2019. június 24. hétfőIván
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Magyar filmek a TIFF-en: sci-fi, internetes zaklatás és régi szerelem

Tamás Endre, Kovács Bea 2019. június 11. 15:49, utolsó frissítés: 2019. június 13. 10:30

Ha magyar filmet néznél a nyáron, van pár tippünk. Pálfi György, Schwechtje Mihály és Reisz Gábor legutóbbi alkotásait véleményezzük.


Reisz Gábor: Rossz versek

Voltál már szerelmes? Jó volt, mi? És aztán rossz? Tudom. És Reisz Gábor is tudja. Annyira, hogy képes volt egy egészestés filmet csinálni abból az érzésből kiindulva, amit a váratlan szakítások okoznak. A Rossz versek természetesen sokkal több, mint a szerelmi bánatos Tamás (akit maga Reisz alakít) sebnyalogatása; igaziból egy látlelete annak, hogy miért találjuk folyton ugyanott magunkat és merre érdemes mozdulni, amikor a szívfájdalom inkább rutint jelent, mintsem időközönként ismétlődő életeseményt.



Tamással Párizsban szakít Anna (Nagy Katica), aki gyönyörű és szabad nőnek tűnik még a fájdalmas múltidézés könnyhályogán át is. Anna azért szereti Tamást, mert gyermeknek érzi magát vele. Kapcsolatuk játékos és önfeledt és élő, aztán egyszer csak közbeszól az élet – konkrétan nem derül ki, hogy mi viszi Annát a szakításra, de az új környezet és valahogy a felnőtté válás belső kényszere is indoknak tűnik. Reisz filmjében Tamás, aki most reklámfilmeket forgat és szinte minden gyermekkori álmát elfelejtette már, egy hosszú pillantást vet múltjára, döntéseire és arra az emberre is, akivé a kapcsolatok, elválások és újrakezdések hatására (egy, na jó, két csepp megkeseredéssel együtt) vált. A Rossz versek úgy nosztalgiafilm, hogy közben végig a jelenben való boldogulás marad számára a tét.


Azt mondják, hogy szerelmesen nem lehet jó verset írni. A filmekkel máshogy lehet a helyzet, mert a Rossz versek jó film – van benne valami egészen finom melankólia, meleg fényű ábrándozás, kicsit szúrós fájdalom és egy halvány reménysugár is. A gyermekkori tervek, a tinédzserkori feszengések és a felnőttkori kiábrándulások skáláját bejárva Tamás emlékezetének olyan zugaiba látogat, ahol szégyen, öröm és szabadság is leledzik. Az önéletrajzi ihletettségű film során a harmincas férfi három fiatalabb énjével, több régi szerelemmel és a legfontosabb szenvedélyeivel (festészet, vízilabda, zene) is párbeszédet kezd, és arra keresi a választ, hogy ebben a pillanatban miért olyan nyomorult. Tamás ugyanis kicsit szánalomra méltó, kicsit jön, hogy megölelgessük, mert nagyon fáj neki most mindez, és eszközei sincsenek arra, hogy túléljen egy kicsavart állapotot.

Reisz Gábor rendezői érzékenysége Becsey Kristóf és Bálint Dániel operatőri munkájának köszönhetően átütő, de nem erőszakos módon mutatja meg a kortárs szerelmi bánat férfioldalát. A Rossz versekben van valami klipszerűség is, a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan zenei hagyományát tovább folytatva. Tálas Zsófia vágó munkája képileg fluiddá teszi a több évtizeden átívelő érzelem- és tudatáramlást, és ha a film egy-két helyen leül, az inkább dramaturgiai bökkenő.

A Rossz versek egy igazi magyarországi film. Jó látni a kedves nagynéni szerepében Monor Lilit, a szigorú-sportszerű énektanárt alakító Hajdu Szabolcsot, a VAN-ból ismert szülőpárt, Kovács Zsoltot és Takács Katalint, és az okostojás barátként feltűnő, Budapesten élő kolozsvári filmest, Visky Ábelt is. A film pestisége annál is erősebb, minél jobban kibomlik az a kulturális-vizuális emlékezet, ami Tamás saját szűrőjén egyszerre lesz Budapest elmúlt harminc éve is. Kolozsvárról nézve, akárhogy is titkolnám, kicsit fáj a szívem egy olyan Pest után, amit sosem láttam – de hát erre van a nosztalgia, nem? Ez a filmes időkapszula egy olyan világot elevenít meg, ami kulturálisan egyszerre ismerős és idegen, egy szép, távoli, borostyánszínű Budapestet.

Reisz Gábor második filmjére érdemes nyitott szívvel és nyitott elmével beülni, és fogadni úgy, ahogy az felkínálja magát: őszintén, sebezhetően, szépen és szomorúan. Könnyű film és mégis felkavaró, nézőjét úgy varázsolja el a régi szerelemvonat, hogy közben magában is mérleget von: ki voltam, kivé lettem, és mi minden történt az első szerelem és az utolsó szakítás között? Erre a nyárra tökéletes. (K.B.)

A film már látható az erdélyi mozikban.

Pálfi György: Az Úr hangja / His Master's Voice

Pálfi György filmje 2018 decemberében debütált Magyarországon, az erdélyi közönség pedig a TIFF-en láthatta először. A film a magyar médiában vegyes érzelmeket váltott ki, a legtöbb helyen negatív hangvételű kritikákat olvashattunk róla, ezért is voltam nagyon kíváncsi, hogy milyen lehet az a film, ami ennyire kiveri a biztosítékot.

A 108 perces film Stanislaw Lem azonos című regénye alapján íródott, ami több szempontból is nehézkes, hiszen a regény egy mély filozófia megállapításon alapul, amit képekben visszaadni, úgy, hogy kellően érdekes is legyen, szinte képtelenség. Ezt a film is bebizonyította, aminek első 100 perce köszönőviszonyban sincsen a regénnyel, csak az utolsó percekben lesz észrevehető a párhuzam a regény és Pálfi filmje között.



A filmben a harmincas évei vége fele járó Péter (Polgár Csaba) egy dokumentumfilmben felfedezni véli édesapját, aki disszidált az Egyesült Államokba, és akit azóta se látott viszont. Testvére, Zsolt (Fekete Ádám), 6 hónapos volt, amikor a férfi magukra hagyta őket, és nagyon szeretné megtudni, hogy mi a helyzet apjukkal. Ő nem tarthat testvérével a felfedező útra, mivel kerekesszékes, de bátyja mindent megtesz annak érdekében, hogy részese legyen a történéseknek, folyamatosan videóra veszi a fejleményeket, illetve állandó Skype kapcsolatban vannak. Péternek emellett párkapcsolati nehézségei is vannak, hiszen barátnője, Dóra (Kiss Diána Magdolna) azt szeretné, hogy a férfi saját útját kövesse ahelyett, hogy testvére kérését próbálja már-már erő felett teljesíteni.

Az édesapa megtalálása egyáltalán nem ünnepélyes, számos kérdést vet fel a főszereplőben, amikre az apa nem tud egyértelmű választ adni. Péterre természetesen az apjáról keringő hírek is hatással vannak, így videóra veszi azt a pillanatot, amikor apját kérdőre vonja a sok áldozat miatt.

Itt lett világos számomra, hogy mit is jelent a film címe. Az apa kutatásai is igazolták, hogy a világűrben nem mi vagyunk az egyedüli élőlények, és a férfi ezzel próbált magyarázatot adni a kísérletekben elhunyt áldozatok családjainak. Zsolt dühében, hogy ő kerekesszékben van, amíg apja kutatása emberi életeket kíván, a bátyja által küldött videót eljuttatja több helyre, aminek köszönhetően apját lecsukják. Illetve, csak lecsuknák...

A filmből nehéz valamiféle következtetéseket levonni, a folyamatos képváltások és a párhuzamos szálak miatt, és azt is nehéz megállapítani, hogy mi a film valódi története és mi a sci-fi benne. Hosszú idő óta ez volt számomra az első izgalmasan-unalmas film. Az Úr hangja képekben nagyon erős, szemet gyönyörködtető, de konkrét üzenet hiányában kicsit üres volt számomra: nem volt bennem meg az az érzés a film végén, hogy „a rossz elnyeri a méltó büntetését”, vagy hogy milyen veszélyes, emberi életeket követelő kutatásokat végeznek. A valóságban futó séma nehezen formálódik ki egy egész képpé, a film fantázia részei túl erősek voltak, és nem voltak egyensúlyban a valós részekkel.

Azt hiszem, hogy túl nagy elvárásokat fűztem a filmhez, de Pálfi más filmjeihez mérten messze alulmaradt. (T.E.)

Schwechtje Mihály: Remélem legközelebb sikerül meghalnod :)

Milyen lehet a film, ha már ilyen a címe? Még a smiley is ott szerepel, ami még inkább kétségeket vet fel a nézőben: tragikus kimenetelű vagy egy vicces, a tiniéletről szóló film lesz? Valójában kicsit mindkettő.
Schwechtje Mihály filmje a tipikus internetes zaklatás esetét mutatja be, először könnyed stílusban, majd hirtelen váltással brutális képekkel.

Eszter (Herr Szilvia) tinédzserkora elején jár, már a lila haja miatt is egy kicsit kilóg a sorból, másként szemléli kortársait és az őket érintő problémákat. Jól tanul, értelmes, így nem csoda, hogy amikor kedvenc angoltanára, Csababá (Polgár Csaba) bejelenti, hogy családjával Londonba költözik, a lány úgy érzi, hogy kihúzták lába alól a talajt. Legjobb barátnője, Adri (Lénárt Judit), fülig szerelmes a tanárba, de mégsem érinti meg annyira az elmenetele, mint Esztert. Úgy döntenek, hogy muszáj rendezniük egy búcsúbulit Csababának, így Eszter lakására meg is hívják több osztálytársukkal együtt.

A buli után Eszter e-mailt kap Csababától, hogy nagyon kedves számára a lány, s szeretné, hogy folytassák a kapcsolatot. A chatből rövid időn belül átkapcsolnak videóhívássá, s mivel Csababának felesége van, így erre hivatkozva ő mindig suttog, és webkamerája sincsen. Eszter mindezt elfogadja, és szenvedélyes szerelemi viszonyba kezd az interneten.



A beszélgetés az interneten gördülékenyen megy: Eszter élvezi, hogy érett férfival van kapcsolatban, és hamarosan eljutnak odáig, hogy internetes szexbe kezdenek. Innen persze már nem kel sok hozzá, hogy miután Eszter összejön az egyik osztálytársával, Benivel (Rácz Dávid), a meztelen fotók az osztálytársak postafiókjában landoljanak, Esztert pedig mindenki lenézi és ez a kétségbeesésbe hajszolja.

A film hétköznapi módon, mégis jelentőségteljesen dolgozza fel az internetes zaklatás témáját, ami napjainkban egy hihetetlenül aktuális téma. A látványos képek, a mindannyiunk számára ismerős mondatok bemutatják, hogy mire képes az internet, és hogy mennyire nem vagyunk biztonságban, bármennyire is úgy hisszük. Az ott megjelenő, személyes információnk, képeink bármelyik pillanatban a nyilvánosság elé kerülhetnek.

A színészi játék kiváló, végig hihető volt, hogy tényleg egy tanár-diák szerelemről volt szó. A telt házas TIFF-es vetítésen rengeteg fiatal volt, így reménykedem, hogy sokukban megerősödött a felismerés, hogy tényleg vigyázniuk kell, hogy mit tesznek közzé magukról az interneten. (T.E.)

Schwechtje Mihály filmje ősztől lesz látható az itthoni mozikban.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS