2019. aug. 22. csütörtökMenyhért
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Mit kerestünk 40 fokban Dobrudzsában?

Horváth-Kovács Szilárd Horváth-Kovács Szilárd 2019. július 16. 10:56, utolsó frissítés: 10:56

Az igazi élet akkor kezdődik, amikor megérkezünk valahova: előkerülnek a kamerák, diktafonok, jegyzetfüzetek és az elmaradhatatlan palackos ásványvíz.


Dobrudzsa, július első hete: a horizontig kiterjedő napraforgótáblák fölött remeg a levegő; az út másik oldalán javában aratják a hatalmas búzatáblákat, hatalmas porfelhők között araszolnak lassan a kombájnok, mint valami óriási szöcskék. A tájat időnként megszakítja egy-egy kisebb erdő: többnyire akác, amely közismerten invazív faj.

Az ég hatalmas, kék üvegkupolaként feszül fölöttünk, sehol egy szemernyi felhő; az árnyékok élesek, vágóak. A mikrobuszban egyhangúan folyamatosan zümmög a légkondi, a sötétített ablakokon nézem a tipikus, alacsony bádogtetős házikókat, miközben egyik településről a másikra utazunk. Az utastársak, kollégák többnyire vagy alusznak, vagy gondolataiba merülnek, csak néha-néha fogalmazódik meg egy kérdés, amire a lehető legrövidebb válasz érkezik. Nem beszélgetünk, legfeljebb információt osztunk meg a másikkal.

Az igazi élet akkor kezdődik, amikor megérkezünk valahova: előkerülnek a kamerák, diktafonok, jegyzetfüzetek és természetesen az elmaradhatatlan palackos ásványvíz. Ezzel párhuzamosan előkerülnek a szekrényekben őrzött népviseletek, felcsendülnek a rég nem énekelt népdalok, készülnek a sajátos ételek, frázisok hangzanak el, beszélgetések alakulnak. Aztán, amint továbbmegyünk, érezhetően minden visszasüpped a dobrudzsai nyári csendbe.



Az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala (DRI) immár hatodik alkalommal szervezett szakmai körutat a sajtó munkatársainak, hogy a Romániában élő etnikai-kulturális-vallási sokszínűségét feltérképezzék és népszerűsítsék. A projekt a 2011-ben elfogadott Európai Uniós Duna-stratégia része, amely 14 résztvevő országgal a dunai országok kulturális identitásának „Kék Könyvét” szeretné összeállítani.

Aidun Curt-Mola, a szervezet tanácsadója elmondta, hogy most ismét Dobrudzsába szervezték a körutat, főként Konstanca megyébe, még alaposabban feltérképezni a térség etno-kulturális örökségét. Az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala már 2014-ben is szervezett egy utazást Romániának ezen a történelmi területén, akkor jó részt Tulcea megyébe, amin a Transindex munkatársai is részt vettek.

Aidun Curt-Mola felhívta a figyelmet arra, hogy Dobrudzsa már az ókortól egy valódi kozmopolita térség volt, rengeteg nép élt itt a történelem során, etnikailag és vallásilag nagyon különböző emberek éltek békében együtt. Persze számos háború színtere is Dobrudzsa, de a viszályok éppen az egymás mellett elférés normalitására mutatnak rá.

Erre az alapvető békés együttélésre a különböző népek és vallások között Aidun szerint a legjobb példa, hogy Konstanca régi városnegyedében évszázadok óta egymástól egy kőhajításnyira áll két muszlim mecset, öt különböző felekezetű keresztény templom és egy zsinagóga is (igaz, az ma már nem működik, és mivel nincs teteje, éppen rohamosan romlik az állapota). Ez is bizonyítja szerinte, hogy az itt élő emberek meg tudtak egyezni egymással.

1. 1. "Metamorphosis" görög templom (1865), 2. "Szűz Mária" örmény templom (1881), 3. "I. Károly" vagy "Királyi" mecset (1910), 4. Askenázi zsinagóga (1911), 5. "Hunkiar" mecset (1861), 6. "Szt. Miklós" bolgár ortodox templom (1907), 7. "Szt. Péter és Pál" román ortodox katedrális (1895), 8. "Páduai Szt. Antal" romai katolikus bazilika (1935). (Forrás: info-sud-est.ro)


„Ezen a feltérképező-dokumentáló úton leginkább azokat a településeket és vidékeket céloztuk meg – mondta az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának tanácsosa – ahol ma is nagyobb létszámban élnek nemzeti kisebbségek.”

Így meglátogattuk a Duna-parti Ghindăresti falut, ahol a lakosság 85 százaléka lipovánnak vallja magát, majd a különös történetű csángó-német települést, Ojtozt. De felkerestük a főként tatárok lakta Megidiát, és elutaztunk a török többségű faluba, Fântănă Maréba is. Ugyanakkor a szerb és horvát mauzóleumot is megnéztünk, illetve a görög és latin örökséggel is folyamatosan szembesültünk. A program azt is lehetővé tette, hogy mind a megyeközpontot, mind egy-két kisebb várost, és az elhagyottabb vidéket is beutazzuk, és átfogóbb képet kapjunk a térségről.

Aidun Kurt-Mola a körút elején biztosított, hogy meg fogunk lepődni azon, hogy a többségi lakosság mennyire nem tart az etnikai vagy vallási másságoktól, hiszen errefelé a normalitás inkább az egymás iránti érdeklődésből áll. Számára az a legszebb Dobrudzsában, hogy ennyire színes sokféleség össze tudott itt gyűlni, és egymással harmonikus viszonyt kialakítani, fenntartani.

Aidun Kurt-Mola, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának tanácsadójaAidun Kurt-Mola, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának tanácsadója


Lévén ő is a térség szülötte, kijelentette: „Büszkék vagyunk arra, hogy ismerjük az orosz dalokat, ettünk más népek konyhájából, tisztelni tudjuk egymás hitét. Dobrudzsa sava-borsa az, ahogy áthatja ez a sokféleség.”

Aztán már nem „csak” dobrudzsaiként, hanem tatárként, muszlimként és román állampolgárként még hozzátette:

A lehető legerőteljesebben támogatom ezt a programot, hiszen ez lehetőséget ad arra, hogy dokumentációk, fotók, felvételek, interjúk készüljenek erről az sokféleségről. Ezt azért is hangsúlyozom, mert hatalmas mulasztásaink vannak az itteni emberekkel és közösségeikkel szemben. Hiszen sokan már más országba költöztek vagy meghaltak, miközben élő enciklopédiák voltak. És mi elmulasztottuk, hogy összeüljünk velük, hosszasan elbeszélgessünk, hogy elmesélhessék, hogy régebb hogy és mint voltak itt a dolgok, a helynevek, a rokonsági viszonyok stb.” - mondta valódi meggyőződéssel.

Ezért vagyunk most Dobrudzsában.

Hogy meglátogassuk a Fekete-tenger térségében a már magyarul alig beszélő ojtozi csángó falut, amely tulajdonképpen a legkeletibb „magyar” település; az oroszul még jól beszélő lipovánokat, az elszegényedő török falvakat, a kulturálisan már nem túl erős tatár közösségeket.

Hogy felkeressük a több száz éves vagy épen frissen emelt templomokat, amelyek ma már többnyire csak nagyobb ünnepekkor telnek meg, és vélhetően a turisták nagyobb számban látogatják őket, mint a helyi közösségek tagjai.

Hogy meggyőződjünk arról, hogy a 2000 éves görög és római falak mellett a mai nagyvárosokban ma is ugyanaz a hellén-bizánci-balkáni lüktetés a meghatározó, mint egykor. Ami benne rejlik az emberek mozdulataiban, abban ahogyan kereskednek, halásznak, beszélgetnek, nyomorognak, Istenükhöz fohászkodnak, ügyes-bajos dolgaikat végzik, születnek, élnek és meghalnak. Vagy továbbállnak.

Ezt szépen kiegészítette a nyitóképen is szereplő török ember nyilatkozata, aki éppen a fiát várta haza Spanyolországból, és azt mondta, hogy „innen hiába megyünk el, mi mindenhol dobrudzsaiak maradunk”. És az egyik sokszor hallott szállóige szerint könnyű annak lenni, mert mindegy, hogy mikor, hogyan, de „amint Dobrudzsába érkezel, már dobrudzsai is lettél.” Etnikumtól, vallástól, neveltetéstől, társadalmi osztálytól függetlenül.

Folyt. köv.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS