A dobrudzsai csángók, akik az Osztrák-Magyar Monarchia ellen harcolva nyertek maguknak falut
Horváth-Kovács Szilárd 2019. július 18. 18:04, utolsó frissítés: 2019. július 27. 15:40A tengerparttól 14 kilométerre van a falu, ahol a negyven felettiek még beszélnek magyarul, és elmesélték nekünk a történetüket.
A falu keletkezéstörténete is eleve legendás, ezért az utóbbi években előszeretettel foglalkozik vele úgy a magyar, mint a román sajtó. Annak ellenére, hogy még 100 éves sincs, létrejötte és fejlődése jól dokumentált, a kor történelmi-társadalmi kontextusából érthető, mégis olyan mint egy népmese:
Volt egyszer egy öreg király, akinek az országát megtámadta az ellenség. A király azoknak, akik hősiesen visszaverik az ellenséget, jutalmul a távoli tenger partján annyi jól termő földet ígér, ameddig csak a szem ellát. A bátor csángók vállalták, és ki is állták a próbát, harcolva visszaverték az támadókat. Így kerültek az Óperenciás-tenger mellé, ahol építettek egy takaros falucskát, szép, magas tornyú templommal. Ma is boldogan élnek – aki nem hiszi járjon utána!
Utánajártunk. A tengertől alig 14 kilométerre lévő Konstanca megyei faluba kora délután érkeztünk. A nyár közepi meleg ellenére a római katolikus templom előtt vagy 40-50 fős csoport várt minket, tucatnyi sajtóst, akik az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala által szervezett etnokulturális örökséget feltérképező körúton vettünk részt.
Rögtön két meglepetés ért: az egyik, hogy jellegzetes bákói csángó akcentussal, de magyarul is köszöntöttek minket. Pedig az erre vezető úton arról beszélgettünk, hogy aligha lehetséges, hogy még beszéljék a nyelvet. A másik meglepetés pedig az volt, hogy a félreismerhetetlen moldovai csángó népviseletbe öltözött idősebb asszonyok mellett, egy csoport tizenéves fiatal is várt, német népviseletbe öltözve.
A meredeken tűző napsütés elől az adományokból épített, 2012-ben felszentelt templomba húzódtunk. A hivatalos üdvözlések után beszélgetések alakultak ki, amelyekből kiderült, hogy a faluban megközelítőleg 700-an laknak, 80 százalékuk római katolikus, a többi román ortodox, de él a faluban néhány óhitű lipován, illetve muszlim tatár is.
Mikor visszakérdeztem, hogy akkor a falu 80 százaléka, ami 160-170 családot jelent, az mind csángó-e, akkor kitérő választ kaptam. „Katolikus, az biztos. De mindenki annak tartja magát, aminek akarja: ki csángónak, ki románnak, ki németnek. Voltak vegyes házasságok is, azok most mit mondjanak? Sokfélék vagyunk, de mind Istenben hiszünk” - mondta a falu román ortodox pópája, aki ugyancsak örömmel üdvözölt minket.
A közösség nem hivatalos előljárója, Emanoil Rujanschi (Ruzsánszki Emanuel), akinek édesanyja csángó, édesapja német volt, röviden elmeséli a falu keletkezésének történetét. Jól ismeri, hiszen időt és energiát nem kímélve, felkutatta a jászvásári, bákói, bukaresti és konstancai levéltárakat, hogy a települést érintő dokumentációt összegyűjtse. E mellett az idős emberek vallomásait, beszámolóit is lejegyezte, majd összeállította a falu monográfiáját – amennyire erejéből telt. Elmondta, hogy a tényleges, tudományos színvonalú monográfia megírása a következő generáció, és a tudományos élet képviselőinek feladata lesz.
A falu alapításának kulcspontjai az első világháború és az előtte-utána zajló földreformok voltak. Az 1916-ban háborúba lépő Román Királyság kezdeti sikerei után erős ellentámadással szembesült, sőt az év végére Bukarest is elesett. I Ferdinánd román király kénytelen volt Moldovába menekülni, ahol újraszervezte a vereségtől demoralizálódott hadseregét. A vidéki lakosságot főként az elhúzódó és a nagybirtokos politikai-társadalmi szereplők által megakasztott földreform rendezésének ígéretével tudta motiválni. Vagyis azt mondta, hogy földet kapnak azok, akik részt vesznek a háborúban.
Emanoil Rujanschi szerint a bakó megyei Lujzikalagorból és környékéről körülbelül 100-nál több férfi vett részt az ojtozi ütközetben, sokan oda is vesztek. Majd mikor a háború lezárult, és 1921-ben sorra került a földosztás – ami a vidéki lakosság elégedetlenkedése miatt halaszthatatlanná vált– akkor kiderült, hogy Moldvában nincs elég földterület. Így az állam felajánlotta, hogy Dobrudzsában kapnak területeket. Lujzikalagorból 40 család vállalta ezt. Csángó-magyarul Rujanschi így foglalta össze: „Akik megmaradtak a Nagy Verekedésben, vagy akik maghóttak azik társiknak vagy a gyerekinek, a király adott földet, itten Dobrodzséban.”
Az elöljáró monográfiája szerint az első csángó telepesek Dobrudzsába 1922-ben érkeznek. Az elbeszélések alapján vélhetően a mai Independența község környékén kaptak volna földeket, amit nem fogadtak el, mert a térségben nem volt jelen a katolikus egyház. Így kerültek az akkori Ferdinand I vagy Cara-Mura (ma Mihail Kogălniceanu) község környékére, ahol az ott letelepedett németeknek köszönhetően volt katolikus egyházi jelenlét.
Viszont az erdőkhöz, hegyekhez szokott bakóiak számára ijesztő volt a lapos pusztaság, s mert abban az évben szárazság volt, termés is alig lett. Ezért a nagy részük inkább visszatért Lujzikalagorba. A falu alapítása néhány elszánt emberen múlott, akik ideiglenes kis kunyhókat készítettek, és maradtak. Hogy a Konstanca megyei prefektúrán meglegyen az okmányokban szereplő telepesek létszáma, a vásárban szedtek össze kellő embert, akik telepesnek vallották magukat – áll az elöljáró elbeszélésében.
Így történt a falu hivatalos megalapítása, amely az ojtozi csata emlékére Ojtoz (Oituz) nevet kapta, és gyakorlatilag néhány földbe ásott kunyhóból állt.
A következő évben viszont nagyon szép termés lett, aminek hatására újabb 8 család érkezett Lujzikalagorából, majd 1924-ben az állam hozzájárulásával – ingyenes vasúti szállítás biztosításával 2 családnak 3 vagonnyi hely állt rendelkezésére – megérkezik a 39 telepes család, akik ténylegesen fel is építik a falut.
A második világháború ismét durván megkavarta Románia etnikumait, a csángó település szempontjából az volt az érdekes, hogy 1940-ben Dobrudzsából (is) erőszakkal áttelepítették a német lakosságot a Harmadik Német Birodalomba, helyükre a balkáni államokból érkező arománok költöztek be.
Aztán a háború után a németek egy részét visszaküldték. Mivel a Kara-Muraba (M. Kogălniceanu), és a Cogealiaba (Cogea-Ali, ma Lumina, a falu közigazgatásilag ide tartozik) ezek a német családok már nem tudnak visszaköltözni, végül Ojtozban telepednek le – leszármazottaik fogadtak minket német népviseletben.
Emellett a fiatal falu befogadott néhány román ortodox családot is (ma 18 család van), de nyitott volt a tatárok, a lipovánok előtt is. 1940 és 70 között a falu összetétele vegyessé válik, a közösség közös nyelve a román lesz.
1990 után a német lakosság többsége emigrál, majd később is, a gazdasági nehézségek miatt, származástól függetlenül egyre többen mennek külföldre dolgozni, célpontjaik főként Németország, Spanyolország és Olaszország.
A hűvös templomban zajló nyilatkozásokból, interjúkból, beszámolókból kirajzolódó falutörténet mindenkire hatással van.
A meghitt hangulatot oldja, hogy a nyolc asszonyból álló énekkar csángó népdalokat énekelt. Ezeket szüleiktől tanulták, akik – ahogy ők emlegetik – még Kologorban születtek. A viselt ruháik is még Bákóból származnak, csak az énekkar létrejötte után nyertek jelentőséget: „S mük ezeket a kosztumokat, amik vannan réttünk, tartottuk sok esztendőt. Csak most két-három esztendők vettük ki, hogy menünk énekelni, menünk ki hova hív. Énekelünk csángóul, magyarul es, és oláhul es. Nyolcan vagyunk, mikor senki nem lipszik”, mondja Angelica Adam kórustag. De a fiatalok már nem nagyon akarják megtanulni sem a népdalokat, sem a nyelvet, és a népviseletet sem érdekli őket, panaszolja el több társával együtt. „De műk sosem beszéltünk úgy adévőrátul magyarul” - egészíti ki Kocsis Ádám, aki 56-ban költözött a faluba.
A népviseletet az idősebb generáció szívesen viseli, nagy ünnepekkor abban mennek a templomba, vagyis főként karácsonykor, húsvétkor. Vagy az augusztus 15-i Mária-napi búcsúkor, amikor hazalátogatnak azok is, akik külföldön dolgoznak: ez a falu nagy ünnepe. Azt is elmondják, hogy a kezdetektől folyamatos kapcsolatot ápolnak Lujzikalagorával, az ott élő „nyámurával”, évente meg szokták látogatni őket.
A gyerekek román nyelvű iskolai oktatásban részesülnek. Magyar nyelvre és népdalokra Scripcaru Elisabeta, vagyis Erzsébet tanítgatja őket szabadidejében, a templomban tartott hétvégi foglalkozásokkor.
A falu lakossága az egyre több magyar érdeklődőnek és turistának készségesen megpróbál szállást biztosítani, és szívesen mesélnek történetükről, mondja Trascău János, aki nagyon bizakodó a település jövőjét illetően.
Ahogy a melegben végigsétálom a templom körüli utcaszakaszokat, megállapítom, hogy éppen újraépülőben van a falu, de nyomasztóan kihalt. Lehet, hogy csak a nagy meleg miatt. Vagy azért, mert a lakosság egy része éppen munkában van: a környékbeli mezőgazdasági és ipari telepeken esetleg a közelben lévő Konstancán dolgoznak. De egy másik része már külföldön él, ők csak házat felújítani, újraépíteni és ünnepelni járnak haza.
Miközben a médiában vissza-visszatérően zajlik a nagy vita, hogy a csángók elrománosított magyarok-e inkább, vagy elmagyarosított románok, ők az etnikai identitást félretéve, a megmaradt vallási önazonosságot megőrizve nyugaton keresik a boldogulás lehetőségét. Mint több millió társuk a közép-kelet európai térségből.
Az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala újságíróknak, turizmussal foglalkozóknak, szakértőknek szervezett körutat Dél-Dobrudzsában, azzal a céllal, hogy a térség etnikai-kulturális-vallási sokszínűségét feltérképezzék és népszerűsítsék.
Folyt. köv.
KISEBBSÉGEK DOBRUDZSÁBAN
» Rátaláltunk Románia legszebb polgármesteri hivatalára
» Dobrudzsában jártunk: bemutatjuk a lipovánokat
» Sörfie, merfie, és cicák csak úgy: ilyen jól éreztük magunkat Dobrudzsában
» Kozákok voltak, ukránul beszéltek, románok lettek
» Az a fránya román nemzetállam
» Gránitot fejteni jöttek az olaszok Dobrudzsába, és maradtak
» Világok a Duna mélyén: a delta, új perspektívákból
» Fajok és népek átjáróháza: a Duna-delta, ahogyan mi láttuk
» Muzulmán romák: “török cigányok” és “tisztátalanok”?
» Orosz, ukrán és tatár zászlók Dobrudzsában. Senkit nem zavarnak
» 1700 év után is reciklálhatnak, ha mártír voltál
» Mit kerestünk 40 fokban Dobrudzsában?
» Micsodák a dobrudzsai lipovánok: mediterrán oroszok?
» A dobrudzsai csángók, akik az Osztrák-Magyar Monarchia ellen harcolva nyertek maguknak falut
» Muszlim bevándorlók és menekültek Romániában? Igen, már több száz éve
további közviták »