Micsodák a dobrudzsai lipovánok: mediterrán oroszok?
Horváth-Kovács Szilárd 2019. július 26. 08:07, utolsó frissítés: 14:34Ghindărești első pillantásra egy tipikus dobrudzsai falu. Mégis van benne valami különös, alig észlelhető feszültség.
A település a Duna jobb partján lapul, Hârșovától alig 15 percnyire. Az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalával látogattuk meg a falut, amelyet óhitű ortodox vallású lipovánok (rușii-lipoveni) laknak már évszázadok óta. A Transindex korábban már járt egy lipován településen, amelyből képgaléria is készült, ezért nem volt teljesen ismeretlen ennek a vallási és etnikai kisebbségnek a világa.
Délies idill
A falu közepén lévő közösségi házhoz érkeztünk, de kicsit túl korán. Így lehetőség adódott fel s le mászkálni az utcán, nézegetni a házakat. Kellemes meglepetés volt, hogy bár szemmel láthatóan a házak többségét felújították, néhányat nemrég építettek, elég kevés polieszter-termopán stílusú épület volt, s többnyire elmaradtak az eredeti manzárd és félemelet megoldások is.
Így a házaknak megőrizték sajátosan dobrudzsai, emberközeli arányait és formáit, amelyre a könnyedség, légiesség és tisztaság jellemző. Színeik világosak: a természetes mészfehér vagy vaníliasárga falakon azúr, égkék, türkiz, mentazöld sávokkal keretezik-tagolják az építészeti elemeket. Mindezt nagyon jól ellensúlyozta az út két oldalán a számos dió-, barack-, cseresznyefa, vagy a ritkább orgonabokor, és az udvarokon a szőlőlugas.
A porták előtt virágoskertek voltak, törperózsákkal, büdöskével, és jó pár számomra ismeretlen virággal, de ezeken a kis kerteken meglátszott az aszály: földjeik szárazak, porosak, szikkadtak voltak, a kis növények a melegben fonnyadozva várták az esőt. Ahol természetes gyep volt, ott csomókban már kezdett kiszáradni a fű.
Összességében a falu olyan volt, ahogy a jellegzetes mediterrán tengerparti településeket képzeltem. Felettünk fecskék cikáztak, csiviteltek a villanydrótokon, mi több, a „normális” fecskék mellett mintha sarlósfecskék is lettek volna; a háttérben a Duna zúgott nesztelenül, mégis hallhatóan.
Makacs hit
Elsőként a templomot látogattuk meg, amely a mediterrán idillnek az antitézise volt: merev, hűvös, kemény, árnyas – oroszos. Már az meghökkentő volt, hogy a templom előtt egy sor fenyőfa álldogált. A templomot körbejárva kiderült, hogy nem is egy, hanem két régi rítusú ortodox templommal büszkélkedhet Ghindărești.
A helybéliek elmesélték, hogy a kisebbik építése 1906-ban kezdődött, de csak az első világháború után sikerült befejezniük, s végül 1938-ban szentelték fel. A 20. század folyamán a lélekszám 2000 fölé duzzadt, így a 95 százalékban lipován lakosságú falunak egy nagyobb templomra lett szüksége. Ez 2001-re készült el, és román ortodox rítus szerint szentelték fel, majd 2008-ban újraszentelték mindkét templomot, immár óhitű szláv rítus szerint. A lipovánok nagyon elégedettek az újabb templommal, amely valóban impozánsan emelkedik a falu fölé, és jellegzetes oroszos hagymakupoláival hirdeti azt a vallásos hitet, ami miatt több száz éve száműzték őket eredeti hazájukból, és aminek következtében végül másfél évszázada itt telepedtek le.
Hiszen a lipovánok története a 17 század közepén kezdődött, amikor nyugati fejlemények hatására (reformáció, könyvnyomtatás, bibliai hermeneutika, filológia) Oroszországban I. Alakszej cár és Nyikon pártiárka nekilátott az ortodox egyház megreformálásának. Gyakorlatilag újrafordították az eredeti görög szövegeket, egységesítették s letisztázták a rítusokat és liturgiákat, stb., illetve megerősítették az egyház intézményét, amellyel egyszersmind el is választották az állami-politikai szférától.
A probléma az volt, hogy a nép egy része, illetve az alsópapság ezeket a tiszta, igaz hit elárulásának, és a nyugatnak való hízelgésnek tekintette: ennek következtében az orosz ortodox egyház kettészakadt. Az állam és az egyház is, hogy tekintélyét megőrizze, kiátkozta, üldözte, és kivégezte a reformoknak be nem hódolókat. A legenyhébb kiszabott büntetés a száműzetés volt. A két évszázadig tartó, hol tomboló, hol enyhülő üldözés csak a 19 század végén csillapodott teljesen le, az addig üldözöttek helyzete pedig 1905-ben vált jogszerűvé.
De addigra már több millió óhitű elhagyta Oroszországot, és különböző helyeken telepedtek le, például a mai Ukrajna, Moldova Köztársaság, és Románia területein. Egy közösség így került valamikor az 1800-as évek elején a Duna partjára, és alapították meg Ghindărești-et, vagy ahogy az ott letelepedők nevezték: Novenkoe-t, azaz Újfalut.
A templomban egy helyi fiatal gyerekekkel éppen ószláv nyelvű egyházi dalokat próbált. Mikor meg akartuk nézni belülről a templomot, a fiatal kissé zavarba jött, hiszen a hitük szerint a nők (a sajtósokról van szó) nem nagyon mehetnek be a kupola alá, ők az előtérben szoktak lenni. Természetesen a nők is bemehetnek, tette hozzá gyorsan, csak vegyék le a fejfedőiket legalább (a meleg miatt kalapot viseltek). S ha lehet, viseljenek kendőt… Majd magyarázkodóan hozzátette, hogy ez nem akar diszkrimináció lenni, de nekik ez a szokásuk.
Romániai jelen
Tőle tudtuk meg azt is, hogy főként oroszul és románul beszélnek, illetve néha a kettő keverékét használják, de még ismerik az ószláv nyelvet is, sajátos román – azaz lipován – nyelvjárással. Az iskolában a gyerekek román nyelven tanulnak, az anyanyelvként elkönyvelt orosz választható tantárgy, bár lényegében nem sok közük van a mai orosz nyelvhez. Viszont Oroszország formálisan támogatja őket, a gyerekeknek táborokat szerveznek Szentpétervárra vagy Moszkvába.
Ciprian Tudose, a falu egyik tettrekész fiatalja szeretné, ha ki lehetne építeni egy jól működő turizmust, hiszen szinte minden megvan hozzá: szabadidős programok, a környéken műemlékek, érdekességek, természeti és történelmi látványosságok, sajátos helyi szokások, népviselet, konyha, nyelvjárás… csak éppen infrastruktúra nincs. De ő létrehozta és üzemelteti a Visit Ghindărești facebook oldalt, és keresi a lehetőségeket.
Kérdésemre elmondta, hogy bár turisztikai szempontok miatt halászfalunak van bemutatva a település, valójában ma már csak mintegy 8-10 százalék foglalkozik ezzel. A közösség egy része mezőgazdasággal foglalkozik, vagy a közeli Hârșovába ingáznak dolgozni.
És mint ebben az országban általában, itt is elég sokan külföldön dolgoznak, leginkább építkezésben. A gyerekek között is van, aki már Olaszországban vagy Spanyolországban született, ott jár iskolába, s csak a vakációra jöttek haza.
Ezért van ószláv oktatás a templomban: abban gyökerezik az a bonyolult, kusza identitásuk.
Ami miatt üldözött eretnekek, majd bujdosók lettek, aztán letelepedtek az akkor még Oszmán Birodalomhoz tartozó Dobrudzsába. Ceaușescu nemzetépítő politikája is megtépázta őket a makacs vallási konzervatív hitük miatt. S bár az anyanyelvük ma már egy kihalt nyelv, még mindig azon imádkoznak: Romániában, Ukrajnában, Moldovában, s most már Spanyolországban és Olaszországban is.
Az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala újságíróknak, turizmussal foglalkozóknak, szakértőknek szervezett körutat Dél-Dobrudzsában, azzal a céllal, hogy a térség etnikai-kulturális-vallási sokszínűségét feltérképezzék és népszerűsítsék.
Folyt. köv.
KISEBBSÉGEK DOBRUDZSÁBAN
» Rátaláltunk Románia legszebb polgármesteri hivatalára
» Dobrudzsában jártunk: bemutatjuk a lipovánokat
» Sörfie, merfie, és cicák csak úgy: ilyen jól éreztük magunkat Dobrudzsában
» Kozákok voltak, ukránul beszéltek, románok lettek
» Az a fránya román nemzetállam
» Gránitot fejteni jöttek az olaszok Dobrudzsába, és maradtak
» Világok a Duna mélyén: a delta, új perspektívákból
» Fajok és népek átjáróháza: a Duna-delta, ahogyan mi láttuk
» Muzulmán romák: “török cigányok” és “tisztátalanok”?
» Orosz, ukrán és tatár zászlók Dobrudzsában. Senkit nem zavarnak
» 1700 év után is reciklálhatnak, ha mártír voltál
» Mit kerestünk 40 fokban Dobrudzsában?
» Micsodák a dobrudzsai lipovánok: mediterrán oroszok?
» A dobrudzsai csángók, akik az Osztrák-Magyar Monarchia ellen harcolva nyertek maguknak falut
» Muszlim bevándorlók és menekültek Romániában? Igen, már több száz éve
további közviták »