2019. aug. 22. csütörtökMenyhért
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Hogyan tapasztaltuk meg az autentikus „balkánt” Dobrudzsában

Horváth-Kovács Szilárd Horváth-Kovács Szilárd 2019. augusztus 14. 13:51, utolsó frissítés: 2019. augusztus 18. 17:25

Magyarország és Románia balkánisága vita tárgyát képezheti: Dobrudzsa viszont tökéletesen a recept szerinti balkán. De tudjuk-e egyáltalán, hogy mit jelent ez?


Néhány hónapja egy idős, kolozsvári származású emberrel sétáltam a város központjában. Megkérdeztem, hogyan látja a Kolozsvárt. Azt felelte, hogy régebb egy szorgalmas, protestáns város volt – az utcán csak dolgukra siető emberekkel találkozhattunk; viszont az utóbbi évtizedben a város egyre inkább balkanizálódott, ma már egyértelműen van egy balkáni jellege.

Dobrudzsában eszembe jutott ez a jelenet, hiszen a térség történelmileg-kulturálisan a balkáni régióhoz tartozik. De mi az, hogy balkáni és mit jelent a balkanizálódás?

Amikor az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalával arra jártunk, meglátogattuk a lipovánokat, a Fekete-tenger melletti csángó falut, igyekeztünk feltérképezni a muszlim tatárokat és törököket, erre a kérdésre is igyekeztem választ találni.

Mi az, hogy Balkán?


Természetesen egy földrajzi tájegység, egy félsziget és egy hegység Dél-Kelet Európában, „Európa puskaporos hordója”, egy történelmi-kulturális régió, ahol folyamatos etnikai-vallási atrocitások zajlanak, de Kusturica és Zorbász tragikomikus, életigenlő világa is. Az, hogy „balkáni”, ritkán, de jelenthet valami a pozitívat is, alapvetően egy semleges megnevezés, leggyakrabban viszont egy komoly sértés lehet.

A pontos meghatározása körüli bonyodalmakat Slavoj Žižek szlovén filozófus két ironikus megszólalásával illusztrálhatjuk. Az egyik, amikor a Ljubljana egyik hídján állva elmagyarázza, hogy a folyó a „pontos határvonal Balkán és Közép-Európa között. Azaz az egyik oldalán borzalmak, keleti despotizmusok vannak, ahol a nőket verik és megerőszakolják, és ez elfogadott, és a folyó másik oldalán Európa, civilizáció van, ahol a nőket verik és megerőszakolják, de ez nem elfogadott. Fontos a Balkán és Európa közötti határ!”

A másik, amikor Európa megosztottságról mondja, hogy „mi, szlovének Közép-Európaiak vagyunk, Horvátországban kezdődik a Balkán. Horvátország azt állítja: nem, mi rurópaiak vagyunk, az ortodox szerbeknél kezdődik a Balkán. A szerbek azt mondják: mi keresztény európaiak vagyunk, az albánok a balkániak. De mi van a másik irányban? Az osztrákok azt mondják, hogy ezek a szlávok a balkániak, és mi vagyunk a civilizáció. A németek szerint pedig ezekben az osztrákokban-magyarokban van valami barbári. A franciák pedig azt gondolják, hogy láttuk már, hogy a németekben van valami mély, sötét barbarizmus. Végül a britek azt hiszik, hogy az egész kontinens egy nagy Balkán térség, egy kiterjedt Konstantinápoly, és ők az egyetlen civilizált nép.”

Dobrudzsa tehát balkáni. De mitől lenne az, hiszen az erdélyiek számára a teljes Regát oda tartozik, Magyarország szerint Románia, mint állam az, közben nyugatabbról, az EU-ból gyakran halljuk, hogy Magyarország egy félig feudális, vad, tehát balkáni ország.

Forrás: wikipediaForrás: wikipedia


A balkániság történelmi receptje

A balkánisághoz szükség van egy ősi hellenizmusra, akik kereskednek, kalózkodnak. Aztán szükség van arra, hogy mindezt bekebelezze a Római Birodalom, illetve a birodalom i.sz. 395-ös kettészakadása után a Keletrómai Birodalom része legyen. Ami majd Bizánc néven lesz ismert, és hírhedt a korrupcióról. Az is szükséges, hogy végül a térséget elfoglalja az Oszmán Birodalom, ami a 19 századtól kezdve (Orosz-Oszmán háborúk, balkáni háborúk) 1922-ig elhúzódva szétesik.

Tehát ha a Nyugat a latin, katolikus, szabad, akkor a Kelet lesz a görög, ortodox, évszázados török-iszlám jelenléttel. Emellett Nyugat címszavakban: fegyelem, szabály, egység, forma, diplomácia; Kelet: szabadosság, szabálytalanság, szétesés, felaprózódás, formátlanság, erőszak. Mindez főként a Nyugat szerint. Ennek a keletiségnek a kiinduló és gócpontja a Balkán.

Magyarország és Románia balkánisága vita tárgyát képezheti: Dobrudzsa viszont tökéletesen a recept szerinti balkán.

Konstanca óvárosa, Ovidiusz térKonstanca óvárosa, Ovidiusz tér


Egy képben a Balkán

Például itt van ez a kép: Konstanca óvárosának Ovidiusz teréről készült egy kiadósabb eső után. A képen baloldalon a Nemzeti Történelmi és Archeológiai Múzeum homlokzata található, amelynek a szemlélete, koncepciója aligha változott 1977 óta. Az épület korábban a Polgármesteri Hivatalnak adott otthon, és Victor Ștefănescu tervei alapján épült neoromán stílusban, ma műemlék, és már több éve megérdemelne egy alapos, szakszerű restaurálást. Mint ahogy a múzeum egy szemléletváltást.

Főként azért, mesélte a múzeumban a helyi vezetőnk, Cristian Cealera, mert a térség archeológiai leletekben kivételesen sokszínű és gazdag. A települést, Tomist, i.e. a 7-ik században alapították a hellének, a régészeti leletek szerint a 3-ik században már polisként működött. Romániában ez a legrégebbi és a mai napig folyamatosan lakott település. Időszámításunk első évszázadában a Római Birodalom részévé válik, ekkor kapja Nagy Konstantin császár lánya után a Constantiana nevet. Ebben a korszakában a kikötőváros számtalan vándornép – hunok, gótok, szkíták – célpontja, amit túlélve Scithia Minor provincia központja lesz, amely a szláv népek folyamatos támadása alatt áll.

A múzeumban számtalan kivételesen értékes leletet birtokában van, az egyik legnevezetesebb a Glycon kígyó-isten szobra. Az épület mellett álló szoborparkban római szarkofágok és oszlopmaradványok állnak, ugyancsak a hellén-római kort idézve. A tér közepén a villanyoszloptól kissé balra – igaz a képen alig kivehetően – Ovidiusz szobra áll, a római költőnek emléket állítva, akit Augustus császár Rómából ide száműzött, és aki itt is halt meg. Az első világháborúban, amikor a bolgár-német hadsereg elfoglalta és feldúlta a várost, a szobrot a bolgár katonák ledöntötték, de a velük szövetséges német tisztek fegyvert fogva rájuk kényszerítették, hogy visszaállítsák.

Ovidiusz szobra, háttérben a Múzeum tornya, A Glycon felbecsülhetetlen műemlék, és a korai keresztény sírkamra rekonstrukciója. Ovidiusz szobra, háttérben a Múzeum tornya, A Glycon felbecsülhetetlen műemlék, és a korai keresztény sírkamra rekonstrukciója.


A múzeum korai keresztény és bizánci emlékek is vannak, egyik legfontosabb egy föld alatti sírkamra (hypogeum) rekonstrukciója, amelyet i.sz. a 4-5 században használtak: a sírkamra falai jellegzetesen a római korai kereszténység szimbolikus formáival van díszítve.

A térről, ha egyenesen tovább megyünk, akkor a konstancai óváros félszigetének a végén a híres szecesszió stílusú monumentális Kaszinótól nem messze található a genovai világítótorony. A világítótorony már a középkor vége óta ott áll, amikor a város kikötője és térség kereskedelme itáliai vezetés alatt állt.

A középkor után az oszmán fennhatóság alá kerül Dobrudzsa, ami miatt számos török és tatár telepedik meg a régióban. Miután a Román Királysághoz csatolják a térséget, I. Károly román király a muszlim közösség iránti tolerancia jeleként egy mecsetet épít számukra: ez tornyosul a képen, jelenleg éppen kisebb felújításokat végeznek rajta. (Erről részletesebben itt írtunk.)

A mecsettől felénk a sárgára renovált-restaurált épület a két világháború között épült, eklektikus polgári ház. Ebben a korszakban a város nagyvilági életet él: rengeteg a színház, pezseg a kulturális élet, a város hemzseg a hazai és külföldi művészektől, ide jár mulatni a nyugati társadalmi elit. Ebbe a képbe kissé belerondít a legionárius mozgalom hatása, a kisebbségellenes atrocitások, ám mivel a térség nagyon színes, nem tud gyökeret ereszteni Dobruzsában a szélsőséges irányzat.

A második világháború után, 1948-tól, amikor szovjet nyomásra-együttműködésre átveszi az ország felett a hatalmat a Román Kommunista Párt, akkor – mint az ország számos vidéke – radikálisan megváltozik. S mint máshol is, Dobrudzsában is bonyolult ennek a kiértékelése. Hiszen ez után jelentősen kiépül az ipar, erőteljesen fejlődésnek indulnak az elmaradott külvárosi telepek és a nagyon elszegényedett, szociális problémákkal küszködő falvak. Másrészt beindul a diktatúra gépezete is, ami egyáltalán nem kedvező az itt élő számos kisebbségnek, megszűnnek az ortodox felekezeten kívüli más teológiai oktatási központok, nem gyakorolhatják a hitüket a muszlimok, kisebbségeket telepítenek ki, a lakosságot meg szétszórják az országban, a kulturális élet erős nacionalista nyomás alá kerül, megszűnnek a kisebbségek nyelvén megjelenő újságok stb., stb.

Ezt a korszakot jeleníti meg a tér közepére épített, négyemeletes tömbház, amely a jól ismert szürke ötven árnyalatában mindenhol megtalálható. Bár ennyire jelentős, óvárosi központi téren még nem szembesültem vele.

A 1989-es forradalom és rendszerváltás után a térség ugyanilyen ellentmondásos helyzetbe kerül, csak fordítottan. Szétesik az ipar, a mezőgazdaság, a falvak és külvárosok ismét elszegényednek, elindul a kivándorlás. Viszont demokrácia és szabadság van, senkinek sem kell börtönben ülnie a hite, a gondolatai, vagy csak az etnikai származása miatt, illetve nincsenek kivezényelve a Duna-csatornát vagy a bukaresti Nép Házát építeni.



A téren ezt jeleníti meg a baloldalon lévő, abbamaradt épület kísérteties látványa. A városban számtalan félbemaradt új, vagy omladozó régi épület áll, keveredve különböző fejújítási gyakorlatokkal restaurált épületekkel. A termopán, polisztirén megoldások dominálnak, színvilágban pedig a puritán fehértől a rikító mindenféléig terjednek.

Az idegenvezetőnk, Diana Slav, aki az óvároson végigkalauzolt, elmondta, hogy ilyenkor, esőzésekkor ezek az építőanyagok néha eldugaszolják a csatornákat: ez látszik a fentebbi kép előterében.

Jelen.

Bármelyik településen jártunk a közös vonás a jövőre vonatkozó elképzelések hiánya volt, az általános megoldás pedig a kivándorlás. Ugyanezzel a helyzettel szembesültünk Bașpunarban (Fântână Mare), a 300-400 lakosságú török faluban is, amely az egyetlen teljesen török lakosságú település. Az egyik elöljárója, Memet Sebatin – a helyi bolt tulajdonosa és a Romániai Törökök Demokratikus Szövetsége helyi képviselője – szívesen vállalta, hogy mesél a faluról, a török szokásokról, de végül inkább a kilátástalan helyzetről beszélt.

Tőle megtudtuk, hogy a faluban megközelítőleg 150 család lakik, de nagy részük, főleg a fiatalok, külföldön dolgoznak, családostól, többnyire az építőiparban. A falunak 820 hektár mezőgazdasági területe van, így az otthon maradottak mezőgazdasággal foglalkoznak.

A jövőhiányon, a fejlődési lehetőségek hiányán túl a legégetőbb problémájuk, hogy a faluban csak egyetlen kút van, a falu közepén. Ezt használják az állatok – juhok és tehenek – itatására, itt mosnak ruhákat, szőnyeget, mindent. Innen hordják különböző tárolóeszközökben a vizet a házakhoz, ami a háztartási és a mezőgazdasági tevékenységekhez szükséges. Többször fordultak a hatóságokhoz, de mivel a falu túlságosan félreeső, nem nagyon látnak esélyt arra, hogy ténylegesen rácsatolják a települést a víz- és csatornahálózatra.

Bașpunar kútja. Bașpunar kútja.


Valami ilyesmi a "balkán".

Számtalan vallás, etnikum, amelyek évszázadokig hol elnyomás alatt, hol birodalomalkotóként éldegéltek együtt. Egyszerre kulturálisan a leggazdagabbak és szociálisan szegények. Nem igazán voltak folyamatos generációk, amelyek ki tudtak volna építeni intézményrendszereket, nem tudott megszilárdulni itt semmi.

A települések olyanok, hogy ebből a színes kavalkádból, több rétegből állnak össze, néha egyik lehámlik, és megjelenik alatta a másik, amit majd egy újabb valami eltakar. Egy több mint kétezer éves, folyamatosan épülő-szétmálló térség.


Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS