Gy. Szabó Béla ismeretlen oldala: műalkotások a kolozsvári nyomorból
Horváth-Kovács Szilárd 2019. augusztus 25. 16:31, utolsó frissítés: 2019. augusztus 26. 14:31„Ez a kiállítás kikezdi azt a képet, amit a nagyközönség az alkotóról kialakított” - a kiállítás kurátorával, Vécsei Hunorral beszélgettünk.
Gy. Szabó Béla az erdélyi közönség számára a népszerű fametszetei miatt ismert. A Quadro Galéria kiállítása most egy ismeretlen oldaláról mutatja be a művészt: egy szociálisan érzékeny emberként, aki festőien eleveníti meg pasztell- és szénrajzaiban a 30-as évek Kolozsvárját. Vécsei Hunorral, a kiállítás kurátorával beszélgettünk.
Általában a szélesebb közönség tudomást vesz a művészről, a kiállító térről, mint intézményről, viszont a kurátor és a kurátori munka többnyire láthatatlan marad, miközben meghatározó egy kiállítás létrejöttében. Mit csinál egy kurátor?
A kurátor feladata elsősorban megismerni a művészt és alkotásait, és meglátni ebben a kiállítás lehetőségét. Szerintem ez ami igazán fontos: hogy felfedezi egy adott anyagban rejlő értéket, amit érdemes bemutatni, megmutatni másoknak is. Ezt követően szelektál, rendszerez, összeállítja a kiállítás anyagát. Ugyanakkor elkezdi kutatni a munkák háttértörténetét is, és arra törekszik, hogy az alkotások úgy kerüljenek bemutatásra egy adott kiállítási térben, hogy a látogatók a megtekintése után maradjanak valamivel.
Mesélnél arról, hogy Gy. Szabó Bélának a most kiállított anyagával, a Liber miserorummal hogyan találkoztatok?
Én először a Liber miserorum (Szegények könyve) kötettel ismerkedtem meg, amit vagy két éve találtam meg egy antikváriumban: a kötetben 50 metszet szerepel. A tavaly Székely Sebestyén György, a galéria vezetője, meglátogatta Ferenczy Miklóst, a Gy. Szabó Béla hagyaték jogutódját és gondozóját. Akkor derült ki, hogy létezik a Liber miserorum metszetei mellett, egy ahhoz kötődő, viszonylag nagy méretű grafikai anyag, ami feldolgozatlan és ismeretlen a közönség számára. Ezek a munkák csak az 1934-es, első egyéni tárlatán voltak kiállítva, azóta nem. Ez egy nagyon izgalmas szociális tematikájú anyag. Ez a témakör engem mindig is érdekelt, illetve a Quadro Galéria is érzékeny és nyitott a téma iránt. Azt gondoltuk érdemes ezt az anyagot feldolgozni és bemutatni egy kiállítás keretén belül.
Valamikor tavasszal voltam először Ferenczy Miklósnál, akkor átnéztük a mappákat. Gy. Szabó évekre lebontva nagyon gondosan rendszerezte a munkáit: volt egy olyan mappa, hogy „Liber miserorum”, abban voltak ezek a munkák.
Megközelítőleg hány munkáról van szó?
Itt a kiállításon 45 munka szerepel, a teljes anyagot pedig olyan 60-70 darabra becsülném.
A kiállítás megnyitóján elhangzott, hogy a tárlat alapkoncepciója az Éhség.
A koncepció alapja a két világháború közötti gazdasági válsághoz kapcsolódik. Ugyanis megfigyelhetjük, hogy az ínséges időkben, mikor válságba kerül a megélhetés, akkor a művészet ereje teljében mutatkozik meg, mint súly alatt a pálma, valahogyan „felvirágzik”. Ha most az erdélyi művészetet nézzük, akkor a 30-as években nagyon erős munkák születtek – éppen ezért. Egy korábbi kutatás alkalmával a 30-as évekbeli román és magyar hírlapokat néztem át, akkor tűnt fel, hogy művészetileg milyen izgalmas és termékeny volt ez az időszak. A sajtóban és kiadványokban megjelenő reprodukciókból kiderült, hogy bizony születtek nagyon jó munkák, amelyekről keveset, vagy egyáltalán nem tudunk. Ezek jórészt mára elkallódtak vagy lappanganak és nem ismertek, pedig akkor nagyon meghatározó volt a szociális nehézségek tematizálása.
Ez az „éhség” fogalom, Knut Hamsun Éhség (1890) kötetére utal, nekünk egy munkacím igazából, ami ezt a világot próbálja megnevezni. Ez nem egy vidám világ, legtöbbször eléggé nyomasztó. Viszont nagyon érdekes, ahogy az éhség – a nyomor, a szegénység – művészeti témává alakul.
Az általad összeállított katalógusban megemlíted, hogy ezek a szociális problémák nem csak az egykori Kolozsvár problémái: ezek napjainkban is aktuálisak. De akkor volt egy világgazdasági válság, volt egy etnikai-vallási sokszínűség – Gy. Szabó rajzain is megjelennek a zsidók, a cigányok, stb. Ma nincs háború, a probléma mégis aktuális.
Ha most kimegyünk Kolozsvár mellé a Patarétre, akkor ugyanezzel a problémával szembesülhetünk. Ott vannak a mai szemétguberálók, vagy a szemétturkálók, akik megjelennek Gy. Szabó képein is. De a vonatállomás környéke sem sokat változott, ma is találkozunk ott csavargókkal, hajléktalanokkal.
A probléma tehát ma is aktuális, viszont nem látom, hogy a mai művészet szociálisan érzékeny lenne. Ellenpéldák azért vannak, ilyen például Ioana Gerunak a hajléktalanságot tematizáló kisfilmje, amit nemrég láttam a Poor Objects kiállításon, de ilyenek Șerban Savu hétvégi kiruccanásokat, Dacia melletti miccsezéseket megörökítő kompozíciói is, amelyek, bár más kontextusban, de ugyancsak egy szociálisan érzékeny világot tárnak elénk.
Azért általában, hogy valaki egy művészeti alkotásban reflektáljon a mostani problémákra, azzal ritkán találkozunk, ma nem ez a jellemző.
Talán azért is kerülik a témát, mert nagyon könnyen átpolitizálódik. Visszautalnék a kiállított anyagnak a recepciótörténetére: egy baloldali kritika miatt hagyta abba Gy. Szabó a szociális témával való foglalkozást.
Valóban egy a Korunkban megjelent kritika fogta vissza Gy. Szabót, amely lap akkor a baloldali értelmiség fontos fóruma volt. Korvin Sándor közölt egy lesújtó kritikát a Liber miserorum metszet-kötetről. Hogy sok az elrajzolás, hogy nem kezeli elég magabiztosan a fametszetet, mint műfajt. Tudjuk, hogy 1933-ban készítette Gy. Szabó az első fametszetét, így ezeknek a kritikáknak egy része jogos.
De az is megfogalmazódott, hogy a korabeli divatot követve nyúlt a szociális téma felé, nem valódi elhivatottságból, csak a könnyebb sikerszerzés érdekében. Aztán Gy. Szabó 1978-ban Murádin Jenőnek adott interjújában reflektál erre, ahol elmondja, hogy ő nagyon közel érezte magát a baloldalhoz, ha csak a kisujjukat nyújtják, akkor beállt volna a pártba is. És ezért fájt neki ennyire ez a kritika. Hiszen ő akkor ennek a világnak a részese volt, munkanélküliként járja az utcákat, külvárosi telepeket, és lerajzolja amit lát. És látja a nyomort, látja a rabokat az állomáson, látja a város szélén guberálókat. Ezt veti papírra. Egy 1934-es interjúban mondja Bözödi Györgynek, hogy ezeket a nagy grafikákat – mert ezek nagyméretű grafikai lapok, nem vázlatok! – eleinte nem is kiállításra készítette, hanem önmagának, mert fontos volt, hogy ezeket a témákat megörökítse.
Ezt figyelembe véve, nem biztos, hogy megáll a vád, amivel a kritikus Korvin illeti. Ebben a korban nagyon fiatal volt még Korvin Sándor, és az akkori verseiben ugyancsak a szociális témát próbálja megragadni. A kritikában talán túl dogmatikus, „vonalas” volt.
Ugyanakkor elismerő fogadtatása volt a 34-es kiállításnak és a 35-ös könyvnek, ott van például Dsida Jenő elismerő méltatása a Keleti Újságban.
Igen. Sőt 1935-ös év egyik legszebb könyveként díjazzák. A többi kritika, méltatás is elismerő, de éppen ez a baloldalról érkezett negatív kritika annyira elbátortalanította, hogy letett erről a témáról. Holott akkor éppen tervezte az Éjszaka könyvét, a téma folytatását, amelyben a prostituáltak életét, világát mutatta volna.
A tanulmányban említed az impresszionizmust és az expresszionizmust. Művészettörténetileg hogyan lehet pontosabban elhelyezni, akár lokális, akár európai viszonylatokban?
A téma megközelítése eléggé realista – mondjuk a nyomor ábrázolása –, a művészeti nyelv viszont inkább az expresszionizmushoz áll közel. Erdélyi viszonylatban ilyen kiterjedt társadalmi kérdést feszegető sorozatot nem igazán ismerünk. Bár párhuzamba állítható Leon Alex, Podlipny Gyula, Buday György, Vida Géza, Kazár László egyes munkáival, de egy külön utas művész volt ezzel a témával. Hiszen Gy. Szabó elkötelezetten és következetesen készítette ezeket a munkákat 1931–35 között.
Tágabb értelemben ez az irány csak a második világháborúig tart, amikor a művészek egy részét deportálták, elestek a háborúban, vagy egyszerűen más utakra tértek. Így nem tudott ebből hagyomány kialakulni.
Ennek a sorozatnak ma, Kolozsváron mi a jelentősége?
Egyrészt az, hogy egy teljesen más képet mutatunk Gy. Szabó Béláról, ami szembemegy azok elvárásaival, akik a művészt a későbbi metszeteiről ismerik. Ez a kiállítás kikezdi azt a képet is, amit a későbbiekben a nagyközönség az alkotóról kialakított, és egy új, egy más képet kapunk róla.
Másrészt pedig művészettörténetileg jelentős. És nem csak az életműbe ágyazva, hanem az erdélyi, vagy a romániai művészettörténet tekintetében is egy kiemelkedő, értékes sorozat.
Helytörténeti szempontból is izgalmas és értékes, hiszen olyan helyszíneket látunk, amelyek ma már nem léteznek. A fellegvári kunyhók, a hóstáti házak, a Cigánysor, a Donáth utca egyes részei, a Szamos-part. Ezek olyan helyek amiket vagy átépítettek, vagy beépítettek. És láthatjuk a kolozsvári zsidóságot, a vasút könyékét, olyan helyeket amik kultúrtörténeti szempontból is érdekesek lehetnek.
Léteznek szociofotók, amelyek ezt a letűnt világot, életet örökítették meg. Méliusz Józsefet érdemes itt megemlíteni, aki szociofotóval is foglalkozott, és Nagy István Külváros című kötetének első kiadásában közölt ilyen fotókat – ebből néhányat újraközöltünk a kiállítás katalógusában. De Józsa Béla is foglalkozott szociófotóval, neki az 1928-as kolozsvári fotókiállítását be is tiltották. De általánosságban a fotósok többnyire nem azokat a városrészeket dokumentálták, amelyeket Gy. Szabó. Ő kicsit olyan mint egy szociófotós, egy dokumentarista, aki végigjárja ezeket a helyeket, és papírra veti amit lát, amivel szembesül. Munkái révén éjszakai „felvételeket” is láthatunk az állomás környékéről, a Fellegvár környéki kis kocsmákról, sikátorokról. Egyetlen fotó sem mutatja be a 30-as éveknek ezt a nyomorát, holott ez létezett.
Továbbá ezek a munkák abban is különböznek a művész későbbi alkotásaitól, hogy nagyon festőiek. Ezeken a szén- és pasztell munkákon nincs meg az a mérnöki rajzosság, ami a későbbi metszetein jellemző lett rá. Szinte festmények ezek a munkák, elsatírozások, újjal elkenve, beleradírozva – nagyon festőien kezeli ezt a technikát – ami egy külön drámai hatást eredményez.
Véleményem szerint ezek mind hangsúlyozzák ennek a kiállításnak jelentőségét. Végezetül szeretném kiemelni, hogy nagyon hálásak vagyunk Ferenczy Miklósnak, amiért rendelkezésünkre bocsájtotta ezt az anyagot, és készségesen együttműködött a kiállítás létrehozásában.
A Kolozsvári Magyar Napok keretében több helyen is találkozhattunk Gy. Szabó Béla munkáival, például az Erdélyi Református Múzeumban, a Kakasos templomban és a Tóközi Református Templomban is.
A Quadro Galéria kiállítása szeptember 14-ig látogatható, további információk itt.
Nyitókép és fotók: Quadro Galéria.
10. KOLOZSVÁRI MAGYAR NAPOK
» A szervezők legszebb álmait is túlnőtte: 10-edjére is lesz Kolozsvári Magyar Napok
» Összefognak az erdélyi magyar fesztiválok, hogy jobbak legyenek
» 10. KMN: ezekre az eseményekre leszünk idén kíváncsiak
» Az RMDSZ választott képviselői fogadóórákat tartanak a Kolozsvári Magyar Napok alatt
» Kezdetét vette a jubileumi Kolozsvári Magyar Napok
» Testvérközösség kialakításán dolgoznak Kolozsvár és Budapest II. kerülete között
» Videó: A jövevényeket jóakaratúan gyámolítsad és becsben tartsad!
» Ki volt Földes Mária, és miért nem tudjuk?
» Folyamatosan ér bennünket radioaktív sugárzás, de nem kell félnünk tőle
» Megmutatjuk a kolozsvári magyar napok fesztiválutcáját, ahogyan még nem láttátok
» Hadat üzenni az őszintétlenségnek. Találkozás Kincses Rékával
» Kovács Bea: Jövőre lehetne-e egy kicsit szexibb a KMN?
» Miért szeretnek a Kolozsvári Magyar Napokra járni a résztvevők? (Videó)
» Gy. Szabó Béla ismeretlen oldala: műalkotások a kolozsvári nyomorból
» Balla Zsófia: akárhol legyek a világban, ha az otthonomról álmodok, mindig Kolozsváron vagyok
» "Anya nagyon kritikus, de egy kicsit mindig igaza volt". Videóinterjú Tarján Zsófival
további közviták »