2019. november 21. csütörtökOlivér
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

„Létezik egy másik létforma, amiben nem vagyunk benne, de abban a percben, amikor nézzük, belekerülünk”

Tőkés Hunor kérdezett: Tőkés Hunor 2019. szeptember 12. 11:26, utolsó frissítés: 2019. szeptember 13. 08:56

Sebesi István 17 évig szervezte a Sziget LMBTQ fesztiválhelyszínét, nyitott már underground, alter kocsmát, de dolgozott a Berlinalén is. Pár éve váltott: Kolozsvárra költözött és egyetemistának állt.


Kezdjük talán a legelejéről: milyen volt Medgyesen a kulturális élet '89 előtt?

- Az összes erdélyi magyar színház fellépett a városban. Hatéves koromban voltam először színházban. Bisztrai Mária és Major Tamás akkoriban lépett fel Medgyesen. Major Tamás úgy ment ki az előadás szünetére, mint egy paripa, majd utána csoszogva jött vissza. A közönség ezen nagyot kuncogott. Major rendhagyó módon kilépett a szerepéből és kiszólt: „Min nevetnek, eltelt közben harminc év!”. A Kedves hazug című dráma ment épp. Akkor értettem meg a színház igazi erejét. Rájöttem, hogy a színház valami más. Hogy létezik egy olyan másik létforma, amiben nem vagyunk benne, de abban a percben, amikor nézzük, belekerülünk. Ezen sokat gondolkoztam már akkoriban. Képzeld el, amikor egy gyerek ilyen hülyeségeken gondolkodik, mint a lét és a nemlét.

Gyermekkoromban Medgyes lakosságának egyharmada volt magyar, egyharmada román, és egyharmada szász. A körülményekhez képest a hetvenes-nyolcvanas években az akkor hetvenezres városban meglehetősen intenzív kulturális élet folyt. Rendszeresen koncertezett a medgyesi Bach kórus, ott tájolt a szebeni filharmónia és a német színház. Rendszeresek voltak a román társulatok vendégjátékai, és hetente volt magyar szabadegyetemi előadás.

Ezek az élmények hogyan befolyásolták a további éveidet?

- Sokat hozzátettek a segesvári, szebeni és marosvásárhelyi iskolai éveim idején látott színházi előadások élményei ahhoz, hogy a színház szerelmese lettem. Érettségi után Budapestre költöztem (akkoriban nagyon sokan arrafelé vették az irányt). Tolmácsként kezdtem el dolgozni nemzetközi koprodukciójú filmek forgatásán és külföldi színházi vendégjátékok színpadi alkalmazásánál. Gyerekkorom óta beszélek németül, így ha jött egy német társulat, rendező vagy producer, netán újságíró, tolmácsoltam nekik. Akkor nagyon sok ilyen volt. Rengeteg tolmácsnak tudtak munkát adni abban az időben, mivel kevesen tudtak a magyaron kívül más nyelveken beszélni.

Sebesi István. Fotó: Tomas OpitzSebesi István. Fotó: Tomas Opitz


Abból éltem, hogy színészekkel szöveget tanultam, végszavaztam, mondtam, hogy mit akar a rendező, mit akar az operatőr, a színész hova álljon, hova ne álljon. Hosszú évekig éltem együtt egy színikritikussal. Eleinte heti hat előadást néztem a színházban. Nem csak Magyarországon, hanem Berlinben, Bécsben, Hamburgban, Kölnben, Wuppertalban, Tel-Avivban is. Aztán sok évig politikusoknak dolgoztam – az ő világuk is tiszta színház.

Miért pont Kolozsvárra költöztél, amikor visszajöttél Erdélybe? Rengeteget tudsz a színházról, rengeteg emberrel találkoztál, olyanokkal is, akikről más csak tanul. Hogyan jön a képbe a teatrológia, ahol huszonéves diákokkal olyan dolgokról kell tanulj, amit te már évekkel ezelőtt megtapasztaltál?

- Ne haragudj, hogy a szavadba vágok, de tévedsz, nincs igazad. Ugyanis semmit nem tudok. Az, hogy hogyan működik a színész, hogy miként működik egy színház, hogy milyen a gazdasági felépítése – ezeket tudom, mert csináltam is. Sok szempontból, Nyugaton és Keleten is. De azt, hogy a színház önmagában mi, annak az elméletét nem ismertem. Soha életemben nem olvastam addig Brechttől, csak a darabjait olvastam és láttam. Ugyanígy voltam például Sztanyiszlavszkijval is. Nagyon sok színdarabot olvastam, de soha nem találkoztam volna Brook Az üres tér című alapművével, amin a mai színház alapszik. Ez egy új világ, amiből vizsgázni kellett, ami más tapasztalattal látott el, egy teljesen más dimenzió. Ennyit a tudásról. Egyre inkább azt érzem, hogy semmit sem tudok. Nagyon sokat kellene olvasni, ez borzasztó időigényes, de ha az ember célzottan olvas, azért valahova el tud jutni. Nem vagyok kétségbe esve.

Mit szóltak az ismerőseid hozzá?

- Sokan mondták, hogy nem erre való vagyok Berlin, meg New York és Tel-Aviv után. Ez egy óriási tévedés! Szeretek Kolozsváron lenni. Gyerekkoromban is ide jártunk szemorvoshoz apámmal és anyámmal. Sok rokonunk volt itt. Kolozsváron úgy érzem magam, mintha Berlin egyik negyedében lennék. Aki volt Berlinben az érti, Kolozsvár hozzá hasonlóan: sokszínű, lüktető, tele van erotikával, energiával, nagyon kreatív, minden nap történik ezer dolog. Egy perc nyugtod nincs, ha beleveted magad. Nagyon inspiráló. Mindig ilyen volt.

A város Mátyás király óta erre van beállítva. Nem véletlenül ennyi itt az egyetemista. Mindig is voltak, akik hozzátettek és továbbvitték a város szellemiségét. Amikor visszaköltöztem Erdélybe és Kolozsvárra jöttem, adódott a lehetőség, hogy a BBTE teatrológia szakára jelentkezhettem. Kaptam az alkalmon és elmentem a felvételi vizsgára. Csodálkozott mindenki! Még a dékán is azt a költői kérdést tette fel, hogy „komolyan?”, de utána rögtön rávágta: „de végül is miért ne?”. Ilyen egyszerű volt.

Miért jöttél el Budapestről?

- Évek teltek el, mire otthonosan éreztem magam Budapesten. Rengeteg barátom volt és nagyon jó munkáim, de aztán hirtelen mindez megszűnt… Sokan meghaltak, például az élettársam is. És ez meghatározó volt számomra. Légüres térbe kerültem. Effektív szükségem lett egy váltásra. Egyrészről. Másrészről már tíz éve elkezdődött debattírozás (tárgyalás – szerk. megj.) arról, hogy Kolozsváron dolgozzak, és itt folytassam az életemet. De, ami késik, nem múlik. Csak ez most még várat magára, mert egyelőre a tanulmányaimra koncentrálok.

KultiplexKultiplex


Öt évig vezetted a Kultiplex művelődési házat, mi volt ennek a koncepciója?

- Négy és fél évig vezettem ezt a kocsmát Budapesten, aminek a Sziget többségi tulajdona mellett kishányadban én is tulajdonosa voltam. Aztán a Kultiplexet úgy bezárták, hogy porig is rombolták. Ez úgy történt, hogy volt nekünk két feljelentőnk. Mindenhol a világon van ilyen. Itt Kolozsváron is. Mindig akad valaki, aki feljelenti a másikat. Általában süketek, de azért zavarja őket a „zaj”. Az utca túlsó oldalán lakott egy néni, aki az ágyúlövést se hallotta volna meg, de mindig átjött hajnali kettőkor hálóingben, pomponos papucsban és ordibált. Volt egy másik feljelentőnk is, aki nem abban az utcában lakott, tehát még az ablaka se nézett felénk. Ő csak egyszerűen rosszindulatú volt. Minden héten besétált a kerületi polgármesteri hivatalba. Ezután besétáltam én is, bocsánatot kérni, és ez így ment nagyon nagyon sokáig. Ez azért az embert felőrli.

Mi tette ezt a helyet ilyen mitikussá és egyesek számára zavaróvá?

- Kulturális központ volt. Ez volt a legendás Tilos az Á után a második – ahogyan mondani szokás –, underground, alternatív szórakozóhely – zenés, első sorban. Egy régi ’30-as évekbeli mozi épületében működött, ahol a mozisok szakszervezetének irodái is voltak. Kertmozival is! (Ez még az Art Mozi hálózatos időszakon belül.) Napközben filmeket vetítettünk, esténként koncerteket és partikat szerveztünk, voltak zenei fellépések és színházi előadások. Mindig tele volt. Akik ma élnek és mozognak, azok mind ott indultak, az Akkezdeth Phiaitól, a Pannonia Allstars Ska Orchestrán keresztül Dj Mangóig. Avantgárd, progresszív, új dolog volt. Sok mindenkit zavart. Nem beszélve arról, hogy az épületben székelt a Tilos Rádió is – ami akkoriban provokatív adónak számított. Őket is minden alkalommal feljelentették. Mindig volt vele valakinek valamilyen gondja, ahelyett, hogy örültek volna, hogy minden virág virágzik.

És mindez a Kultiplexen belül?

- Igen, de közben ez a zenei program nagyon sokba került. Sajnos egy kocsma, ha ott vendéglő is működik – meleg konyhával –, nem tud eltartani kulturális programot, se zenét, se színházat. Ehhez képest a Kultiplexben mutatták be Petrovics Emil egyik új vonósnégyesét egy őszi fesztiválon. Nagyon sokrétű volt a programkínálat. De igyanak bár hektószámra a vendégek, akkor sincs akkora és olyan nyereség, hogy hosszú távon finanszírozni lehessen a programokat. Erre nagyon korán rá kellett jönnünk. Mindenfélét megpróbáltunk, de csak nem ment. Végül kiszálltam. A helyet egy vállalkozó barátunk vitte tovább, aki buli hellyé akarta átalakítani. Ő sem bírta sokáig, bő egy év múlva feladta.

Mondtad, hogy színházi előadások is voltak ott. Mint, aki számos előadást látott, darabot olvasott, elvégezte a teatrológia szakot, kíváncsi vagyok a véleményedre, számodra mi a színház?

- Az az érzésem három egyetemi év után, hogy van a színész, aki vagy színész, vagy nem színész. Vagy elhiszem neki, amit előad, vagy nem. És van a színház, ami ugyanúgy vagy színház, vagy nem színház – teljesen függetlenül attól, hogy pajtában van, csűrben, garázsban, vagy a Kolozsvári Állami Magyar Színház épületében. Ez teljesen mindegy. Van a költségvetési színház, ahol van nyugdíja a színésznek, be van biztosítva, és van a költségvetésen kívüli, amilyen mondjuk a Váróterem Projekt a Zugban, vagy a Reactor, ahol bizonytalan a helyzet. Ők sosem lesznek a mainstreamben, noha mainstreamet adnak elő. Most már a költségvetési színház kísérletezik. Lehet kitömve pénzzel roskadásig valami, ha nem színház az, amit csinál. A művész színházaknak most már az esetek nagy részében nem hisszük el, amit színre visznek...

Magic MirrorMagic Mirror


Ezt több színházközeli ember megfogalmazta már különféle módon, más-más színházakról. Miért nem hisznek a nézők a színházaknak?

- Paradigmaváltás fog bekövetkezni a színházakban. Volt, amikor a rendező volt a legfontosabb, aztán a színész, azelőtt meg a szöveg, az irodalom – ez mindig változik. Most azt mondják, hogy a közösség a legfontosabb. De akármi is legyen, mindig egy gondolat, egy agyszülemény kell, hogy létrejöjjön ott és akkor, amikor mi nézők ott vagyunk. Amikor nem sikerül egy produkció, annak az oka lehet a tehetség hiánya. Amiről több ezer éve nem tudjuk, hogy mi az… de van. Ez tény. Mindig újjászületik, függetlenül attól, hogy rendezői színház vagy független társulat, közösségi, vagy dokumentarista, vagy múltfeldolgozó. Most biztos, hogy közelebb kerül a nézőhöz, és nem centiben mért távolságra értem. Több helyen feltűnt, ami Kolozsváron is érvényes, hogy nagyon közvetlenül szólít meg a színház. Ez már a '60-as években kezdődött és mostanában csúcsosodik.

A Kultiplexszel párhuzamosan a Sziget Fesztivál Magic Mirror sátrának programját is te alakítottad ki tizenhét éven át. Hogyan lettél te az LMBTQ helyszín szervezője?

- A kétezres években a szigetes programfőnöknek, Kardos Józsefnek az ötlete volt, hogy legyen meleg tematikájú programhelyszín is a fesztiválon. Erre kerestek partnert. A Sziget tulajdonosai rögtön felkarolták az elképzelést, megkezdődtek az egyeztetések az LMBTQ-szervezetekkel meg a meleg-szórakozóhelyek vezetőivel. Akkor még elég sok meleg szórakozóhely: bár, diszkó, parti volt Pesten. Egy barátnőm ajánlására csatlakoztam a kezdeményezéshez. Még 1991–92-ben társszervezője voltam ugyanis az első pesti meleg és leszbikus filmfesztiválnak. De annak idején összehoztam transzvesztita show-t is a Zene Ünnepére, sőt még a Sziget színházi sátrába is. A fesztivál alapítójával, Gerendai Károllyal és Müller Péter Sziámival is ismertük már egymást, hiszen 1991-ben részt vettünk a legelső Budapesti Búcsú megszervezésében, ahol Frank Zappa is megjelent.



Az egyeztetések során valahogy mindenki visszalépett a feladattól, mert ők abban reménykedtek, hogy a fesztiválon meggazdagszanak. Egy fesztiválon azonban elsősorban munka van, ami évek múlva térül csak meg. Miután ők elkezdtek visszatáncolni, hirtelen fölindulásból vállalkoztam rá én, hogy ne maradjon szégyenben a haza, és akkor kitaláltuk a struktúrát, ami megindokolja, hogy miért van ott.

Na, és miért van ott?

- Roma sátor miért van a Szigeten? Mert a világ minden területéről az éppen aktuális menő roma zenészeknek a koncertjeit hozzák el oda, és ott mutatják be a legújabb szerzeményeiket. Elektronikus zenei sátor miért van? Mert ez egy külön műfaj, ami nem téveszthető össze semmi mással. Olyan közönsége van, ami szakosodott. És sorolhatnám… A Sziget Fesztivál azért egyedülálló a nemzetközi fesztiválok sorában, mert rendkívül színes és gazdag a programja. Ezért van úgynevezett meleg sátor is, amit mi queernek nevezünk. De itt most nem az a lényeg, hogy az LMBTQ külön szórakozzon a heteróktól. Hanem az, hogy bemutassuk azt, hogy mik vannak! Kitaláltunk beszélgető sávot is, ahová meghívtunk művészektől, pszichológusokig, aktivistáktól a performerekig, mindenkit, aki illetékes az LMBTQ tematikában. Nem is gondoltam volna eleinte, hogy ilyen intellektuális éhsége van a szórakozni vágyó fesztiválozóknak és hogy annyira népszerűek lesznek ezek a programok.



Aztán csináltunk filmes sávot, ahol aktuális LMBTQ témájú filmeket mutattunk be, amelyek nemcsak szerelemről szóltak, hanem a társadalom és az egyén viszonyáról, a szülő-gyerek kapcsolatról. A diszkrimináció, a megalázás, a kirekesztés témája és mindennek az ellenkezője is helyet kapott itt. Minden héten van a világban egy meleg filmfesztivál. A csúcsa a Berlinale, ahol az LMBTQ tematika nincs különválasztva a többitől. Viszont van külön díj, a Teddy Award. A Berlinalén a 400 levetített film közül olyan harminc-negyvennek van LMBTQ vonatkozása, ezért alapítottak 1986-ban egy külön díjat erre. Hatalmas filmfesztivál. Az a fantasztikus benne, hogy integrálta az LMBTQ tematikát, szóval nincs az, hogy ez valami külön valami lenne. Különben a forgalmazók általában csak filmfesztiválokra kölcsönzik a filmeket.

Hogyan sikerült megszerezni a filmeket?

- Vannak előírások, amik a technika fejlődésével enyhülnek, de ezeket a filmeket azért nem olyan könnyű megszerezni. Amikor látták, hogy a Magic Mirror helyszín nem humbug, a Sziget nagy rendezvény, és hogy nem hülyeség ott lenni, akkor megenyhültek a filmesek. Nekem azzal volt szerencsém, hogy dolgoztam már a Berlinalén. Ismertem több olyan rendezőt, válogatót, filmfesztivál szervezőt, akik eleve filmet csinálnak, akár producerként, akár operatőrként. Így tudtam, hogy kihez kell fordulni.

A Magic Mirror nem aktivista helyszín, hanem szórakozóhelynek indult és úgy, ahogyan a közönség azt megkívánta. Számunkra, az az elsődleges, hogy a közönség igényeit kielégítsük. Azzal egyébként az elején be is támadták, hogy ezzel az LMBTQ-mozgalom népszerűsítése a célunk. Ilyen és ehhez hasonló marhaságokat mondtak, például az akkori III. kerületi polgármester, Tarlós István is, aki most Budapest főpolgármestere. Mi nagyon hálásak vagyunk neki ezért, mert attól, hogy elkezdte leprázni, nagyon népszerű lett a Magic Mirror helyszín.

Miért hatott ez pozitívan?

- Minden ismert személyiséget megkerestünk, akinek a kiállásával nagyobb legitimitást nyerhetett a hely. Viszont nem mindenki vállalta. Nem azért, mert nem értettek volna vele egyet. Azért, mert az értelmiség nem szereti, ha vállalkozásban van a kultúra. (Nem szoktak még hozzá akkoriban.) De amikor látták a cirkuszt, mindenki visszapártolt hozzánk. „Jövök, akár ingyen is!” – jelszóval. Ez akkora lendületet adott a helynek, hogy évekig ihletett lehetett belőle meríteni.

Mára pedig akkorára nőtt a sátor, hogy külön VIP-je is van, amit te vezetsz.


- Mi mindig odafigyeltünk, hogy a vendég jól érezze magát. Olyan legyen a kiszolgálás, amilyennek lennie kell: minden ital le legyen hűtve, ne legyenek problémák. Tehát minőség, kedvesség. Kezdetekben is csináltunk a backstage-ben bulit. Főleg a barátainknak, meg az ők barátainak, a fellépőknek, és az ők vendégeinek is. Ebből kialakult az úgynevezett VIP. Idéntől pedig hivatalosan is azzá vált, mert nagyon nagy lett az érdeklődés iránta. Aki kijön a Szigetre, az ellátogat a Magic Mirrorba és talán annak a VIP-jába is. Vannak, akik csak ezért jönnek ki a fesztiválra. Külön Dj-k vannak, meg bárpultok. Ezt azért nem kristálycsillárral és vörös szőnyeggel kell elképzelni. Ha esik az eső térdig ér a sár, ha süt a nap, akkor kibírhatatlan meleg van. Szabadtéri fesztivál, épp annyi, hogy a VIP el van kerítve és csak külön karszalaggal lehet bemenni.

Magic MirrorMagic Mirror


Mi teszi egyedi élménnyé azok számára, akik ellátogatnak ide?

- Több zenekar és több DJ lép fel. Minden tekintetben nagyobb a kínálat, és minden helyben megtalálható. Fontos, hogy az embereknek ne kelljen kimennie a fa szerkezetű kerek sátorból, ami 1200 embert képes befogadni. A legszeletelősebb zenére is megvan a módszer, hogy hogyan tudod bent tartani a közönséget, de ezt nagyon ki kell találni. Patikamérlegen kell kimérni, hogy biztosan működjön. Ez nem azt jelenti, hogy minden ízlést kiszolgálsz és akár csiricsárét is adsz – hanem azt is. Meg persze otthonos, családias érzés ott lenni. Ehhez jön hozzá az, hogy ezer ember együtt táncol. Minden este más kell legyen a felhozatal, szerencsére nagyon sok olyan meleg helyen voltam már Berlintől Tel-Avivig, ahol akár hatezer ember volt esténként, tehát van viszonyítási alapom.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS