2019. december 5. csütörtökVilma
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

„A színház az a hely, ahol bárkivé tudok változni.” Színészportrék: Kádár L. Gellért

színészportrék 2019. szeptember 20. 10:19, utolsó frissítés: 2019. szeptember 24. 13:28

A néző azért jön színházba, hogy tudatosan vagy tudat alatt válaszokat kapjon a mindennapi élet megválaszolatlan kérdéseire, véli a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának fiatal színművésze.


Új sorozatunkban olyan fiatal színészeket mutatunk be, akik az utóbbi évadokban szerződtek valamelyik hazai színházhoz.



Melyik az első színházhoz kapcsolódó élményed?

- Az első komolyabb élményem az volt, amikor gimnazista koromban bekerültem egy előadásba (Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról, rendező: Kolcsar József), amit a kézdivásárhelyi Macskakő diákszínjátszó társulat hozott létre, többek között külsős diákokkal is (akkor még nem voltam tag). Az izgalom és egyben a kihívás abból fakadt, hogy zöldfülűként megkaptam a férfi főszerepet, és helyt kellett állnom. Azért meghatározó momentuma ez az életemnek, mert később már én is tagja lettem a diákszíntársulatnak, és akkor kezdett körvonalazódni bennem, hogy a színészi pályát választom.

Megvan a pillanat, amikor eldöntötted, hogy színész leszel? Vagy ez egy hosszabb döntési folyamat volt?

- Ettől a ponttól kezdett felerősödni, és fokozatosan burjánzott el a tudatomban, hogy márpedig én kipróbálom ezt az életformát. Mivel a gimnáziumban matematika-informatika osztályban tanultam, kétszer is el kellett döntenem, hogy tényleg kiállok-e amellett, amit szeretnék csinálni. Egy biztos: amikor legelőször állhattam a színpadon, megfogalmazódott bennem, hogy megpróbálom a színművészeti egyetemet – legfeljebb kiderül, hogy nem vagyok odavaló, és akkor majd kipróbálok valami mást.

A Kő, papír olló osztályteremszínházi előadásban (projektvezető: Gecse Ramóna).
<br />
Fotók: Bereczky Sándor
<br />
A Kő, papír olló osztályteremszínházi előadásban (projektvezető: Gecse Ramóna).
Fotók: Bereczky Sándor

Ha nem színházzal, akkor mivel foglalkoznál?

- Nagyon szeretek zenélni, több hangszeren is játszom. Ha nem színészkednék, talán kipróbálnám magam zenészként. Persze az is nagy út, hogy feltornázd magad a legjobbak közé, de azt hiszem, mindegy, mit csinálsz: a legfontosabb, hogy tudj adni valamit a másiknak.

Szerinted miben rejlik a színész sikerének titka?

- Abban, hogy mennyire képes azonosulni a szerepével. A színész mindig arra törekszik, hogy a játékával adjon valamit a nézőnek. A színház társasjáték. Adsz és kapsz, hiszen a néző azért jön színházba, jobbik esetben, hogy tudatosan vagy tudat alatt válaszokat kapjon a mindennapi élet megválaszolatlan kérdéseire. A cél az lenne, hogy semmiképp se üres kézzel távozzon, hanem valami olyannal, ami megváltoztatja az életét. Ha a színész mást nem is tud adni, legalább elfeledheti egy-két órára a nézővel az otthonról hozott problémáját. Azt gondolom, a színész sikerének titka nem az, hogy mennyire tudja megvillantani tehetségét a színpadon, hanem épp ellenkezőleg: mi az a nüansznyi dolog, egy szó vagy akár egy mozdulat, amivel közölni tud, és adni a nézőnek.

Miért vonz, mit jelent számodra a színház?

- A színház az a hely, ahol bárkivé tudok változni. Egy hatalmas játszótér. Hiszen ahogyan a gyerekek is, mi is játszunk, a nézőnek, sőt saját magunknak is. Azt gondolom, a színház az önfeledt kiteljesedés tárháza. Ha csak egy órára is, lehetsz katona, király, gyilkos, gazdag üzletember, és meg ezer másikat sorolhatnék. Miért vonz? Nem tudom. Talán pont a játék miatt. A gyerek is, ha meglát egy hintát, libikókát, máris fel szeretne ülni rá és meg is teszi. Ugyanez van nálunk is. Élünk a lehetőséggel, és eljátszunk mindent következmények nélkül. Miért jó a színház? Mert megnevetett, zavarba hoz, ha kell, könnyeket csal a szemekbe, és szembesít mindazokkal a kérdésekkel, amelyekkel sokszor nem is merünk szembenézni.

Lövborg szerepében a Hedda Gablerben (r. Keresztes Attila) Varga Andreával.Lövborg szerepében a Hedda Gablerben (r. Keresztes Attila) Varga Andreával.


Számodra melyik a próbafolyamat legizgalmasabb része?

- Mindig az utolsó két hét. Már tudod, hogy nemsokára jön a premier, és akarva-akaratlanul meg akarod mutatni, hogy mit hoztál létre egy vagy két hónap alatt a próbafolyamat során. De ez a periódus azért is izgalmas, mert gyakorlatilag ebben a két hétben áll össze, jobbik esetben, egy kezdeti stádiumú előadás. Azért mondom a kezdeti stádiumot, mert egy előadás mindig változik. Ebben a periódusban derül ki, hogy mi jó abból, amit a színész addig csinált, ugyanakkor általában itt derülnek ki a hiányosságok is.

Hogyan kerülsz közel egy szerephez?

- Minden szerepet saját magam önazonosságából valósítok meg és hozok létre. Nyilván meg kell ismernem magát a drámai hőst is, hogy kicsoda ő, mit gondol magáról, másokról vagy éppenséggel a világról. Majd mindezek tudatában megpróbálom megteremteni azt a karaktert, ami helyt állhat a színpadon. De nem merem azt mondani, hogy azok a szerepek, amiket játszom, készen vannak. Sosem lesznek kész, azt hiszem, és ez így van jól.

Mit szoktál tenni, amikor elbizonytalanodsz?

- Ha elbizonytalanodom, egyedül kell lennem. Magamba fordulok, ami nem mindig jó, viszont ilyenkor megpróbálok olyan dolgokat keresni, amelyek motiválnak és energiát adnak. Majd miután megtaláltam ezeket a feltöltő elemeket, megújult lendülettel ismét belevágok abba, ami elbizonytalanított. Általában zenélni szoktam, amikor valami miatt bizonytalan vagyok. A zene mindig kikapcsol, akkor is, ha hallgatom, akkor is, ha én játszom saját magam szórakoztatására. Ezáltal el tudom engedni magam, relaxálok, és ilyenkor találok megoldásokat is.

A Pjotruskában (r. Kincses Elemér).A Pjotruskában (r. Kincses Elemér).


Mi jelent most számodra szakmai kihívást?

- Szakmai kihívás, hogy a színész félre tudja tenni a sztereotípiákat, a kliséket, amelyekben él vagy amelyeket játszik. Képes kell legyen arra, hogy átlépje a határait, mert ezáltal tud rátalálni az újra.

Hogy töltődsz fel?

- Általában utazni szoktam. Sőt újabban sokat vezetek, ami mindig feltölt, vagy olvasok könyveket, verseket.

Mi a játék?

- Játék számomra az, amikor az ember elengedi, félreteszi minden problémáját, aggályait, él az adott pillanatnak; figyel társaira, szabadjára engedi fantáziáját, és mindezek együtteséből élvezi az új helyzetet. Gyakorlatilag sodródik az árral. A játék a következmények nélküli, önfeledt kiteljesedés.

Laertesként Kiss Csaba Hazatérés Dániába című előadásában.Laertesként Kiss Csaba Hazatérés Dániába című előadásában.


Melyik alkotó/alkotás volt a legnagyobb hatással rád az utóbbi időben?

- Nemrég láttam egy előadást, igaz csak felvételről, de azt is egyfajta újgenerációs technológia által. VR-szemüvegben kellett megnézni,így gyakorlatilag a virtuális valóság által belekerülhettél magába az előadásba. Pozitív csalódás volt, hogy nem volt az az érzésem, hogy felvételt nézek. Ez az előadás Grzegorz Jarzyna lengyel rendező egyik előadása volt, a G.E.N., ami a társadalmunkat érintő, igen aktuális kérdésekkel foglalkozott. A rendezővel egy négynapos workshop kereteiben együtt is dolgozhattam, ami ugyancsak izgalmas és tanulságos volt.

Mi a célkitűzésed az új évadra?

- Hogy a lehető legjobb formámat tudjam hozni, tudjak új színeket vinni a játékomba, amelyekkel meg tudom lepni a nézőt és akár saját magamat. Feszegetni akarom a határaimat.

A patkányokban (r. Zsótér Sándor) Csíky Szabolccsal és B. Fülöp Erzsébettel.A patkányokban (r. Zsótér Sándor) Csíky Szabolccsal és B. Fülöp Erzsébettel.


Ha egy dolgot változtathatnál a munkáddal kapcsolatban, mi lenne az?

- Ha tehetném, akkor lehetőséget adnék minden végzős diáknak, vagy a semmiben lógó színésznek. Hiszen annyian vagyunk ebben a szakmában, és annyian nem tudnak elhelyezkedni, sajnos. Sok tehetség teng-leng a nagy ürességben, és mindenkinek jár egy esély.

A sorozatot szerkeszti: Kovács Bea

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS