„A színház az a hely, ahol bárkivé tudok változni.” Színészportrék: Kádár L. Gellért
színészportrék 2019. szeptember 20. 10:19, utolsó frissítés: 2019. szeptember 24. 13:28A néző azért jön színházba, hogy tudatosan vagy tudat alatt válaszokat kapjon a mindennapi élet megválaszolatlan kérdéseire, véli a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának fiatal színművésze.
Új sorozatunkban olyan fiatal színészeket mutatunk be, akik az utóbbi évadokban szerződtek valamelyik hazai színházhoz.
Melyik az első színházhoz kapcsolódó élményed?
- Az első komolyabb élményem az volt, amikor gimnazista koromban bekerültem egy előadásba (Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról, rendező: Kolcsar József), amit a kézdivásárhelyi Macskakő diákszínjátszó társulat hozott létre, többek között külsős diákokkal is (akkor még nem voltam tag). Az izgalom és egyben a kihívás abból fakadt, hogy zöldfülűként megkaptam a férfi főszerepet, és helyt kellett állnom. Azért meghatározó momentuma ez az életemnek, mert később már én is tagja lettem a diákszíntársulatnak, és akkor kezdett körvonalazódni bennem, hogy a színészi pályát választom.
Megvan a pillanat, amikor eldöntötted, hogy színész leszel? Vagy ez egy hosszabb döntési folyamat volt?
- Ettől a ponttól kezdett felerősödni, és fokozatosan burjánzott el a tudatomban, hogy márpedig én kipróbálom ezt az életformát. Mivel a gimnáziumban matematika-informatika osztályban tanultam, kétszer is el kellett döntenem, hogy tényleg kiállok-e amellett, amit szeretnék csinálni. Egy biztos: amikor legelőször állhattam a színpadon, megfogalmazódott bennem, hogy megpróbálom a színművészeti egyetemet – legfeljebb kiderül, hogy nem vagyok odavaló, és akkor majd kipróbálok valami mást.
Fotók: Bereczky Sándor
Ha nem színházzal, akkor mivel foglalkoznál?
- Nagyon szeretek zenélni, több hangszeren is játszom. Ha nem színészkednék, talán kipróbálnám magam zenészként. Persze az is nagy út, hogy feltornázd magad a legjobbak közé, de azt hiszem, mindegy, mit csinálsz: a legfontosabb, hogy tudj adni valamit a másiknak.
Szerinted miben rejlik a színész sikerének titka?
- Abban, hogy mennyire képes azonosulni a szerepével. A színész mindig arra törekszik, hogy a játékával adjon valamit a nézőnek. A színház társasjáték. Adsz és kapsz, hiszen a néző azért jön színházba, jobbik esetben, hogy tudatosan vagy tudat alatt válaszokat kapjon a mindennapi élet megválaszolatlan kérdéseire. A cél az lenne, hogy semmiképp se üres kézzel távozzon, hanem valami olyannal, ami megváltoztatja az életét. Ha a színész mást nem is tud adni, legalább elfeledheti egy-két órára a nézővel az otthonról hozott problémáját. Azt gondolom, a színész sikerének titka nem az, hogy mennyire tudja megvillantani tehetségét a színpadon, hanem épp ellenkezőleg: mi az a nüansznyi dolog, egy szó vagy akár egy mozdulat, amivel közölni tud, és adni a nézőnek.
Miért vonz, mit jelent számodra a színház?
- A színház az a hely, ahol bárkivé tudok változni. Egy hatalmas játszótér. Hiszen ahogyan a gyerekek is, mi is játszunk, a nézőnek, sőt saját magunknak is. Azt gondolom, a színház az önfeledt kiteljesedés tárháza. Ha csak egy órára is, lehetsz katona, király, gyilkos, gazdag üzletember, és meg ezer másikat sorolhatnék. Miért vonz? Nem tudom. Talán pont a játék miatt. A gyerek is, ha meglát egy hintát, libikókát, máris fel szeretne ülni rá és meg is teszi. Ugyanez van nálunk is. Élünk a lehetőséggel, és eljátszunk mindent következmények nélkül. Miért jó a színház? Mert megnevetett, zavarba hoz, ha kell, könnyeket csal a szemekbe, és szembesít mindazokkal a kérdésekkel, amelyekkel sokszor nem is merünk szembenézni.
Számodra melyik a próbafolyamat legizgalmasabb része?
- Mindig az utolsó két hét. Már tudod, hogy nemsokára jön a premier, és akarva-akaratlanul meg akarod mutatni, hogy mit hoztál létre egy vagy két hónap alatt a próbafolyamat során. De ez a periódus azért is izgalmas, mert gyakorlatilag ebben a két hétben áll össze, jobbik esetben, egy kezdeti stádiumú előadás. Azért mondom a kezdeti stádiumot, mert egy előadás mindig változik. Ebben a periódusban derül ki, hogy mi jó abból, amit a színész addig csinált, ugyanakkor általában itt derülnek ki a hiányosságok is.
Hogyan kerülsz közel egy szerephez?
- Minden szerepet saját magam önazonosságából valósítok meg és hozok létre. Nyilván meg kell ismernem magát a drámai hőst is, hogy kicsoda ő, mit gondol magáról, másokról vagy éppenséggel a világról. Majd mindezek tudatában megpróbálom megteremteni azt a karaktert, ami helyt állhat a színpadon. De nem merem azt mondani, hogy azok a szerepek, amiket játszom, készen vannak. Sosem lesznek kész, azt hiszem, és ez így van jól.
Mit szoktál tenni, amikor elbizonytalanodsz?
- Ha elbizonytalanodom, egyedül kell lennem. Magamba fordulok, ami nem mindig jó, viszont ilyenkor megpróbálok olyan dolgokat keresni, amelyek motiválnak és energiát adnak. Majd miután megtaláltam ezeket a feltöltő elemeket, megújult lendülettel ismét belevágok abba, ami elbizonytalanított. Általában zenélni szoktam, amikor valami miatt bizonytalan vagyok. A zene mindig kikapcsol, akkor is, ha hallgatom, akkor is, ha én játszom saját magam szórakoztatására. Ezáltal el tudom engedni magam, relaxálok, és ilyenkor találok megoldásokat is.
Mi jelent most számodra szakmai kihívást?
- Szakmai kihívás, hogy a színész félre tudja tenni a sztereotípiákat, a kliséket, amelyekben él vagy amelyeket játszik. Képes kell legyen arra, hogy átlépje a határait, mert ezáltal tud rátalálni az újra.
Hogy töltődsz fel?
- Általában utazni szoktam. Sőt újabban sokat vezetek, ami mindig feltölt, vagy olvasok könyveket, verseket.
Mi a játék?
- Játék számomra az, amikor az ember elengedi, félreteszi minden problémáját, aggályait, él az adott pillanatnak; figyel társaira, szabadjára engedi fantáziáját, és mindezek együtteséből élvezi az új helyzetet. Gyakorlatilag sodródik az árral. A játék a következmények nélküli, önfeledt kiteljesedés.
Melyik alkotó/alkotás volt a legnagyobb hatással rád az utóbbi időben?
- Nemrég láttam egy előadást, igaz csak felvételről, de azt is egyfajta újgenerációs technológia által. VR-szemüvegben kellett megnézni,így gyakorlatilag a virtuális valóság által belekerülhettél magába az előadásba. Pozitív csalódás volt, hogy nem volt az az érzésem, hogy felvételt nézek. Ez az előadás Grzegorz Jarzyna lengyel rendező egyik előadása volt, a G.E.N., ami a társadalmunkat érintő, igen aktuális kérdésekkel foglalkozott. A rendezővel egy négynapos workshop kereteiben együtt is dolgozhattam, ami ugyancsak izgalmas és tanulságos volt.
Mi a célkitűzésed az új évadra?
- Hogy a lehető legjobb formámat tudjam hozni, tudjak új színeket vinni a játékomba, amelyekkel meg tudom lepni a nézőt és akár saját magamat. Feszegetni akarom a határaimat.
Ha egy dolgot változtathatnál a munkáddal kapcsolatban, mi lenne az?
- Ha tehetném, akkor lehetőséget adnék minden végzős diáknak, vagy a semmiben lógó színésznek. Hiszen annyian vagyunk ebben a szakmában, és annyian nem tudnak elhelyezkedni, sajnos. Sok tehetség teng-leng a nagy ürességben, és mindenkinek jár egy esély.
A sorozatot szerkeszti: Kovács Bea