„Hol teljesen megfeledkezem magamról, hol átértékelem az életemet.” Színészportrék: Kiss Tamás
színészportrék 2019. október 01. 13:47, utolsó frissítés: 13:47Tinédzserként tizennégyszer nézett meg egy előadást, és akkor már biztos volt benne, hogy színházzal akar foglalkozni, emlékszik vissza a színész.
Sorozatunkban olyan fiatal színészeket mutatunk be, akik az utóbbi évadokban szerződtek valamelyik erdélyi színházhoz. Ezúttal Kiss Tamást, a nagyváradi Szigligeti Színház társulatának tagját ismerhetitek meg.
Melyik az első színházhoz kapcsolodó élményed?
- A suliban egy-négy osztályban volt egy mini társulatunk, kórusunk, Kopé kórus volt a neve és abban volt két saját számom. Általában a bábszínház színpadán adtuk elő kis műsorunkat. Én voltam Túró Rudi és Gyurika, a papagáj. A Gyurikás szám volt a kedvencem. Rekedtes hangon egy papagájt alakítottam, sárga harisnyában és nagy, csuka cipőben. Emlékszem, mennyire fontos volt nekem a papagájságom abban az öt percben. Éreztem, hogy az az öt perc az enyém, akkor mindenki rám figyel. Akkor éreztem talán először, hogy mennyire jó valaki másnak lenni, játékból. De vérkomolyan vettem. Le is rekedtem minden koncertünk végére. Arra is emlékszem, milyen rosszul esett, hogy sokan kakasnak képzeltek, pedig én papagáj voltam. Nem értettem, hogy nem látják a különbséget...
Megvan a pillanat, amikor eldöntötted, hogy színész leszel? Vagy ez egy hosszabb döntési folyamat volt?
- A pillanat nincs meg. Egy folyamat volt, ami lassan, de biztosan haladt a színház irányába. Sepsiszentgyörgyön végeztem a licit. Kilencediktől külön éltem a szüleimtől, ez adott egy függetlenséget és magabiztosságot, hogy elengedtek, és megbíznak bennem. A magam útját jártam és úgy alakult minden, hogy a színház felé vitt ez az út, amiben Szentgyörgynek is nagy hatása volt. Imádtam ott színházba járni. Ott kezdett kialakulni az ízlésem is. Az Ilja próféta (r. Bocsárdi László - szerk. megj.) volt a kedvenc előadásom: tizennégyszer láttam, és emlékszem, mindegyik előadás után úgy mentem ki, hogy én biztosan ezt akarom csinálni.
Ha nem ezzel, akkor mivel foglalkoznál?
- Zenével. Az a jó a zenében, hogy egyből hat. Nem kell kacskaringós összefüggéseket összerakni, értelmezni, gondolkodni rajta. Csak megszólal és hat. A színház már más tál tészta. Sokszor sajnos túl van bonyolítva.
Szerinted miben rejlik a színész sikerének titka?
- Milyen siker? Mert eddigi röpke tapasztalataim alapján úgy látom, hogy van közönségsiker, van szakmai siker és van az a siker, amikor egy előadás vagy próba után nekem, magammal szemben van sikerélményem. Amikor meg tudom lepni magam, az felemelő érzés. Mi a színész sikerének titka? A jelenlétben keresendő. Abban, hogy addig, amíg színpadon vagyok, minden porcikámmal a dolgomra figyelek. Ott vagyok és nem máshol. De ez a figyelem nem koncentráció, hanem tudatosság kérdése. Nekem ebben rejlik.
Miért vonz, mit jelent számodra a színház?
- A színházban az a csodálatos – a jó színházban —, hogy nem létező, fiktív emberek történetei annyira valóságosak és elevenek lesznek számomra, hogy hol teljesen megfeledkezem magamról, hol átértékelem az életemet. És mindez jelen időben történik a szemem láttára. Azt az előadást szeretem, ahol sírok is, nevetek is. Az a tény, hogy száz ember egy teremben más embereket figyel, már önmagában megszül valamiféle emelkedettséget. Valamit, ami az emberek sajátja, és amire a mai világnak is szüksége van.
Számodra melyik a próbafolyamat legizgalmasabb része?
- Egy próbafolyamat minősége a rendező személyétől függ. Lehet, hogy ez rosszul hangzik így leírva és persze nem csak a rendezőn múlik, de eddig azt vettem észre, hogy egyes rendezőkkel az elején izgalmas, másokkal a végén és van, akivel végig. Óóóó, és van, akivel egyáltalán nem izgalmas. A kérdés az, hogy kinek mi az izgalmas.
Hogyan kerülsz közel egy szerephez?
- Az attól függ, van-e egyáltalán szerep. Egyre gyakoribb, hogy egy szerephez nem úgy viszonyulunk, mint egy emberhez, akinek a bőrébe kell bújni, hanem úgy, hogy ő én vagyok, és azokban a szituációkban, amiket a darab felkínál. Ebben az esetben nincs szerep, hanem én vagyok. A Szentivánéji álomban (r. Tarnóczi Jakab - szerk. megj.) például, amiben Demetrius vagyok, nem úgy közelítettünk Demetriushoz, mint egy szerephez. Demetrius én vagyok, egy athéni fiú, aki a darab elején Hermiába szerelmes. Ez az adott szituáció, és innentől minden, ami a színpadon történik, az velem történik. Ha egy olyan szerepről van szó, aminek a bőrébe kell bújnom, akkor vagy a külsőségektől (mozgása, beszéde, légzése…stb.) haladok a belső lelki világa felé, vagy fordítva. Ez szereptől függ.
Mit szoktál tenni, amikor elbizonytalanodsz?
- Rosszul érzem magam. Nem tudok aludni, forgolódom az ágyban, és azon gondolkodom, mi máshoz értek még, miben vagyok még jó. Aztán másnap felkelek, és kezdődik elölről.
Mi jelent most számodra szakmai kihívást?
- Jelenleg egy mesedarabot próbálunk, Szabó Magda Tündér Laláját (r. Tóth Tünde - szerk. megj.), amiben Citót, a gyíkkirályt játszom. Ez nem én vagyok. Ez már szerep. Az a kihívás, hogy hogy tudom mozgásban és létezésben megteremteni a gyíkot úgy, hogy majd ha a gyerekek nézik, akkor fel se merüljön bennük, hogy én egy színész vagyok. Úgy emlékezzenek majd rám, mint a gyíkra. Ez most a kihívás.
Hogy töltődsz fel?
- Sporttal, kirándulással, zenéléssel. Szeretek olyan emberek társaságában lenni, akiknek nincs közük a színházhoz. Ilyen ritkán van, de az is feltölt néha.
Mi a játék?
- A belefeledkezés.
Melyik alkotó/alkotás volt a legnagyobb hatással rád az utóbbi időben?
- A Felhő a nadrágban című előadás (r. Kokan Mladenović - szerk. megj.) a szabadkai Kosztolányi Dezső Színháztól. Rég nem láttam ilyen felszabadult, de ugyanakkor vér komoly játékot színészektől, aminek mondanivalója is van. Nagy hatással volt rám.
Mi a célkitűzésed az új évadra?
- Az, hogy tudjak őszinte és bátor lenni magammal és a társaimmal szemben. Ja, és ha valamit nem szeretek, vagy feszélyez, azt merjem bátran szóvá tenni. Álljak ki a saját igazamért, amíg érdemes.
Ha egy dolgot változtathatnál a munkáddal kapcsolatban, mi lenne az?
- Csak egy dolgot? Húúú, akkor egy apró gyakorlati dolog. Azt változtatnám, hogy legyen pontos órarend egy évadra előre. Mindig tudjam, hogy mikor mit játszom és próbálok. Nehéz úgy bármit is tervezni előre, hogy az ember nem tudja, hogy holnapután lesz próbája vagy sem.
Nyitókép: Off operett M (r. Kiliti Krisztián). Fotó: Bereczky Sándor
A sorozatot szerkeszti: Kovács Bea