2019. október 17. csütörtökHedvig
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

„Egy gyönyörű zenei orgia” – Szelfi-koncerttel járt Kolozsváron Ivo Dimcsev

Kovács Bea Kovács Bea 2019. október 08. 09:31, utolsó frissítés: 2019. október 09. 10:28

Az éteri orgánumú bolgár összművész a tízéves Ecsetgyár meghívására érkezett konceptuális koncertjével Kolozsvárra. Előtte elcsíptük egy rövid beszélgetésre.




Pontosan hét órára beszéltük meg a szervezőkkel az interjút, ezért fél hétre megérkeztem már az Ecsetgyárba: az a hír járja, hogy Ivo Dimcsevnek vannak sztárallűrjei, és az egyszeri újságíró jobban jár, ha alkalmazkodik hozzájuk. Ebből én semmit nem tapasztaltam: mind az Ecsetgyáras csapat, mind Ivo operatőre és maga Ivo is közvetlen hangulatban segítette azt, hogy megtörténjen a beszélgetés. Akinek volt már szerencséje élőben látni a bolgár művészt, tudja, hogy valódi színpadi jelenséggel van dolga: Dimcsev az a fajta alkotó, aki egyből beszippantja a tér levegőjét, hogy aztán felperzselje a hangulatot. Járt már Bukarestben, visszatérő vendég volt a temesvári TESZT-en és Magyaroszágon is többször megfordult, de Kolozsvárra először látogatott.



„Izgatott vagyok a ma estével kapcsolatban”, mondja hét előtt pár perccel a visszahúzódó Ivo Dimcsev. Aranyszínű szemhéjfesték van rajta, szőke parókát és sportkabátot-sportsapkát visel; a még üres előadóteremben beszélgetünk egy kamera előtt. „Látom, kint állnak már az emberek, fel vannak öltözve, de remélem, hogy le fogják venni a ruhájukat, és jól fogunk szórakozni. Szeretném megtartani a zenét annak, ami, hogy azok is, akik nem kapcsolódnak be [a koncert koreográfiájába], élvezzék ezt a kísérleti, őrült, váratlan dolgot. Remélem, ők is jól fogják érezni magukat.”

A 43 éves Dimcsev, akinek széleskörű alkotómunkája a dalszerzéstől a perfomanszon át a vizuális művészetig terjed, a Selfie concert-et a bécsi Modern Művészeti Múzeum felkérésére találta ki. Az intézmény egy performanszot szeretett volna tőle kép és zene kapcsolatáról, mire Dimcsev kitalálta, hogy olyan koncertet ad, amelyen az emberek kötelesek vele szelfizni.



„A koncertjeim általában azzal végződnek, hogy pólókat vagy CD-ket dedikálok, és szelfizünk. Régóta kapcsolódom a közönségemhez. Az elmúlt években döntöttem úgy, hogy a performanszok helyett a zenémre fektetem a hangsúlyt, hogy boldoggá tegyem az embereket. Eleget szolgáltam az elitista, entellektüel közönségeket, sok embernek szeretnék jól zenélni”, meséli. Szerette volna lebontani a koncert fogalmát, megbontani a távolságot önmaga és a közönség között, és szerette volna szertefoszlatni azt az elképzelést is, hogy a szelfi valami olcsó, önző, stupid dolog. „Változtassuk át a szelfit valami széppé, intimmé, ami az együttlétünkről szól”, mondja a koncepcióról Dimcsev.

A Selfie concert ilyen értelemben egyszerű vázra épül: Dimcsev akkor zenél és énekel, ha legalább ketten szelfiznek vele (a kolozsvári koncerten, amennyiben nincs meg a két ember, sértődött vagy türtelmetlen arcokat vág, szerepel, eljátssza a dívát), illetve bejárja a teret, ami fehérsége és alapvető sterilitása miatta a múzeumok hangulatát hivatott megidézni. A koncert elején felhívja figyelmünket, hogy kapcsoljuk be a telefonunk kameráját, és legyünk készenléti állapotban: ha ott van mellettünk és nem kattintunk, az bizony nagy baj.

Fotók: Váczi Roland / EcsetgyárFotók: Váczi Roland / Ecsetgyár


Kár is lenne kihagyni amúgy a közös fotót: Dimcsev egy magnetikus erejű performer, ráadásul nagyon fotogén, és kellőképpen hiú is (a legelső szelfizőjétől kér egy kis vörös rúzst, hogy jobban fessen). Ahogy elkezdődik a koncert és a kolozsvári közönség (számos színházközeli résztvevőjével együtt) feloldódik a Dimcsev-féle hősugárzásban, elindul a hullámzás is: a térben folyton átrendeződik az embertömeg, hol csak páran, hol egész sokan környékezik meg az előadót, aki egyszerre zongorázik, énekel és néz élesen egyik-másik kamerába.

„A darab koreográfiai értéke is izgalmas, mert az emberek folyton mozognak és mindenki hozzájárul az egyes dalok dramaturgiájához”, mondja Dimcsev. „Egy gyönyörű zenei orgiát teremtünk, aminek semmi köze nincs a szexhez. Inkább arról szól, hogy együtt vagyunk, közel egymáshoz, élvezzük az együttlétet, és archiváljuk az élményt telefonjainkkal. Egy merész kontextus, amely a kortárs zenét és a kortárs képzőművészetet is szolgálja”, fejti ki, de én leragadok a zenei orgia résznél, s bár a szokatlan kifejezés képzelőerőmet meghaladja, az est folyamán beigazolódik: pontosan ez történik a Selfie concert-en.



A kolozsvári estén vannak bátor résztvevők, és kívülről szemlélődők, olyanok, akik révületben vannak az izgalomtól, míg mások arcára az egzisztenciális krízis jelei ülnek ki. Amikor talán a második-harmadik szám környékén kimegyek én is a zongorázó Dimcsev mellé fotózni, nagyon kitettnek érzem magam: mintha a szelfizés valami privát gyakorlat lenne, amit titkon, esetleg némi szégyenkezéssel kéne végezni. Zavarban vagyok, hogy most egy csomó ember láthatja a szelfiarcaimat, a pózokat, az idétlen tekinteteket – de mindez csak a fejemben van, túl nagy a lelkesedés.

View this post on Instagram

A post shared by Victor Carp (@victor__carp) on



„Mindig nehéz rábírni az embereket az interakcióra, mert általában nagyon szégyenlősek”, mondja Dimcsev. „Könnyebb fesztiválokon játszani ezt a koncertet, ahol sok a fiatal, az előadóművész, a táncos, mert ők nem szégyellnek kiállni a többiek elé.” Arra a kérdésemre, hogy történt-e valaha valami fura vagy meglepő az eddigi Selfie concert-eken, az alkotó azt feleli, hogy nem: mindenki a saját egyéniségét és a saját „szép ügyetlenségét” hozza, ezektől lesz komplex az előadás. A show kulcsa inkább a váratlanságban áll: nem tudni, ki, hogyan, milyen pózban fog szelfizni Dimcsevvel, mennyit fognak ülni a résztvevők, filmezni fognak-e vagy fotózni, illetve milyen szögből fognak majd kamerát. Önálló perspektívák érvényesülnek, ráadásul az esemény egyszerre az online térben is történik, mivel a résztvevők fel vannak kérve, hogy a közösségi médiákon megosszák a képanyagot – Dimcsevet a Selfie-nél ez az összetettség érdekli.

A koncertteremben karneváli meleg van, Ivo jelenléte egyszerre áraszt hőt és energiát. A résztvevők állandó mozgása tovább hevíti a hangulatot, a megosztott figyelem miatt megbolondul az időérzék. Szelfizésre koncentrálni, Facebook-ra posztolni, Insta-live-ot készíteni, túllépni határaimon és elvesztődni idegenek között, s emellett a zenére és magára az előadóra figyelni – igazi kihívás. A koncert utolsó számánál Ivo Dimcsev egyenesen befekszik a közönség közé, kivörösödve, megpihenni – de a felajzott közönség nem tud egyből lecsitulni. Még két dalt tapsolunk vissza, s míg Dimcsev nyugodtan, szelfizők nélkül, zenészi egyszerűségben levezeti a koncertet, valamennyire mi is lecsillapodunk. De a belső, közösen meggyújtott tűz még napokig lángol.



„Ha nem lenne közösségi média, valószínűleg senki se tudna rólam vagy a zenémről”, mondja Ivo Dimcsev, aki belátja, hogy ezeken a felületeket sok a fáradt, unalmas téma, de a mai napig helyet találnak a szép tartalmak is. „Az emberek azt hiszik, hogy ez a szép hangú, kisminkelt, genderfluid pasi vagyok – ez egy szép, de hamis kép arról, aki vagyok”, fejti ki véleményét a művész a közösségi médiás jelenlét kapcsán. „Szerintem igazságtalanság fenntartani és megvédeni az önmagunkról kialakult hamis képet. Ha őszinte vagyok magammal és azokkal, akiket érdekel a zeném, akkor köteles vagyok többet adni, megmutatni a tökéletlenségeimet, a bizonytalanságomat, a kételyeimet. A kereskedelmi [mainstream] alkotók is érzik már ennek szükségét, mert már senkinek nincs hamis képe arról, mint évszázadokkal ezelőtt, hogy ki is a művész. A közösségi média hatására az előadás összetettebb lesz, mert már meg merjük mutatni azt is, akik a színpadon túl vagyunk.”

Dimcsev melankolikus, introvertált embernek tűnik, és zenéje is inkább merengő, mintsem bulizós. Kolozsváron képes volt meghökkenteni, megvadítani, majd elringatni a közönséget, olyan energiát adva útravalóul, amelyet megköszönünk egy péntek este. Egyedi, megismételhetetlen élmény volt a Selfie concert.



Nyitókép: Váczi Roland / Ecsetgyár

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS