2019. december 5. csütörtökVilma
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

„Szeretem azt a színházat, amiben még számít, hogy valaki ember.” Színészportrék: Tőtszegi Zsuzsa

színészportrék 2019. október 11. 11:07, utolsó frissítés: 11:07

Nincsen egy nagy igazság: sok apró igazság van, mindenkinek a sajátja. Nem ítélkezhetek. Ezt főleg a színház tudatosította bennem, vallja a kolozsvári színház társulatának tagja.


Sorozatunkban olyan fiatal színészeket mutatunk be, akik az utóbbi évadokban szerződtek valamelyik erdélyi színházhoz. Ezúttal Tőtszegi Zsuzsát, a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulatának tagját ismerhetitek meg.

Melyik az első színházhoz kapcsolódó élményed?

- Mivel mérai vagyok, csak iskolába meg kosárlabda edzésekre jártam be Kolozsvárra (bár így is a napom legnagyobb részét a városban töltöttem). Viszont nagymamám, aki a családból leginkább a színház fele terelgetett, Kolozsváron élt, ezért megtörtént, hogy ha édesapámék nem tudtak edzésre vinni, akkor neki kellett.

Így esett, hogy egy délután, hisztérikus könnyek közepette addig unszoltam, hogy én márpedig nem akarok edzésre menni, hogy végül beadta a derekát és elvitt színházba, az első felnőtt előadásra, amit akkor még nem lett volna szabad megnézzek, mert úgysem értek belőle semmit”. Abban az évben mutatták be Kolozsváron Csehov Három nővér (r.: Tompa Gábor) című drámáját. Végigmocorogtam és -kérdezgettem az egész előadást, elvarázsolt maga a tudat is, hogy én még „fiatal vagyok ehhez”, de meg akartam érteni, a bőrébe akartam bújni az összes színésznek, bele akartam ülni a hintaszékbe, részese akartam lenni a világnak, ami odafönt volt. Emlékszem, hogy legalább háromszor megkérdeztem nagymamámtól, hogy „Mégis mi van Moszkvában”?

Megvan a pillanat, amikor eldöntötted, hogy színész leszel? Vagy ez egy hosszabb döntési folyamat volt?

- Egész pici koromban azt mondtam, hogy ha felnövök, akkor anyuka szeretnék lenni, mert az a legjobb. Aztán valamikor 3-4 éves koromban egyik reggel nagymamám, hogy ne ébresszem fel a szüleimet, elkezdte mondani nekem a Piroska és a farkas meséjét. Elmondása szerint tágra nyílt szemekkel hallgattam végig, majd megkértem, hogy mondja el újra, aztán ismét, és harmadjára befutottam édesanyámékhoz, felugrottam az ágyra és elkezdtem mondani nekik a mesét. Hihetetlen gyorsan megtanultam mindig minden mondókát, verset, mesét, majd később versenyekre is jártam. Szerettem az embereknek mesélni, szerettem, hogy figyelnek rám, és azt még inkább, hogy játszani tudok a figyelmükkel. Azt, hogy konkrétan mikor döntöttem el, hogy színész szeretnék lenni, nem tudom, egyszer csak elkezdtem mondogatni, hogy az leszek. Anyukámék sokáig csak legyintgettek, remélték, hogy mégis inkább valami mást választok. Ez engem akkor nagyon bántott, mert azt hittem, hogy nem hisznek bennem. Így volt bennem egy csakazértis-dac, mindamellett, hogy tudtam: semmi mást nem csinálnék szívesebben. Ma már tudom, hogy csak meg akartak védeni.

Ha nem színházzal, akkor mivel foglalkoznál?

- Mindenképpen valami kreatív dologgal, a tudattól, hogy nyolc órát kell ülőmunkát végeznem, kiráz a hideg. Szeretek főzni, nagyon kikapcsol. Illetve a legjobb barátnőmnek van most egy stúdiója, gyönyörű ruhákat készít (én nagyon tologatom a jelmeztervezés felé), és amikor szabadidőm van, valamint neki igénye vagy szüksége van rá, be szoktam dolgozni a keze alá. Gyerekkoromban is rengeteget gyöngyöztünk-varrtunk-alakítgattunk át ruhákat anyukámmal, így ez sem áll távol tőlem. Valami olyat választanék, ami által/mellett tudok utazni. Mostanában fokozottan foglalkoztatnak más kultúrák, el szeretnék jutni minél több helyre.

Szerinted miben rejlik a színész sikerének titka?

- Ez a siker olyan furcsa és mocsok dolog. Nem szeretem sem a szót, sem azt, amit magába foglal. Sokat emlegette (Bíró József) az egyetemen, hogy a sikert sokkal nehezebb elviselni, mint a bukást. A siker valahogy a többi embertől függ, nem feltétlen tőlem; én játszani szeretek, de nem azért játszom, hogy sikeres legyek, hanem azért, mert boldoggá tesz. Hamvas Bélának az Öt meg nem tartott előadás a művészetről című sorozatában a második előadás így kezdődik: „Festés közben akarok meghalni, mondta Cézanne. Éppen Cézanne, akiről feljegyezték, hogy egyetlen kitüntetés vagy siker sem szennyezte be. Valószínűleg mégiscsak Nietzschének van igaza, amikor azt írta, hogy a művészet az emberi élet legmagasabb és egyben tulajdonképpeni feladata. Senkinek sem jut eszébe azt mondani, hogy meghalni könyvelés közben kíván.”

Izabellaként a Bányavakságban (r. Hunyadi István, Szigligeti Színház, Nagyvárad), Kiss Csabával és ifj. Kovács Leventével.
<br />
Izabellaként a Bányavakságban (r. Hunyadi István, Szigligeti Színház, Nagyvárad), Kiss Csabával és ifj. Kovács Leventével.


Ez a gondolat nagyon nagy hatással volt rám. És akkor most a tényleges kérdésedre válaszolva: nem hinném, hogy lenne rá recept, sem titkos összetevő; mindenkinek saját története van. Azt sem tudom istenigazán megmondani, hogy én ki vagyok. Nem tudok erre semmi okosat mondani, esetleg azt, amit nagybátyám mondott még gyerekkoromban, amikor először elmondtam, hogy színész akarok lenni: „nem elég, ha tehetséges vagy. A tehetséged maximum 20%-ot számít, 10% a szerencsén múlik, a további 70% pedig kemény munka.”

Miért vonz, mit jelent számodra a színház?

- Sokszor mondogattam megindokolatlanul, hogy a színház és a játék által közelebb kerülök magamhoz. Ez így kimondva csak féligazság. Valóban közelebb kerülök magamhoz, de itt igazából (s ez a lényeges, amit nem tudtam eddig megfogalmazni) a teljes egészhez, nem pedig magamhoz, mint individuumhoz kerülök közelebb. Az, hogy én ki vagyok voltaképpen, nem lényeges. Amikor felfogtam, hogy az utcán kolduló ember én is lehetnék, sőt a nő is, aki elhagyta a három gyerekét, vagy az a testvér, aki elkártyázta a családi házat a szülei feje fölül, megértettem, hogy nincsen egy nagy igazság. Sok apró igazság van, mindenkinek a sajátja. Nem ítélkezhetek. Ezt főleg a színház tudatosította bennem. És az, hogy emberi sorsok, pillanatok, helyzetek, gondolatok empátiát keltenek bennem, és azonosulni tudok velük, óriási szabadságot ad, mert olyankor nem érzem, hogy meg kell felelnem a társadalom, a szüleim elvárásának. Nem kell viselkednem. Szeretem az őszinte színházat, azt, ami nem öncélú. Szeretem azt a színházat, ami gondolkodni tanít, ahol ténylegesen megtörténnek dolgok, akkor, ott, abban a pillanatban. És szeretem azt a színházat, amiben még számít az elmagányosodott társadalmunkban az, hogy valaki ember, és nem lehet gépiesíteni. Ahol lehet teremteni.

Számodra melyik a próbafolyamat legizgalmasabb része?

- Itt most visszatérnék picit a Cézanne gondolatához, miszerint ő festés közben szeretne meghalni. Nekem mindig maga a próbafolyamat az igazán számottevő. Az, hogy abból lesz egy kész előadás, amit nagyon sokszor játszunk majd, már csak a ráadás. Maga az alkotói folyamat nagyon sokrétű. A leginkább azt szeretem, amikor közben nincs időm gondolkodni (elég agyalós típus vagyok, mindent túlgondolok - erről próbálom leszoktatni magam).

Work in progress: Kiddo-ként a Nórában (r. Botond Nagy). A képen látható, balról jobbra: Botond Nagy (rendező), Buchmann (Veres) Emőke (rendezőasszisztens), Carmencita Brojboiu (jelmeztervező). Fotó: Biró István
<br />
Work in progress: Kiddo-ként a Nórában (r. Botond Nagy). A képen látható, balról jobbra: Botond Nagy (rendező), Buchmann (Veres) Emőke (rendezőasszisztens), Carmencita Brojboiu (jelmeztervező). Fotó: Biró István


Hogyan kerülsz közel egy szerephez?

- Azt hiszem, erre sincsen receptem, mindig máshogy. Keresgélek, figyelek, olvasok, viszonyulok partnereimhez és a helyzetekhez, kérdezek, álmodok, elégedetlenkedem magammal viszonylag sokat, átalakítom a gondolkodásomat, keresem az apró igazságokat, s igyekszem hallgatni az ösztöneimre.

Mit szoktál tenni, amikor elbizonytalanodsz?

- Felhívom Lót, aki még jobban összezavar, feltesz sok millió kérdést a sajátjaim mellé, rákényszerítve arra, hogy gondolkozzak, és ne válasszam a könnyebb utat. Megpróbálok a bizonytalanságomtól elhatárolódni, megnézni, hogy mi is voltaképpen a problémám, mi okozza a bizonytalanságot, hol van a kutya elásva stb.

Mi jelent most számodra szakmai kihívást?

- Megtanulni okosan és eredményesen használni a szabadidőmet. Ló azt mondta mindig, hogy kéne nyitni egy külön szakot, ahol a fiataloknak megtanítják, hogy mit kezdjenek a szabadidejükkel. Az egyetemen egyszerű volt ilyen módon, soha semmire nem volt időnk. Onnan kikerülve most kicsit más a helyzet. A megszokott iskolai rendszerből kilépve kihívást jelent tudatosítani azt, hogy amikor nem dolgozom, akkor is dolgozom. Ezenkívül pedig várom, hogy folytassuk a Kurázsi mamát (r. Armin Petras - szerk. megj.), amit novemberben fogunk bemutatni. Meg az, hogy ne veszítsem el a hitemet és a lelkesedésemet.

Kiddo a Nórában. Fotó: Biró IstvánKiddo a Nórában. Fotó: Biró István


Hogy töltődsz fel?

- Kávéval, rengeteg kávéval. Meg azzal, ha felpakolhatom a hátizsákomat és útnak indulhatok. Szeretek utazni. Ráadásul nagyon nagy igényem is van rá, nekem nem volt meg az az élmény, hogy egy másik városba költözöm egyetemre, távol a családtól. Ez egyszerre áldás és átok, jelenleg az átok részét élem erősebben; azt viszont tudom, hogy hosszú távon nem szeretnék elmenni az országból.

Mi a játék?

- A belefeledkezés.

Melyik alkotó/alkotás volt a legnagyobb hatással rád az utóbbi időben?

- Hamvas Béla. Olyan gondolatokat fogalmaz meg, és ad választ kérdésekre, amik egész életemben foglalkoztattak.

Mi a célkitűzésed az új évadra?

- Nincsen célkitűzésem, azt hiszem. Nálam nem szokott működni, hogy eldöntöm előre, hogy akkor most ezt és ezt kell teljesítenem. Az újévi fogadalmak is mindig csődbe mentek. Azt szeretném kérni magamtól, hogy legyek türelmesebb, és tanuljam meg magamban tartani a véleményemet.

Ha egy dolgot változtathatnál a munkáddal kapcsolatban, mi lenne az?

- Az embertelen oldalát a szakmának/rendszernek. Amikor a színész csak egy eszköz. Ha a nagy önmegvalósítást felváltaná a kíváncsiság, az empátia és a figyelem. Főleg ezt.

Kántor Melindával a Nóra sajtótájékoztatóján. Fotó: Biró IstvánKántor Melindával a Nóra sajtótájékoztatóján. Fotó: Biró István


Nyitókép: Ilze szerepében A tavasz ébredése című előadásban (r. Keresztes Attila, Figura Studió Színház, Gyergyószentmiklós). Fotó: Jakab Lóránt

A sorozatot szerkeszti: Kovács Bea

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS