2019. november 17. vasárnapHortenzia, Gergő
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

„Egy előadással tisztábban el tudom mondani, hogy milyen értékrend szerint létezem.” Színészportrék: Kőmíves Boróka

színészportré 2019. október 14. 15:42, utolsó frissítés: 15:42

Gyerekkorában kész előadásokat rendezett meg képzeletbeli barátainak, aztán egyszer csak kezdetét vette az igazi színház is, emlékszik vissza a fiatal színész.


Sorozatunkban olyan fiatal színészeket mutatunk be, akik az utóbbi évadokban szerződtek valamelyik erdélyi színházhoz. Ezúttal Kőmíves Borókát, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház társulatának tagját ismerhetitek meg.

Melyik az első színházhoz kapcsolódó élményed?

- Sok felnőttől hallani, hogy gyerekként volt egy képzeletbeli barátja. Nos, nekem egy egész csoportnyi volt, akiket órákon át képes voltam rendezni, koreografálni, és akik helyett persze az általam megrendezett „előadásokat”, „táncokat” lejátszottam és letáncoltam. Miután megtanultam olvasni, megkaptam az első József Attila-kötetemet. Ekkor kezdődtek a 10-12 fős verses-, táncos etűdök, amikben persze csak én játszottam, de mindig tudtam, hogy éppen kinek a nevében mondom az adott verset, vagy táncolok. Eközben volt egy barátnőm, aki nagyon messze lakott tőlem, és csak nyaranta tudtunk találkozni. Vele kezdődött az igazi színház. Előadásokat fabrikáltunk, nézőket hívtunk, bemutatót tartottunk. Ő énekelt, én táncoltam és verseket mondtam, néha bábjátékoztunk. Ebben az egészben a legédesebb, hogy ő most a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia canto karának hallgatója, belőlem pedig színész lett.

Megvan a pillanat, amikor eldöntötted, hogy színész leszel? Vagy ez egy hosszabb döntési folyamat volt?

- Az életemben ez egyszerre volt hosszabb döntési folyamat, és egy pillanat. A fentebb említett időszakban eldöntöttem, hogy belőlem színész lesz, és ezzel egy adott ponton előálltam a szüleimnek. Édesapám reakciójára nem emlékszem pontosan, édesanyámét, viszont, azt hiszem, nem lenne illendő idézni, úgyhogy maradjunk annyiban, nem támogatta túlságosan az ötletet. Így aztán éveken át minden mást kitaláltam. Kötéltáncos, rendőr, fodrász, gyógyszerész, ügyvéd, végül koreográfus… És a pillanat az volt, amikor a 11. osztály évzárója után, kávézás közben visszatértem a színészethez, eldöntöttem, és néhány órával később bejelentettem: színész leszek!

Ha nem színházzal, akkor mivel foglalkoznál?

- Gyerekekkel és tánccal. Talán egyszerre – ez egyébként egy nagy vágyam.

Szerinted miben rejlik a színész sikerének titka?

- De mi a színész sikere? Azt hiszem, ez ennél bonyolultabb. Amennyiben ezt tudnánk, mindannyian sikeres színészek lennénk. Nekem egyelőre nincs válaszom erre, és talán jobb is így.

Lánya a Fagyi című előadásban (r. Barabás Árpád). Fotó: Kőmíves IstvánLánya a Fagyi című előadásban (r. Barabás Árpád). Fotó: Kőmíves István

Miért vonz, mit jelent számodra a színház?

- Lehetőséget. A kipróbálásra, a levezetésre, a tapasztalásra, a gondolkodásra, az újragondolásra, az átértékelésre, a mások gondolatainak elindítására. Mostanában gyakran érzem, hogy legyen szó bármilyen értékes beszélgetésről, egy előadással sokkal tisztábban el tudom mondani, hogy mit gondolok, mit érzek, milyen értékrend szerint létezem. Számomra minden előadás valamelyest egy fabula, mindannyiunknak más-más tanulsággal. Ezért vonz!

Számodra melyik a próbafolyamat legizgalmasabb része?

- Azt gondolom, hogy minden résznek megvan a legizgalmasabb pillanata. Ez kicsit olyan, mint a boldogság. Nem egy konstans állapot, pillanatok vannak. Minél több ilyen pillanatot tudok magaménak, annál elégedettebb vagyok, annál „izgalmasabbnak” mondható a próbafolyamat – de talán az izgalmas nem a legmegfelelőbb szó.

Hogyan kerülsz közel egy szerephez?

- A tavalyi évadban Thornton Wilder A mi kis városunk próbafolyamata közben Vladimir Anton, a rendező, gyakran mondta, hogy magunkban keressük azt, akit játszunk. Jelenleg számomra ez a legszimpatikusabb forma, és valamelyest ez is jelenti a szerep megtalálását. Megtalálni azt a Borót, aki abba a bizonyos helyzetbe került, amit az adott dráma megad a szereplőjének, mint szituáció. Ehhez megkeresni a gesztusrendszert, a mozgást, az általános tempót, a beszédtempót, és még kismillió dolgot magamban.

Emily szerepében A mi kis városunk című előadásban (r. Vladimir Anton). Fotó: Szász ZsuzsiEmily szerepében A mi kis városunk című előadásban (r. Vladimir Anton). Fotó: Szász Zsuzsi

Mit szoktál tenni, amikor elbizonytalanodsz?

- Lassan be kell látnom, hogy ez nálam egy alapállapot. Valójában egy erősen biztonságkereső ember vagyok, és ennek a két dolognak így együtt sok negatív, de annál több pozitív következménye van. Ebben az esetben a maximalizmusomat az adott helyzetben való biztonságom megtalálása jelenti, ehhez pedig számtalan elhibázott pillanatra van szükség, ami viszont csak rengeteg munkával jöhet létre.

Mi jelent most számodra szakmai kihívást?

- A feszes, ugyanakkor nagyon szabad játék. Egy folyamatos készenléti állapot fenntartása.

Hogy töltődsz fel?

- Már egy ideje varrok magamnak dolgokat édesanyám régi varrógépével. Idén úgy döntöttem, hogy veszek magamnak egy gépet, és „gyártásba” kezdek. Most épp patchwork takarókat, nadrágokat, hasitasikat, és környezetkímélő nasi-tasikat, arctisztító korongokat, zöldség- és gyümölcs vásárlására alkalmas szütyőket készítek.


Mi a játék?

- Az a nagyon ritka pillanat, amikor önmagadról teljesen megfeledkezel, de közben minden pillanatban pontosan tudatában vagy annak, hogy mi történik veled, és efölött kontrollod is van.

Melyik alkotó/alkotás volt a legnagyobb hatással rád az utóbbi időben?

- Ezt az évadot Miro Gavran Fagyi című előadásával kezdtem, aminek a végén el kell mondanom egy monológot. Freddy (Barabás Árpád, az előadás rendezője – szerk. megj.) Peter Brook Hamlet-előadásából mutatott egy rövid részletet, és azt mondta, hogy szeretné, ha azzal az egyszerűséggel és tisztasággal szólalna meg az én monológom, ahogy az a bizonyos monológ. Most újranézve már sokadjára látom ezt az előadást, legalábbis bizonyos részleteket belőle, de még mindig lenyűgöz.

A Fagyi című előadásban (r. Barabás Árpád). Fotó: Kőmíves István	A Fagyi című előadásban (r. Barabás Árpád). Fotó: Kőmíves István

Mi a célkitűzésed az új évadra?

- Sok munka → öröm → önbizalom-szerzés.

Ha egy dolgot változtathatnál a munkáddal kapcsolatban, mi lenne az?

- Ó, nagyon sok minden lenne, de az első helyre talán a színházakban működő logisztika kerülne, hogy aztán valamiféle rendszert teremthessek a saját életemben is.

Nyitókép: A Terméketlen szépség című előadásban (rendező-koreográfus: Andrea Gavriliu), fotó: Erdély Bálint Előd.

A sorozatot szerkeszti: Kovács Bea

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS