2019. november 20. szerdaJolán
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

„Leviszem magam a mélypontra, hogy onnan merítsem a lendületet.” Színészportrék: Korodi Janka

színészportrék 2019. október 22. 14:48, utolsó frissítés: 15:02

A legelején, amikor belekóstolt a színházba, a sűrítettsége, az érzékenysége fogta meg, meséli a fiatal színésznő.


Sorozatunkban olyan fiatal színészeket mutatunk be, akik az utóbbi évadokban szerződtek valamelyik erdélyi színházhoz. Ezúttal Korodi Jankát, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulatának tagját ismerhetitek meg.


Melyik az első színházhoz kapcsolódó élményed?

- Gyerekelőadáson vagyok, a teremben lassan alszanak ki a fények, nézem a fekete falakat. A két mellettem ülő társamnak szorosan fogom a kezét és közben izgatottan, félve sikítunk amiatt, hogy sötét lesz.

Megvan a pillanat, amikor eldöntötted, hogy színész leszel? Vagy ez egy hosszabb döntési folyamat volt?

- Azt nem mondhatom, hogy nem én alakítottam így, hisz tízévesen a telenovellák hősnőjéről, Natalia Oreiroról szóló portrészerű film hatására eldöntöttem, hogy én is színésznő leszek, ki is tartottam elhatározásom mellett minden egyes mi leszel ha nagy leszel kérdés esetében. De valahogy mégsem érzek teljes tudatosságot a döntésemben, mert akkor is tisztának tűnt bennem ez a vágy, amikor azt sem tudtam, mit jelent színésznek lenni. Azelőtt, ha jól emlékszem, a színésznek lenni gondolata soha nem fordult meg a fejemben, viszont a nagy elhatározás körülményeit akkor pontosan meg akartam jegyezni.


A továbbiakban nem gyúrtam tudatosan és különösebben arra, hogy beváltsam az ígéretemet, például biosz-kémia osztályban végeztem, viszont olyan lehetőségekkel (két év a Bartha Lóránd és Fazakas Misi által vezetett Művészeti Népiskola színészosztályában, egy év az Osonó Színházműhelynél, aztán Shilling Árpád Krízis című trilógiájában való részvétel) találkoztam, amelyek felerősítették bennem az érzést, hogy szeretek és még szeretnék ebben létezni, így hát felvételiztem a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemre. A döntés nem a fejemmel történt, úgy érzem.

Ha nem színházzal, akkor mivel foglalkoznál?

- Gyerekekkel szívesen foglalkoznék, a jelenlétükben mindig feltöltődöm. Szeretem, amilyenné válok közöttük, a lényükkel olyan perspektívát képviselnek, amelyhez örömmel tudok kapcsolódni. Bár egyáltalán nem tartom a feladatot könnyűnek, elképzelhető, hogy egy hét után azt érezném, hogy nincs elég türelmem ehhez. De azon már gondolkodom, hogy a színház mellett miképp tudnám becsempészni magam közéjük. Olyan pillanatok is vannak, amikor a foglalkozásomat kézzelfoghatóbbnak, valóságosabbnak szeretném érezni, azt, hogy tetten érhetőbb a hatásunk.

Az Anna legendában (r. Mezei Kinga). Háttérben: Kecskés Anna, Benedek Ágnes, Kovács Kati és Vass Zsuzsanna. Fotók: Barabás ZsoltAz Anna legendában (r. Mezei Kinga). Háttérben: Kecskés Anna, Benedek Ágnes, Kovács Kati és Vass Zsuzsanna. Fotók: Barabás Zsolt

Szerinted miben rejlik a színész sikerének a titka?

- Mit jelent sikeres színésznek lenni, azt sem tudom pontosan. Az, hogy folyamatosan foglalkoztatva vagy? Számos rendező bizalmat ad a (teljesítő)képességednek? A szakma és a közönség egyaránt elismer? A köztudatban, médiában való jelenlét? Netalán a díjak? Számomra a siker elsősorban azt jelenti, ha egy szerepet minél jobban magamévá tudok tenni, az előadásban jól tudom érezni magam, és ezt az is tudja élvezni, aki nézi. A magam gátjain átlépve képes vagyok hatást kiváltani. Ha ez gyakran meg tud történni, annál sikeresebb az ügy. Persze hiú vagyok, ezért az elismerés jólesik, az is, ha minél több emberhez eljut, amit adni szeretnénk. Titkom ezzel kapcsolatban nincs, de az szerintem nagyon fontos, hogy igényed és bátorságod legyen mindig magadból dolgozni: örömödből, fájdalmadból, az érzékenységedből. Meg amúgy még egy csomó minden más is fontos: a kitartás, a munka szeretete, kíváncsiság, rugalmasság, tehetség, érettség, ösztönösség, az, hogy jól érzed magad a színpadon, kedved legyen hozzá.

Miért vonz, mit jelent számodra a színház?

- A legelején, amikor belekóstoltam ebbe, a sűrítettsége, az érzékenysége fogott meg a dolognak. Az, hogy mássá válik a koncentrációm, a figyelmem, sok és ismeretlen energia szabadul fel bennem. Szerettem megmutatni az érzékeny felemet, fölülkerekedni a gátjaimon, félelmeimen. Aztán megtapasztaltam, hogy a magammal hozott feszültségeket, bármilyen előjelű érzelmeket át tudom formálni, és olyanná alakítani, amely másokat is megérint. És ennek az erejét azóta is szeretem. Elsősorban arra vagyok kíváncsi, hogy milyen vagyok és milyenné tudok még válni a szerep révén. Emellett arra, hogy részleteiben hogyan működik ez az egész. Mert az olyan jó, amikor lehetőséged van a megkönnyebbülésre, egy felszusszanásra, felismerésre, felkavarodásra, megértésre a színház révén. Azt érzem, a színház nem engedi el az emberi oldalunkat.

A Barbárokban (r. Hegymegi Máté) Benedek Ágnessel. Háttérben: Vass Zsuzsanna, Erdei Gábor és Pálffy Tibor.A Barbárokban (r. Hegymegi Máté) Benedek Ágnessel. Háttérben: Vass Zsuzsanna, Erdei Gábor és Pálffy Tibor.

Számodra melyik a próbafolyamat legizgalmasabb része?

- Az, amikor kezdesz ráérezni a feladatodra. Amikor az az illúziód van, azt a visszajelzést kapod, hogy kezded megérezni/megérteni a szerepet, a játékstílust, magát az anyagot. Ettől egyre felszabadultabb leszel, mersz (ki)próbálni, kevésbé félsz a tévedéstől, elkezdesz játszani. Persze az önbizalom egyik próbáról a másikra könnyen eltűnhet. A szerep, a szituációk fejtegetésének a része is izgalmas, bár sokszor frusztrálom be magam azzal, nem engedve a folyamatnak elég időt, hogy már kéne tudnom azt, amit három lépéssel odébb fogok megtudni. Szeretem a próbafolyamat elejének a hangulatát, amikor még mindenki tapogatózik, de ott van a levegőben az ígéret, hogy valami nagyon jó lehet még az egészből, a legelső pillanatot a próbán, amikor azt érzed ,,hm, valami történt”, és szeretem, meg általában várom is az előadás első találkozását a közönséggel.

Hogyan kerülsz közel egy szerephez?

- Megpróbálom megkeresni, felnagyítani magamban őt. A szöveg és a rendező segítségével megérteni, hogy mit képvisel. Mindig van egy tisztább vagy homályosabb megérzésem a szerep milyenségét illetően, ami aztán nyilván alakul. Megkapom a szerepet és annak a keresése bekerül a tudatalattimba, sajnos azonban arra is képes vagyok, hogy a keresgélés megvékonyodjon a színház épületének elhagyásával. Mostanáig inkább dolgoztam belülről kifele, mint külsőségekből építkezve.

Az jó, amikor igazán bele tudom dobni magam a helyzetbe és abban találok meg eszközöket. Azt érzem, kicsit leblokkolok ha racionálisan, szárazon kell megoldást találni. Azt tapasztalom, ha olyan szerepet kapok, amely közel áll a személyiségemhez, vele hamarabb megjön a játék öröme. De az még nagyobb öröm, ha magamhoz képest teljesen mást tudok előhozni. Azt észrevettem, hogy kevésbé vállalom be a túlzást, nagyítást, inkább azt sugallom magamnak: legyen igaz. Mindemellett hiszem, hogy bármire képesek vagyunk, főleg ha te saját magad és a körülmények rásegítenek. Van úgy is, hogy csak botladozom, és nem is a szereppel kínlódom, hanem azzal, hogy rajta maradjak a színpadon.


Mit szoktál tenni, amikor elbizonytalanodsz?

- Másoktól kunyerálom a visszajelzést, a megerősítést. Nem szeretem, és minél hamarabb ki szeretném iktatni ezt a reakciómat az elbizonytalanodásra. Nyilván kell, és szükséged is van egy külső értékelésre, de hajlamos vagyok az elbizonytalanodást követően kétségbeesni és elveszteni a magamba vetett bizalmat, ezért ezt a visszajelzéssel akarom pótolni. Az egyetem utolsó éveiben észrevettem, hogy egyre gyakrabban engedem meg magamnak, és teszem fel a kérdést a hozzám közelálló embereknek: ,,de jó volt(am), biztos nem rossz amit csináltam, tudtam újat mutatni?” Mások véleménye által akarom magam megnyugtatni, meggyőzni, miközben, ha őszinte vagyok, én is nagyon jól érzem, tudom, hogy magamhoz képest hogyan teljesítettem.

A rossz beidegződéssel csak az a baj, hogy ezzel megkönnyítem a feladatomat: kikerülöm azt, hogy szembesüljek, megharcoljak azzal, amivel még dolgom van. Bár azt is gondolom, hogy van ebben egyfajta tudattalannak tűnő tudatosság is: leviszem magam a mélypontra, hogy onnan merítsem a lendületet, energiát. Megoldásként emlékeztetem magam, hogy az elbizonytalanodás természetes, elkerülhetetlen, szükséges velejárója a folyamatnak, normális, hogy egy csomó dolgot nem tudok, ezért tovább kell tanulni játszani.

Mit jelent most számodra szakmai kihívást?

- Újrateremteni a régi előadásokat, tovább felfedezni, keresgélni bennük. Várni azt is, amitől tartok. Merni továbblépni a biztoson. A belső és külső körülményekhez képest a lehető legtöbbet adni.

Hogy töltődsz fel?

- Úgy, ha nem kell megfelelnem senkinek és semminek. Sokszor a legegyszerűbb cselekvések tudnak valóban kikapcsolni, ahol nem magadra, hanem arra kell csak figyelni, amit éppen csinálsz, például a kertet gondozni. Persze a kiszakadás, az utazás, az, hogy élményeket adsz magadnak ugyanúgy fontos, de van, hogy az egyszerűségben tudok igazán feltöltődni.

Mi a játék?

- Öröm, hogy lehet(sz) bármi.

Lucy Strate avagy a Kilencek Tanácsa (r. Sardar Tagirovsky). Háttérben: Derzsi Dezső, Erdei Gábor és Kónya-Ütő Bence.Lucy Strate avagy a Kilencek Tanácsa (r. Sardar Tagirovsky). Háttérben: Derzsi Dezső, Erdei Gábor és Kónya-Ütő Bence.

Melyik alkotó/alkotás volt a legnagyobb hatással rád az utóbbi időben?

- Kőszegi Edit Menekülés a szerelembe és a Nyomodban című filmjei.

Mi a célkitűzésed az új évadra?

- Megerősödni, megújulni kicsit, minden szempontból. Kevésbé megijedni az olyan helyzetektől, amelyeket nem tudok kezelni. Jobban egyensúlyba tartani az energiámat. Úgy változni, hogy közben megtartsam önmagamat.

Ha egy dolgot változtathatnál a munkáddal kapcsolatban, mi lenne az?

- Több időt adnék a próbafolyamatnak.

A Sam, avagy felkészülés a családi életre című előadásban (r. Bocsárdi László) Erdei Gáborral.A Sam, avagy felkészülés a családi életre című előadásban (r. Bocsárdi László) Erdei Gáborral.

A sorozatot szerkeszti: Kovács Bea

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS