2019. november 20. szerdaJolán
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Egy város performálása, avagy naplóba csak igazat, vagy semmit

Kovács Bea Kovács Bea 2019. október 24. 14:07, utolsó frissítés: 15:43

A Temesvári Állami Német Színház előadása hat színésznő személyes történetén keresztül beszél arról, hogy milyen viszonyunk van a várossal, ahol élünk.



Temesvár egykor mocsár volt, kezdi történetét Ida Jarcsek-Gaza színésznő. A város török kézről az osztrákokhoz került, az első világháború után Romániához csatolták, majd 1989-ben innen indult útjára a forradalom, meséli Ida, majd származásáról beszél, az anyai nagyanyjáról, arról, hogy vegyes családból származik, apja magyar, anyja német. Az idős színésznő egyedül áll a színpadon egy mikrofonállvánnyal, és beszél. Háta mögött képek váltakoznak: újságkivágások, régi térképek, megfakult családi fotók, képeslapok a városról, animációval, feliratokkal vagy anélkül.

Egy pillanatra megijedek, hogy akkor ez most kortárs színházként eladott powerpoint bemutató lesz, de kétségeim rövid idő alatt szertefoszlanak. Ahogy hallgatom a szinte civilként jelen lévő színésznő német szövegét a felmenőkről, a családi hagyományokról, a városhoz és a színházhoz fűzött emlékeiről, egybeolvad színpad és nézőtér. Olyan, mintha nekem mesélne gyermekkoráról, a hatvanas évek Romániájáról, a múltbéli Temesvár hangulatáról, a színészi hivatásról, és ahogy organikussá válik szöveg és kép, úgy fonódik össze a személyes történet a történelemmel.

Ida Jarcsek-Gaza. Fotók: Kollokvium / Bartalis ElődIda Jarcsek-Gaza. Fotók: Kollokvium / Bartalis Előd


A mikroperspektíva, amellyel az első monológ meg is adja az előadás kulcsát, nemcsak a temesvári színház intézményére, a városra és az országra, de Európára és akár egyéb kontinensekre is kiterjed. Mert hogy is lehetne beszélni a romániai kommunizmus tiltásairól a beszivárgott amerikai könnyűzene nélkül, vagy hogyan lehetne értelmezhető ’89 a román-orosz viszony említésének hiányában? Mint egy csermelyként induló, időközben fájdalmasan személyes vallomásokkal és aktuálpolitikai referencialitással felduzzadó folyam, olyan a Romániai Napló. Temesvár: felveszi mindazt, ami hozzá tartozik, és olyan szélesre dagad, hogy minket is magával visz.


Carmen Lidia Vidu, az előadás rendezője filmes, multimédiás és színházi munkái által ismert, és ebben a produkcióban gördülékenyen olvasztja össze intermediális tudását. A Kollokviumon tartott közönségbeszélgetésen azt is megtudtuk, hogy az előadásban résztvevő hat színésznővel (Ida Jarcsek-Gaza, Tatiana Sessler-Toami, Daniela Török, Ioana Iacob – akit Gyergyóban Oana Vidoni helyettesített, Olga Török és Silvia Török) tíz-tíz órányi interjú készült.

Ioana Iacob történetét Oana Vidoni adta elő Gyergyószentmiklóson.Ioana Iacob történetét Oana Vidoni adta elő Gyergyószentmiklóson.


Oana Vidoni, az előadás rendezőasszisztense elmondta, hogy nem volt céljuk, hogy csak színésznőkkel hozzák létre a produkciót, de a casting után kialakult, öt női és egy férfi színészből álló csapatból az egyetlen férfi végül visszalépett. A Boros Kinga teatrológus által moderált beszélgetésen az is elhangzott, hogy az előadás által megkívánt őszinteség, sebezhetőség és kitettség gondolata volt az, ami leginkább elriasztotta a színészeket, így akarva-akaratlanul is egy feminista előadás jött létre.



Hat nő története ugyanis óhatatlanul felkínálja a város és a színház történelmének női perspektíváját: tematizálódik a lányok tanulási lehetősége, a családok női tagjainak szokásai, a színésznői lét, a szexuális élet, de szó esik nemi erőszakról, anyaságról, a romániai nők kinézetéről és terheléséről, női alkoholizmusról és az alkoholista apák generációjáról is.

Kézenfekvő azt mondani, hogy ami a szemünk előtt kibontakozik, egy intim történelem, egy olyan antropológiai látlelet, amely hat férfi színész személyes filterén keresztül teljesen más fényben mutatná fel Temesvár egykori és mai arcait. Nem szeretnék a nemi alapú megkülönböztetés hibájába csúszni, mindazontáltal úgy gondolom, hogy a színpadon megelevenedő történetek részleteiben olyan sajátosságokat hordoznak, amelyek a férfi szempontú történetmesélésből sokszor kimaradnak. Az előadás egyetlen hiányossága viszont ugyanitt mutatkozik meg: bár kulturálisan reprezentatívnak mondható a hiányzó férfi toposza, a színpadon mégis hatalmas lyukként tátong Temesvár férfi-olvasata.

A Romániai napló. Temesvár egy multimediális színházi esszé a privát és a nyilvános, a mikro- és makroperspektívák, a színházon kívüli és a kulisszák mögötti világok érintkezéséről és ütközéseiről. Az előadásnak van egy bársonyos hullámzása: a fluid dramaturgiának, valamint az énelbeszélés és a vetítések összjátékának köszönhetően a hat történetet felölelő egy óra színházi értelemben szinte észrevétlenül telik el. A fokozottan szövegcentrikus előadások sokszor elveszítik a nézőt, most azonban olyan pontosan megkomponált, információgazdag és vallomásosságában költői szöveget hallgatunk, hogy a történet és a mesélés fontossága semlegesíti a hatalmas mennyiségű textust (az előadás plakátjára az alkotók felírták a teljes szövegkönyvet, amelyet itt találhat meg az olvasó).



A nyers vallomások nem kerülik ki azokat a szégyenteljesnek elkönyvelt témákat, amelyek a városban, a közösségben és a szakmában létezés velejárói: a színésznők vallanak depresszióról, szorongásról, mélyen gyökerező félelmekről, halálközeli élményekről. A közönségbeszélgetésen Daniela Török, akinek monológjában az is szerepel, hogy gyerekként szexuális abúzus áldozata volt, elmondta: szülei sem tudtak az esetről. A színésznő közvetlenül a bemutató előtt mutatta meg családjának a szöveget, így készítve fel őket a szembesülés pillanatára. Az előadás személyessége, az önfelvállalás valamennyiüket elemi szinten érintette: Tatiana Sessler-Taomi úgy érezte, mintha önmaga hologramja lenne a színpadon, Silvia Török pedig azon gondolkodott el, hogy milyen hatással lesz életére az, ha színészként ennyire kitárulkozik.

Silvia TörökSilvia Török


A Romániai napló. Temesvár mind színházi nyelvezetében, mind szellemi frissességében korszerű alkotás: többnyelvűségről, posztkommunizmusról, helyi értékekről, családról, társadalmi felelősségvállalásról beszél, miközben mindvégig a jelenre reflektál (egy-egy szegmensben szó esik például Temesvár 2021-es kulturális főváros-státuszáról, a helyi színházi infrastruktúráról és tüntetésekről is). Színházi értelemben az előadás azért üdítő, mert be tudja vonni a film, a fotó és a multimédia által felkínált lehetőségeket úgy, hogy alapvetően a színészi jelenlétre, a performer és a néző közötti viszonyra fekteti a hangsúlyt. A Romániai napló. Temesvár egy igazi közös szőttes, amelyben egyfelől a csapat, másfelől az egyén és városa, harmadrészt pedig a teremben lévő valamennyi résztvevő kulturális kontextusa fonódik egybe.

Daniela TörökDaniela Török


Az alkotók dokumentaristának nevezik az előadást, bennem viszont az új őszinteség és az új komolyság fogalmai merültek fel minduntalan. A valóságról való iróniamentes beszéd szükségessége látszik meg a produkcióban, amely tüzesen kérdez rá arra, hogy a színház milyen funkciót tölt és tölthet be egy olyan társadalomban, ahol a helyénvaló múltfeldolgozás hiányában a jelen kihívásaival is alig tudunk mit kezdeni.

Nyitókép: Tatiana Sessler-Toami története. Fotó: teatrulgerman.ro

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS