2019. november 20. szerdaJolán
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Mennyire „transzilván” a két világháború közötti magyar, román és szász festészet?

Horváth-Kovács Szilárd Horváth-Kovács Szilárd 2019. október 28. 13:50, utolsó frissítés: 21:41

Ezt a kérdést feszegeti a marosvásárhelyi Kultúrpalotában nyílt nagyszabású tárlat, amelynek megnyitója egy igazi találkozás volt.


Nagyszabású kiállítás nyílt pénteken a marosvásárhelyi Kultúrpalotában Erdély festészete a két világháború között címmel. A megnyitóra valamivel több mint 300 ember sereglett össze, alig fértek el az épület Kistermében: leginkább a város értelmisége képviseltette magát, de találkozhattunk kolozsváriakkal, szebeniekkel, brassóiakkal és váradiakkal is.

Valóban az erdélyi művészetről szól ez a tárlat, hiszen a megnyitón felszólaló Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum vezetője elmondta, a kiállított munkák magját a Böhm-gyűjtemény képzi, de a Múzeum Művészeti Osztálya közreműködött egy sor más intézménnyel is: a Nagybányai Képzőművészeti Múzeummal, a Kolozsvári és a Brassói Szépművészeti Múzeummal, az Artmark Galériákkal is – így vált teljessé a tárlat anyaga.

Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója. Fotók: Maros Megyei Múzeum, Bereczky Sándor. Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója. Fotók: Maros Megyei Múzeum, Bereczky Sándor.


Soós kiemelte, hogy a kiállítás érdekességét az adja, hogy egy olyan anyag került bemutatásra, amelyről nem nagyon beszéltünk, amely kissé mellőzve volt, ugyanis a huszadik század erdélyi festészetről mindenkinek a Nagybányai művésztelep jut eszébe.

A tárlat így egy alig ismert, alig kutatott korszak látlelete, amely művészettörténeti kutatásnak is alapot adhat.

További érdekesség, hogy a két világháború között készült műalkotások jelentős része merít a nagybányai hagyományból, talán érdemes megvizsgálni, hogy a korabeli polgári nagyvárosokban (Nagybánya, Kolozsvár, Brassó, Marosvásárhely) miként és hogyan fejlődik, alakul tovább az erdélyi művészet. A földrajzi szélesebb merítés mellett a tárlat több festőgeneráció munkásságát is egymás mellé rendezi, amelyen keresztül a festészeti artikulációk fejlődéstörténetéhez is adalékot szolgáltathat.

A megnyitón Borbély László, mint a Bernády Alapítvány elnöke– egy röpke román és német üdvözlés után után magyarul – szólalt fel, megköszönte a Múzeumnak a kiállítást, amely éppen az alapítvány által szervezett Bernády napokon vált látogathatóvá. Megemlítette a nagybányai alkotó iskola és Bernády városépítő tevékenysége közötti párhuzamot, a közönség figyelmébe ajánlva a következtetésként adódó kérdést – „a 21. század elején milyen városunk van?” - amin szerinte kötelességünk elgondolkodni.

ifj. Böhm Józsefifj. Böhm József


Ifjabb Böhm József, a Böhm-gyűjtemény tulajdonosa és kezelője elnézést kért a román közönségtől, hogy csak töredékesen uralja a román nyelvet, amit azzal magyarázott, hogy immár 38 éve Németországban él. De végül mondanivalóját mindkét nyelven összefoglalta: mesélt a műgyűjtő családi örökségéről, amelyet az apjától vett át, és a fiának szeretne továbbadni.

Elmondta, hogy nagyon örvend, hogy Erdélyben is láthatóvá vált az erdélyi festészetről a kiállítás, és megtisztelő, hogy ilyen méltó fogadtatásban részesülnek a képek, annál inkább mert a közép-kelet európai művészet a széles nyilvánosság körében alig-alig ismert. Ezt egy példával is alátámasztotta: amikor a Böhm-gyűjteményt egy Drezda melletti városban bemutatták, akkor a kiállításról tudósító írásának azt a címet adta, hogy „Képek a föld elfelejtett sarkából”. Meglátása szerint a gyűjtemény és a most összeállított tárlat anyaga hitelesen képes reprezentálni Kós Károly transzilvanizmusát, amelyben a magyar, román és szász művészek együtt alkottak: és így, együtt sokkal többet nyújtanak, mint külön-külön.

A tárlat létrehozásán többen dolgoztak szervezői, kurátori minőségben: Soós Zoltán, Oniga Erika, Boros Judit, Ioan Şulea, Tiberiu Alexa. A csapatból felszólaló Boros Judit elmondta, hogy összesen 180 műalkotást gyűjtöttek össze, amelyből végül csak 127-et tudtak kiállítani – ő csupán a végső válogatásban vállalt jelentős szerepet, mint egyféle „beugró kurátor”, hiszen a munka jelentős részét a Múzeum vezetője, Soós és Oniga Erika végezte el.

Boros Judit, művészettörténészBoros Judit, művészettörténész


Felszólalásában kiemelte, hogy minden történeti munkának van egy narratív szerkezete, így a művészettörténetnek is: ebben az értelemben ez az összeállítás sem nyújt valamiféle objektív, szigorú tényekkel megalapozott látleletet, hiszen a dolog természetéből fakadóan szubjektív elemek is helyet kaptak. Ezért ez nem „a” két világháború közötti festészet képe, hanem „egy” kép arról a jelentős korszakról.

Ugyanakkor kihangsúlyozta, hogy szakmai véleménye szerint nem tartható fenn a „nemzeti művészet” narratíva, hiszen ennek a létjogosultságát maga a tárlat is megkérdőjelezi: az egymás mellé került román, magyar vagy szász festmények, ha nem lennének feliratozva, akkor aligha mondhatná meg bárki is, hogy melyik „magyar” vagy „román” festészet. Ez legfeljebb művészetszociológiai kérdés lehet, de nem esztétikai, stilisztikai.

A művészettörténész egy másik vonatkozást is megemlített, ami szerint a centrum-periféria viszonya – a jelenkori művészettörténeti kutatások fontos fogalmai – ma már másként artikulálódik. A hagyományos séma szerint Nyugat-Európa volt a centrum, Kelet-Közép Európa pedig a periféria. De ha alaposabban odafigyelünk, akkor kiderül, hogy a perifériának is megvannak a maga centrumai, illetve a többféle centrumok a perifériákkal együtt sajátos szintéziseket hozhatnak létre, amelyek saját, új művészeti nyelvet alkotnak. Véleménye szerint így létezik egy „transzilván stílus”, amelynek olyan centrumait lehet azonosítani, mint a Vásárhelyi Iskola, vagy a Kolozsvári Iskola.

Boros Judit elmondta, hogy a tárlat anyaga hat terembe van elrendezve, amelyek nem egy szigorú kronologikus viszonyrendszeren alapulnak. Ugyanis az első teremben mintegy a két világháború közötti korszak előzménye, a Nagybányai művésztelep néhány reprezentatív műalkotását nézhetjük meg, amely kiindulópont lehet a további termek anyagának értelmezése fele.

A második és harmadik teremben az 1920-30-as évekből származó festmények kaptak helyet, amelyek a nagybányai hatásból keletkeznek, azt viszik, formálják tovább. A negyedik teremben a Kolozsvári Iskola bemutatására kerül sor, ahol több szempontból is meghatározó művészeti főiskola működött, sajátos formanyelvvel, festészeti megoldásokkal. Az ötödik terem egy kitekintés a szász központokra, éspedig Nagyszeben és Brassó művészetére. A hatodik teremben pedig a korszak továbbélése, továbbmozdulása jelenik meg, egy érettebb avantgárd irányba.

Hangsúlyozta továbbá, hogy a tárlaton helyet kaptak olyan művészek képei is, amelyek a művészettörténeti áramlatoktól függetlenül fogalmazták meg saját alkotásaikat, hiszen ők is szervesen hozzátartoznak a huszadik századi erdélyi művészethez.



Miután ünnepélyesen megnyitották és átadták a közönségnek a tárlatot, a valóban lelkes látogatók a termekbe özönlöttek. Emiatt persze aligha lehetett alaposan, figyelmesen megnézni a kiállított festményeket, egy-egy kiemelkedő festmény előtt kisebb csoportokba tömörültek az emberek. És számtalan kiemelkedő művész – Ziffer Sándor, Nagy Oszkár, Szolnay Sándor, Traian Bilțiu Dâncuș, Aurel Ciupe, Popp Aurel, Hans Mattis-Teusch, Hans Eder stb – több jelentős festményéről van szó.

A látogatók mindenhol csendesen beszélgettek, egyesek valóban a képekről, vagy a tárlat jelentőségét boncolgatták, de az elkapott szófoszlányokból kiderült, hogy néhányak kultúrpolitikai eszmecserét folytatnak, mások akár aktuálpolitikai dolgokról diskuráltak. Bár a tárlatot nem volt lehetőségem alaposan megnézni, csupán egy futólagos szemlét tartani, a megnyitó atmoszférájában ott vibrált, hogy ez egy valóban fontos, jelentős esemény. Mert találkozás volt. Több megye szakemberét összehozta, románokat és magyarokat egyaránt megszólított, ráadásul az idősebb, polgári városi réteg (politikusok, ügyvédek, orvosok, mint egy szép modern regényben) és a laza, fiatal művésznemzedék is találkozott itt.



A Kultúrpalota előtti csendben egy szebeni fiatal restaurátorral beszélgettünk. Még nem látta a tárlatot – sokan vannak, nem érdemes még bemenni – de nagyon kíváncsi, hisz még sosem látta a szász festészetet a román és magyar festészettel egy térben. Majd szomorúan megjegyezte, hogy szerinte nem volt helyénvaló a megnyitón, hogy mindenki kétnyelvűen szólalt fel, még akik láthatóan nehezen beszélnek, azok is megerőltetik magukat – utalt a Németországban élő műgyűjtőre – de a romániai magyar politikus, Borbély László csak a magyaroknak akart bármit is mondani.

Helyszín: Marosvásárhely, Kultúrpalota, jobb szárny, II. emelet
A tárlat 2019. október 25.–2020. április 19. között látogatható.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS