2020. január 29. szerdaAdél
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

„Nem eléggé szerves ez a fajta etnikai nyugalom”. Párhuzamos magyar-román interjúk

G. L. G. L. 2019. december 19. 17:50, utolsó frissítés: 2019. december 20. 17:35

A centenárium volt az apropója Márványi Péter és Bánhidi Emese újságírók Párhuzamos évszázadok című kötetének. A könyvről és az interjúk elkészültének körülményeiről beszélgettünk.


A novemberi Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron mutatták be Romániában Márványi Péternek, a Magyar Rádió volt szerkesztőségvezetőjének és romániai tudósítójának, illetve Bánhidi Emese újságírónak a legújabb, Párhuzamos évszázadok című kötetét, ami a centenáriumi 2018-as év egyfajta lenyomata. Különböző tematikák szerint, mint történelem, egyház vagy országos politika kérdeztek meg román és magyar közéleti szereplőket, politikusokat és próbálták meg megértetni a román–magyar viszonyt. Márványi Péterrel beszélgettünk a kötetről, illetve annak létrejöttéről.

– Bár nem vagyunk már tudósítók, de azért intenzíven figyeljük, hogy mi zajlik Romániában. Újságíróként, kommunikációs szakemberként az volt az elsődleges élményünk a centenárium kapcsán beindult cirkuszról, hogy hihetetlen módon nincsen párbeszéd a román és magyar fél között ebben a történetben. Nincsen párbeszéd sem a parlamentben, sem a médiában. Az igazán komoly hatást elérő román tévékben magyarok szinte nem is szólalhatnak meg, vagy ha igen, akkor – ahogyan azt egy magyar politikus is említette az interjúk során (Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke - szerk.) – mintha kivégző osztag elé állnának. Egyedül próbálnak 6–7 indulatos, a maga módján rendkívül erőszakos vitázónak ellentmondani.

Minket bizonyos mértékig az is izgatott, hogy tulajdonképpen mi a magyarázata a román fél indulatának, ami számunkra néha teljesen érthetetlen. Ki veheti komolyan azt az érvet a rettegés vagy félelem magyarázataként, hogy a magyarok a két székely megyében egy független államot akarnak kikiáltani, vagy elveszik azt Romániától, esetleg elfoglalják Erdélyt? Az egész történet annyira irracionális. Világosan kell látni, hogy különösen a román oldalon érzékeltetőek a valóságtól leginkább elrugaszkodott történetek, nézetek, kijelentések. Szerettünk volna magunk is tisztábban látni ebben a dologban.

Azon gondolkodva alakult ki a koncepciónk, hogy vajon le tudunk-e ültetni embereket egymással szemben? Végül ezt nem éreztük jó módszernek, mert abból csak egy újabb veszekedés szerű vita alakulna ki. Így születette meg az a koncepció, hogy párhuzamos interjúkat készítünk, és azokkal próbáljuk valamelyest helyreállítani a nemlétező kommunikációt.


Ha leültek volna egymással szemben beszélni, akkor nem alakulhatott volna ki egyfajta párbeszéd is? Nem közeledhettek volna az álláspontok? Ez így nem egy hamis kommunikáció?

– Nagyon nem bíztunk ebben, és bizonyos szempontból igazolva is éreztük a döntésünket, amikor befejeztük az interjúkat. Az igazán intelligens és okosan politizáló emberek azért igyekeztek végig megkerülni a válaszokat. Óvatosan nyilatkoznak a magyar újságíróknak. Több évtizedes tapasztalatunk, hogy magyar újságíróknak borzasztóan nehéz a román politikusokkal egy őszinte interjút készíteniük. Ennek ellenére természetesen vannak ilyen mozzanatok a könyvben, elsősorban Ioan Sabău Pop (ügyvéd, a Hargita, Kovászna és Maros megyei Románok Civil Fórumának vezetője) kirohanásai voltak bődületesek. Ezzel szemben Ion Aurel Pop (történész, a BBTE rektora) például választékosan, kulturáltan hárította el a kérdéseink lényegi megválaszolását.

Kitérnek a válaszok elől, óvatosan beszélnek. Így akarnak megfelelni egy magyar újságírónak. Tudják, hogy miről szabad beszélni, hogy ne alakuljon ki balhé. Többször próbálkoztunk szemtől szembe interjúkat készíteni, hiszen öt éven keresztül voltunk tudósítói a Magyar Rádiónak, de soha nem sikerült igazán jó interjút készíteni a román partnerekkel. Ezt őszintén meg kell vallanom.

A magyar alanyokban nem volt egy ilyen megfelelési kényszer?

– A magyar partnerek esetében nem tapasztaltunk ilyet. Nagyon érdekes és komoly válaszokat kaptunk. Érdekes és tanulságos volt, amit Kató Béla (az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke) mondott az intézményrendszer kiépítése kapcsán, illetve arról, hogy a különféle demográfiai tényezők hogyan alakítják ezt az egész helyzetet. Nagyon fontosnak éreztem Gazda Zoltánnal (a Sepsiszéki Székely Tanács elnöke, olvasószerkesztő a Háromszék című lapnál) készült szöveget, aki eléggé konkrétan leírta azt, hogy a helyi politizálásban hogyan néznek ki ezek a konfliktusok. Mi az, ami igazán irritálja ebben a közegben a magyar oldalt? Ez azért fontos, mert ugye sokat lehet hallani román részről azt az érvelést, hogy a mindennapi életben nekik semmi bajuk nincs a magyarokkal, és boldogan élnek egymás mellett. Aki helyi szinten foglalkozik politikával, az tudja, hogy a kép nem ennyire szép.

Nagyon fontos volt a maga pesszimista módján Markó Béla (RMDSZ exelnök) megszólalása, aki világossá tette, hogy az évtizedek alatt úgy elromlottak a dolgok, hogy amennyiben a nemzetközi környezet nem változik, akkor Romániában se nagyon fognak változni a dolgok. Nagyon érdekes volt Sebestyén Spielmann Mihállyal (marosvásárhelyi történész) beszélgetni magáról az egykori eseményről, amivel kapcsolatban Ioan Aurel Pop kitér a válaszadás elől, és csak a sztereotípiákat hangoztatja. A magyar történész viszont elmondja, hogy mi nem valósult meg a gyulafehérvári nyilatkozat tételei közül. Még egy nagyon fontos interjút szeretnék kiemelni, ami viszont román oldalról volt nagyon sikeres. Ez abszolút kivétele volt az eddigi ténykedésünknek. A Dumitru Borțunnal (filozófus, politológus, egyetemi tanár) készített interjúból arra kaptunk érdekes válaszokat, hogy tulajdonképpen ezek a sztereotípiák, előítéletek a magyarokkal kapcsolatban hogyan alakultak és miért élnek még mindig annyira mélyen a románokban.

A nagypolitika szintjén nagyon érdekes Ludovic Orban (akkor a PNL elnöke) megszólalása, aki tulajdonképpen akkor volt nagyon őszinte, amikor már kikapcsoltuk a diktafont. Akkor beszélt arról, hogy neki mi a gondja ezzel az egész üggyel, és akkor vezette le azt a tézist, hogy mi a problémája az RMDSZ-szel, mert elsősorban az RMDSZ-szel van gondja. Ez egy eléggé nehezen értelmezhető álláspont, mert azt feltételezi, hogy az RMDSZ és a magyar közösség törekvése eltér egymástól. Nekünk az volt az érzésünk, hogy egy olyan román politika rajzolódik ki, aminek fontos pontja az RMDSZ leválasztása a romániai magyar közösségről.

Ha már Ludovic Orbannál, az akkori ellenzék egyik vezetőjénél tartunk, akkor megkérdem azt is, hogy Kelemen Hunort meg szerették volna kérdezni?

Kelemen Hunor ugyan régi ismerősöm, de úgy gondoltam, Markó Bélának olyan átfogó és alapos elemzései vannak, amelyeket olvastam, illetve már készítettem is vele néhány interjút, hogy inkább ő illett a kötet végére, hogy évtizedes perspektívába tudjuk helyezni a történetet. Ezért készítettünk Markó Bélával interjút.

Az alanyokat hogyan választották ki? Hogyan döntötték el, hogy ki lesz az egyházi vezető vagy a történész, akit megszólítanak?

– Aszerint választottunk, hogy ki mondhat érdekeset és tartalmasat ebben a történetben. Hogy történészeket megkérdezünk, evidens volt, mert az egész ügy egy történelmi eseményből indult ki. A kommunikációs szakemberek megkérdezése megint csak egyértelmű volt, mert ennek a konfliktusrendszernek a jelentős része a médiában csapódik le, illetve jelenik meg. Így Porcsalmi Bálintot elsősorban nem RMDSZ-es vezetőként, hanem hangsúlyosan kommunikációs szakemberként kérdeztük meg.

Akkor nem lehet, hogy az egész konfliktus csak a média által gerjesztett hangulatkeltés?

– Erről is szó esik a kötetben, hogy jelentős részben ez igaz. A média pörgeti fel a dolgokat, és beidegződésekre, évtizedek alatt kialakult sztereotípiákra alapozza a maga játszmáit, a feszültség erősítését, ami 1918 óta kialakult.

Visszatérve az előző gondolathoz, a média szerepéről interjút készíteni tehát evidens volt. A helyi politika szintjén megint csak azt kerestük, hogy miként csapódik le ez a történet, amikor nem a magas politikáról beszélünk. Nagyon fontosnak tartottuk megkérdezni az egyházakat, mert mind a magyarok, mind a románok körében nagyon erős az egyházak befolyása.

A román oldalról ez teljes kudarc volt. A gyulafehérvári ortodox érseket szerettük volna megkérdezni, de visszautasított. Utána próbálkoztunk a görögkatolikus egyház vezetőivel is, hátha kötélnek állnak. Mindenhol hasonló válaszokat kaptunk: túl érzékeny téma. Kató Béla is eléggé óvatosan nyilatkozott, amikor arról kérdeztük, hogyan látja, milyen a kommunikáció, illetve van-e kommunikáció a két egyház, a magyar reformátusok és a román ortodoxok között? Nagyon sok mindenben tudna segíteni, hogyha az egyházak mind a két oldalról megbékélésre játszanának.

Úgy éreztem, az interjúk során az volt az alapfelvetésük, hogy a román–magyar viszony konfliktusos, amit én a hétköznapokban kevésbé érzékelek. Az önök véleménye megváltozott az interjúk készítése során?

– A konfliktusos viszonyt a napi események támasztják alá, miközben azt is igazolják, hogy lehetne sokkal nyugodtabb és csendesebb is. Megéltük egyfajta hullámázását ennek akkor is, amikor Romániában dolgoztunk: volt, amikor viszonylag kevés volt az olyan információ, ami konfliktust jelez, és volt olyan is, amikor felpörögtek ezek a dolgok. Mondok egy példát. Egy–két év viszonylagos nyugalom után az volt az egyik meghatározó élményem, ahogyan a román politika és a román média a tiszai ciánszennyezést kezelte. Az volt az egyik utolsó nagy történet, amit tudósítóként végig kellett pörgetnünk, tájékoztatni kellett a magyar közvéleményt a Kossuth Rádión keresztül. Az volt az érzésem, hogy bármi pillanatokon belül felrúghatja ezt a viszonylagos nyugalmat és normalitást. Akkor ugye Romániában valamit nagyon elszúrtak, ami Magyarországon súlyos következményekkel járt. Abban a pillanatban, ahogy a magyarok számára lényeges lett a szennyezés, rögtön előjöttek az etnikai játszmák is. Ez is jelezte, hogy mennyire bizonytalan, nem eléggé szerves az a fajta etnikai nyugalom, amit olykor lehet látni, máskor meg nem lehet érzékelni. Most Marosvásárhelyen idegesek elég sokan az iskolaügyek amiatt, legyen szó akár a MOGYE-ről, akár a katolikus líceumról.

Nekem eléggé rossz érzéseim vannak az elmúlt időszak politikai változásait figyelve. Mintha a román politikai elitnek elege lenne abból, hogy a romániai magyaroknak képviselete van, beleszólhatnak az ország ügyeibe, határozott véleményük lehet, ami megjelenik. És szeretnének elérni egy olyan állapotot, mint amilyen '90 előtt volt, amikor a magyarok léteztek ugyan, de ennek a létezésnek nem volt különösebb befolyása Románia közéletére, állampolitikájára és így tovább. Nekem az az érzésem, hogy most is elég sokan szeretnének a román közéletben egy ilyen nyugodt állapotot elérni, szeretnék az RMDSZ-t letolni az országos politika palettájáról. Vannak ugyan romániai magyarok, de ne legyenek tényezői az egységes román nemzetállamnak. Ez a törekvés volt szerintem az, ami a centenárium kapcsán felhergelte a nézeteket, és attól tartok, hogy Trianon kapcsán, jövő júniusra meghatározó lesz. De majd meglátjuk, hogyan esik egybe – ami külön fontos faktora lesz a dolognak – a Romániában 2020-ban esedékes választásokkal és kampányokkal.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS