2020. február 25. keddGéza
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

A filmes szereplésre úgy tekintek, mint egy ünnepnapra

kérdezett: G. L. 2020. február 14. 10:28, utolsó frissítés: 10:28

Nagy Ervinnel beszélgettünk a Drakulics elvtárs romániai bemutatója kapcsán a filmezésről és az ismertséggel járó felelősségről is.


A hétvégén mutatták be Nagy Zsolt, Walters Lili és Nagy Ervin főszereplésével készült Drakulics elvtárs című magyar fekete komédiát, amiben Bodzsár Márk rendező egy véres vámpírtörténetet ötvözött a Kádár-kori nosztalgiával. A film kapcsán indult a beszélgetésünk Nagy Ervinnel és jutottunk el egészen a nagy médiavisszhangot kiváltó decemberi nyilatkozatáig, amelyben Kocsis Máté Fidesz-frakcióvezető a „zaklatószínházakkal” kapcsolatos kijelentésre reagált.

Állítólag korábban azt mondtad, hogy életed legjobb alakítását nyújtottad a Drakulics elvtársban...

– Ilyet mondtam? Nem szoktam ilyeneket mondani. Talán az egyik legjobban sikerült alakításom.

Mennyire volt számodra fontos ez a film? Jobban foglalkoztatott ez a szerep, mint általában szokott? 


– Kezdetben nem tűnt fontosnak, de később nagyon erősen kezdett kötődni hozzám a karakter, és jó lett a munka. Amikor az első castingot csináltuk a saját autómban, még nem gondoltam, hogy végül ez egy egész estés időutazás lesz a gyerekkoromba. Rengeteg olyan dolog jött fel a forgatás során, ami szorosan kapcsolódik a nagyszüleim, szüleim történetéhez. Ahhoz a korhoz, amiben gyerekként éltem. 

Ha jól tudom, akkor a gyerekkorodat idéző improvizációd is volt a filmben.

– Hála Istennek, több is volt. Erős volt a forgatókönyv, de sokat számított Márk hozzáállása is, hogy egyik napról a másikra képes változtatni a saját évek óta érlelt mondatain. Ez nem gyakori.

Nagyon viccesen zajlott Márkkal minden egyes forgatási éjszaka. Ahogy a felvétel előtt bejött a sminkbe, már mondtam: – Van egy ötletem. Egy idő után már nagyon nevetett ezen, mert mindig tudta, bele akarok még valamit írni, be akarok még ezt-azt csempészni a forgatókönyvbe. Nemcsak a nagypapám kommunista múltja, hanem apám és az ő barátainak '70-es, '80-as évekbeli szlengje is visszajött. Számomra egy összegzése lett a gyermekkoromnak és ezért nagyon közel került a szívemhez.



És ami még fontos, hogy megismertem Márkot. Teljesen az ellentétem, mégis nagyon jó barátság alakult ki köztünk. Nagyon remélem, hogy a jövőben ez az alkotói egymásra találás még termékeny dolgokat eredményez.

Készülve az interjúra, megkérdeztem az ismerőseimet, hogy mi jut eszükbe elsőre Nagy Ervinről. Talán a korábbi szerepeid alapján is, ilyen "hódító szépfiúnak", a "jó pasinak", a mindent megoldó férfinak tűnsz. Ugye elég csak a Kincsem főszerepét említeni. A Drakulics elvtársban viszont már ennek éppen az ellentéte vagy: az első pár perc rögtön megkérdőjelezi ezt a macsóságot, amikor az általad alakított karakter, Laci, nem tudja kielégíteni az élettársát. Mennyire volt tudatos ez a részedről, hogy azáltal árnyald a rólad kialakult képet, hogy egy másfajta karaktert játszol el?

– Nem dúskálnak a magyar színészek a forgatókönyvekben. Nincs negyven forgatókönyv a párnám alatt, amiket dobálgathatok, hogy melyik tetszik vagy nem tetszik. A magyar filmes világban semmiféle következetesség nincs. Hiába csinálok 480 ezres nézőszámot egy Kincsemmel, mert attól még a következő három évben nem biztos, hogy forgatni fogok.

Egyébként a színházban nagyon sokszor lépek ki a zsáneremből azáltal, hogy egy kicsit másképp formálom meg a karaktert. Pont azért, mert egy erős férfi főszereplő típusként könyveltek el, nagy a hajlandóságom ezt a fajta hősi képet valahogy szétrombolni, idézőjelbe tenni, lerántani a leplet a férfiasság mítoszáról. A super hero jellemzőket szeretem nagyon gyorsan meghazudtolni, és kiteríteni, mennyi pöffeszkedés van a férfiakban, és milyen sokszor gondolják, hogy érvényesíthetik az akaratukat a nőkkel vagy a gyengébbekkel szemben. A férfi önhittségre erős kritikával gondolok. A saját életemben is.

A színházban az alakításaimon keresztül ezt már meg tudtam mutatni, aki jár színházba, az tudja, de aki csak a filmet vagy a sorozatot nézi, neki unikális lehet, hogy én másféle karaktert is játszom.

Tervezek még ilyen "ellépést", de az ember – valószínűleg nem csak Magyarországon – ritkán találkozik olyannal, mint a Drakulics esetében. Márk bízott bennem. Szerintem ő sem gondolta, hogy ez lesz belőle, amikor kiosztotta ezt a szerelmi hármast. A filmezés egyik csodája, hogy kiderülhet közben, ez a csávó nagyon sok mindent hoz a múltjából, hajlandó hülyét csinálni magából. Hajlandó egy igazi parasztot ekkora mellszélességgel és finomkodás nélkül bevállalni.

Milyen változtatásokra kell gondolni?

– Saját mondataim kerültek be, szívemhez közel álló mondatok, amiket talán más rendezők nem engedtek volna, mert centire betartatják a forgatókönyvet, amin már két éve csücsülnek. Márk olyan dolgokat húzott ki a kérésemre, ami miatt más rendező talán sírt volna, és másnapra hozott egy jobbat. Van egy olyan vénája, hogyha tiszták a fejében a karakterek, akkor bármikor tud egy jobb jelenetet is írni, mint az előző volt. Hatodjára meg egyszerre mondtuk, hogy ez már sok, ezt dobjuk ki. Ritka, amikor a művészi arányérzék ennyire hasonló színészben és rendezőben.

Mennyire tudtad tudatosan építeni a karriered ennek fényében?

– Amikor éppen nincsen film, akkor kitalálok helyette valami mást. Például elmegyek magánszínházba. Mindig megpróbáltam áthidalni az olyan szakadékokat az életemben, amikor azt éreztem, most egy jó filmnek kéne következnie, de nincs semmi.

A Kincsem után tudtam, hogy megint nem lesz semmi ajánlatom, és ezért vállaltam el azonnal A tanár címszerepét. Csinálhassam, amíg bekopogtat egy Drakulics. A magyar művészmozi teljes kiszámíthatatlanságára szerintem manapság a legjobb gyógyír, ha az ember a tévésorozatokban - jókban és néha nem jóban - próbál meg a felszínen maradni. Amióta ezt felismertem, sokkal tudatosabban tudom építeni a karrierem.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

A Drakulics elvtárs alkotói a film romániai plakátja előtt szelfiznek #drakulicselvtárs #draculici #premier #kolozsvár @cinema.arta @nagy_ervin_fanclub @walterslili

filmtett (@filmtett) által megosztott bejegyzés,




A piac is ebbe az irányba mozdult. Ez egy trend. Megjött a HBO, a Netfilx, és a magyar kereskedelmi csatornák is megpróbálják felvenni a versenyt. Ez jó pillanat a színészeknek arra, hogy megint ne az legyen, hogy három évig malmoznak, hanem közben csinálnak is valamit.

A filmes szereplésre most úgy tekintek, mint egy ünnepnapra. Ha van ünnepnap, akkor örülünk, ha nincs, akkor is megy tovább az élet, csinálom A tanár negyedik évadát. Vagy nagy reményekkel elkezdek fejleszteni egy saját gyártású sorozatot Márkkal.

Úgy tekintünk a tévésorozatokra, mint amikor elmegyünk a hétköznapokban a gyárba dolgozni, és amikor eljön az ideje, amikor ünnepnap van, akkor alkothatunk valami különlegeset.

Említetted, hogy sorozatterveid vannak. Azt lehet tudni, hogy A tanáron kívül milyen sorozatokon dolgozol jelenleg?

– Nem nagyon tudok erről beszélni. A tanár negyedik évada szinte biztos. A kereskedelmi tévéknél azért még elő szokott fordulni, ha kijön valami borzalmas nézőszám, akkor megijednek. Az ilyen fajta együttműködés az RTL-lel viszont szinte borítékolható. A Márkkal közösen fejlesztett tévésorozatról egyelőre nem szeretnék beszélni. Az alkotói együttműködésünk szerintem már nagyon-nagyon sok pozitívumot szült. Szerintem az, hogy a Drakulcs elvtárssal elértük a 80 ezres nézőszámot - ami jónak számít - annak az áldásos együttműködésünknek a része, hogy mi találtuk ki a kampányt.

Nem azt mondom, hogy minden erőmet, de a kreativitásom nagy részét a tévéipar felé irányítanám.

Nemrég volt egy nagy médiavisszhangot kiváltó kijelentésed Kocsis Mátéról. Miért érezted, hogy akkor, ott meg kell szólalnod? Éreztél felelősséget amiatt, hogy Magyarország vezető színészeként meg kell szólalj egy ilyen ügyben?

– Húsz éve vagyok a Katona József Színház tagja. A családi fészkem. Bármilyen konfliktusom is volt, ami szerintem a művészi élet velejárója, de azért mégiscsak a családom. Nem gondoltam, hogy tétlenül kellene hagynom, ha a családomra rágyújtják a pajtát vagy a házat. Gyávának éreztem volna magam másnap reggel, amikor tükörbe nézek, ha akkor nem mondom ki: – Na, álljatok meg!

Sokáig kerültem a politikai nyilatkozatokat, mert azt gondolom, hogy nem lehet felaprózódni a tribünökön. Amikor viszont az országod kulturális életét próbálják meg felszámolni, vagy a dolgokat teljesen összemosva politikailag befolyásolni, akkor azt gondolom, hogy egy országos ismertségű színész, akinek az az otthona, az igenis feláll. A stílus más kérdés. Én egy panelgyerek vagyok és eljár a szám.

Azt éreztem, hogy nem lennék önazonos, ha ebben a témában nem szólalnék meg. Elég karcos formában tettem meg, amire föl is kapta a fejét a politika. Zavarba jöttek, mert olyan helyről kaptak pofont, ahonnan nem számítottak rá. Szerintem hozzá kell szoknia a politikának, hogy igenis lesznek hasonló reakciók művészektől is. Nem egy elefántcsonttoronyban létezünk. Ha ránk rúgják az ajtót, akkor arra reagálni kell.

Persze vannak olyanok, akik elbújnak, mert ők csak művészek, őket nem érdekli ez a dolog, mondván, hogy apolitikusak. Nekem az a bajom, hogy rengeteg olyan ember van, aki adott esetben felemelhetné a szavát, de nem teszi. Nem gondolom, hogy mindenbe bele kell ütnünk az orrunkat, de amikor a kultúráról van szó, akkor szerintem kinyithatjuk a szánkat. Ezért szólaltam meg.

Nem vagyok beszari csávó, tőlem aztán írhatják a fekete pontokat. A kezdeti felháborodás után szerintem azokhoz az emberekhez is elért üzenet, akik esetleg a túloldalon állnak: van határa annak, hogyan és meddig lehet sértegetni, megbélyegezni egy társulatot. Ez a határ elérkezett. Nem tehettem meg, hogy csendben maradok.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS