2017. július 24. hétfőKinga
35°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Pablo Urbányi: Silver

Kerekes Tamás 2005. január 12. 11:20, utolsó frissítés: 11:20

A magyar származású spanyol író szatirikus sikerregényének mottója szerint "egy majom soha nem látszik annyira majomnak, mint amikor #b#doktori süveget#/b# és talárt vesz fel".




Létezik, hogy magyar származású író az argentin irodalom jelentős fórumán, a Premio Planetan szatirikus irodalmi mesterművével a döntőbe kerüljön? Pontosan ez történt Pablo Urbányival, aki Silver c. regényével indult 1993-ban. (A kötet magyarul a dunaszerdahelyi Nap Kiadónál jelent meg 2004-ben, fordította Dobos Éva.)


A Günther Grasshoz való

vizuális hasonlóságot (pipával a könyvborító fülén) fokozó művész 1939-ben született az akkor még Magyarországhoz tartozó Ipolyságban. Szülei 1947-ben emigráltak. Az író előbb Argentínában, majd Kanadában élt. Baloldali eszmékkel rokonszenvezve politikai okokból hagyta el Dél-Amerikát, azóta spanyol nyelven publikált műveit szorgalmasan fordítják a többi világnyelvre.



A kötet borítója
Írói világképét a közép-európai irodalmak (Karel Capek, Karinthy Frigyes) és a spanyol aranykor irodalma befolyásolta. Mindkét választott hazájában (Argentína, Kanada) zavarta az ott élő szellemi közösség hagyománynélkülisége (noha Kanada egyik alkotója, Mordechai Riechler Légy bátor és erős! és Így látja Barney c. művei sikerrel mutatják fel az ott élő zsidó közösség kontinuuitását).


Tudható, a Föld a majmoké

(Pierere Boulle), néhol a majmokat lelövik, ugye? (King Kong). Bernard Malamud szép regénye óta azt is tudjuk, (Isteni kegyelem, Budapest, Európa Kiadó, 1982) a termonukleáris világháború következtében elpusztult emberiség helyett csak Calvin Cohn paleológus menekül meg.

A tudós kénytelen újrakezdeni a világtörténetet egy majom segítségével, ki ugyan németes akcentussal beszél, de hozzászegődött társaival együtt – egy darabig – igyekszik, hogy az emberi társadalom egymásért felelős tagjaivá váljon, míg végül Calvin Cohnt a majmok megfeszítik. Mit lehet ehhez még hozzáfűzni?

Henri Bergson humorról írt monográfiájában olvasható a következő történet. Egy sírnál zokog a gyászoló gyülekezet. Néhány méterre tőlük magányos férfi áll, elfordulva. Látszik rajta, nem érintette meg a bánat. Kérdezi is a lelkész, miért. A válasz: nem ehhez a gyülekezethez tartozom, ami Bergsonnál azt jelenti, hogy az alapvető emberi érzelmek (vagyis a gyász, az öröm) alapfeltétele egy emberi közösség együttlétezése-együttérzése.


A hagyományos írói eszközökkel

élő Paul Urbányi szerint is a kiegyensúlyozó humor lehet az ellentétek megoldásának egyik eszköze. Hogyan? Silver, az emberek által megtalált és felnevelt beszélő majom-regényhős így mutatkozik be az egyetemen:



"Életemben először éreztem, milyen gyönyörűséges dolog a középpontban lenni: megkísértett a diadal vonzása, dédelgető érzése és íze. Ó, hiúság! Emberi érzelmek voltak, nem vitás. Közben szédelegtem.

Miközben a tömeg lassacskán lecsillapodott, magam is kezdtem visszanyerni nyugalmamat, kezdtem megkülönböztetnia diákfejeket – legtöbbjük tulajdonosa nő volt –, s kihallani egy-egy felkiáltást, ilyeneket: "Wow, de jóképű", "csodálatos, fantasztikus", "Igen, olyan, mint egy űrhajós", "Több mint emberi", "Valódi amerikai", "Milyen édes és gyöngéd tekintet, mmmmm!", "Nem lehet gonosz", "Nem is látszik csimpánznak", "Hogyan szeretkezhet?" Kacajok. (…)


Hirtelen sugallattól,

vagy talán a hiúság kísértésétől sarkallva talpra álltam, felegyenesedve tettem néhány lépést az emelvényen, megálltam az osztály előtt, meglengettem a zászlót, majd olyan pózban merevedtem mozdulatlanná, mintha én volnék a Szabadság-szobor. Mindent elsöprő ováció, taps és kiabálás tört ki. (…)

"A tornateremben hintáztam egyet és súlyokat emelgettem, játékosan "birkóztam" néhány diákkal, ők pedig cserébe megtanítottak szkanderezni. Az egyetem kápolnájában levettem a sapkámat, ahogy a televízióban láttam, letérdeltem az oltár előtt, összetettem a kezemet, lehajtottam a fejem, s végül miután úgy mozgattam a szájam, mintha imádkoznék, keresztet vetettem. Hallottam a megjegyzéseket: – Vajon van lelkük a majmoknak? Miért ne?"

Az adaptáció és a tagadás szép és keserű metaforái keresztezik egymást a regényben.


Olvasható mű.

Ezt a görbetükröt Paul Urbányi adta egy majom kezébe, aki házasságtörésbe bonyolódik, majd akit egy nagy amerikai egyetem dékánja is fogad, noha a regény mottója szerint "egy majom soha nem látszik annyira majomnak, mint amikor doktori süveget és talárt vesz fel".

Az evolúció interdiszdiplináris kutatócsoportjai régóta keresik az ember és a legfejlettebb majom közt az összekötő láncszemet. Csak ez hiányzik hozzá, hogy Darwin sejtése bizonyított legyen. Pablo Urbányi megtalálta, mi vagyunk azok.

Lejegyezte a beszélő kutya
(Jack London írt meg)



MultikultRSS