2017. november 23. csütörtökKelemen, Klementina
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Mi történik a rózsaszín bárányokkal?

Nagy Boglárka 2005. november 30. 14:42, utolsó frissítés: 14:23

Johnny Depp különc-szerepben: az ironikus csokigyáros cilindere alatt ismét megtalálta helyét.





A Charlie és a csokigyár majdnem hagyományos mese. Vannak jók és vannak rosszak. Csak eddig megszokott. És ez nem is meglepő, ha figyelembe vesszük, hogy a megfilmesített történet Roald Dahl írása a Meghökkentő mesékből, akihez közel áll a fekete humor. A megfilmesítő pedig Tim Burton, aki ugyan több mint húsz éve mesékre „specializálódott”, de nem akármilyenekre: mindig visszatért kedves rémtörténeteihez és különleges,

saját világukba zárkózó karaktereihez.


1971-ben már filmre vitte Mel Stuart a Charlie és a csokigyárat, Gene Wilder főszereplésével, de abból tipikus hollywoodi mesemusical lett. Annak ellenére, hogy az új változat szöveghűbb, igazi Burton-mesévé válik, többek között azért, mert a rendező olyan emberekkel dolgozott együtt, akik ezt garantálják:

Danny Elfman a zeneszerző, aki végigkísérte mindeddig filmjei készítésénél, John August forgatókönyvíró, aki a Nagy hal szkriptjéért is felelős, valamint Johnny Depp (Willy Wonka), aki már negyedjére főszereplője.

Willy Wonkát Gene Wilder játssza a Paramount 1971-es Csokigyár...-produkciójában; rendezte: Mel Stuart


És ha már Burton-mese, akkor magától értetődő, hogy Willy Wonka rokona Beetlejuice-nak és Ollókezű Edwardnak (a korábbi sikerfilmre való utalás az is, mikor a csokigyár megnyitásánál kezében óriási ollóval láthatjuk a főszereplőt). A figurát a környezet elzárkózása miatt különcnek tekinti, gyárát titokzatos körülmények között működteti.

Egy nap öt aranyjegyet rejt el néhány tábla csoki csomagolásában. Akik megtalálják, megismerkedhetnek birodalmával. Sőt, egyikőjük különleges ajándékban részesül – ez a cselekmény kiindulópontja. Charlie Bucket (Freddie Highmore) őszintén vágyik egy ilyen jegyre, miután olyan sokat hallott a gyárról nagyapjától, aki valaha ott dolgozott (az ezzel a motívummal kapcsolatos életrajzi vonatkozásokat lásd keretes írásunkban – szerk. megj.)

Johnny Depp negyedjére kapott főszerepet Burton-produkcióban


De családja nagyon szegény;

heten laknak egy olyan valószerűtlenül düledező kunyhóban, amilyet csak mesekönyvekben, rajzfilmekben és Burton-filmekben láthatunk (egyedül ez utóbbinak hiszem el), ráadásul egész évben káposztalevesen élek, szűkösebb időszakokban az is elég vékony.

Charlie évente csak egyszer, születésnapjára kap csokit, így tényleg csak a mesés szerencsének köszönheti, hogy bekerül az öt gyerek közé, aki családtag kíséretében meglátogathatja a titokzatos gyárat.


Amennyire romantikus mesekönyvekből

ismerős szereplő Charlie, annyira nem az a többi négy. Bennük testesülnek meg a mai világ elkényeztetett kölykeinek hibái. A németországi fiú, Augustus Gloop (Philip Wiegratz) bámulatosan dagadt, telhetetlen, egész nap csokit zabál. Veruca Salt (Julia Winter) kis zsarnok, akinek szülei bármi áron teljesítik minden szeszélyét, csak ne hisztizzen.

Violet Beauregarde-ot (Annasophia Robb) arra nevelte Barbie-anyukája hogy legyen mindig a győztesek között, törtető természet, épp azon dolgozik, hogy megdöntse a rágógumirágás rekordját. A negyedik gyerekfigura, Mike Teavee (Jordan Fry), egész nap a tévé előtt ül és lövöldözős játékokban éli ki agresszivitását.

Ahogy az öt gyerek belép szüleivel a gyár területére, a klasszikus mesevilág-képlet tovább bomlik. A bejáratnál egy horrorfilmbe illő jelenetnek lehetnek/lehetünk tanúi: Willy Wonka helyett bábok fogadják őket, éneklés közben egyszer csak kigyullad a szerkezet, ami működteti őket és a babák a szemünk láttára olvadnak el. Burton kiváló érzékkel kever thriller-elemeket a családi mozidélutánhoz.


Ami a csokigyár regényvilágát illeti,

itt mindenki megkóstolhatja az édességből készült kertben a füvet és a faágat, üveglifttel utazhat, láthat babakórházat és rózsaszín bárányokat és megismerkedhet nem mindennapi édességgyártási kísérletekkel. Nem gépek, hanem mókusok válogatják a diót, és egy „csokiesésnek” köszönhetően különösen habos az innen kikerülő csokoládé.



Amit a különc gyártulajdonos kitalál, azt a törpeméretű, kakaóbabok imádatáért élő Oompa-Loompák (egyetlen színész, Deep Roy játssza őket) segítségével sikerül kivitelezni. Ők azok, akiknek alkalmuk van csokigyártáson túl is produkálni magukat: mert mikor engedetlenségük következményeként büntetésben részesülnek a neveletlen kölykök, táncolnak és dalt énekelnek az épp pórul járt gyerekről.


Remek stílusparódiák ezek a dalok,

Roald Dahl megzenésített versei, amiket a film zeneszerzője, Danny Elfman énekelt fel. A legsikeresebb performansznak abban a jelenetben lehetünk tanúi, ahol Mike Teavee beugrik a teleportáló gépbe és egyszer csak összezsugorodva egy tévékészülékben találja magát.

Burton itt is felnőtteknek szóló, ironikus utalásokat vet be: a kisfiú tv-csatornákon egyik filmből a másikba, egyik jelenetből a másikba esik: például a Hitchcock Psycho c. thrilleréből Kubrick 2001: Űrodüsszeiájába.



Ahhoz, hogy minden egyes, a gyár belsejét ábrázoló snitt hiteles legyen, rengeteget dolgozott a stáb. Különösen odafigyeltek minden egyes részletre, az összes díszletet kézzel festették, amit csak lehetett, nem számítógéppel oldottak meg (pl. egy jelenethez 40 mókust taníttattak be), sok


életnagyságú díszlet készült és még több makett.

Burton ahhoz is ragaszkodott, hogy addig dolgozzanak a csokifolyó összetételén, míg az annyira nem hiteles, hogy az emberek tényleg inni akarjanak belőle. Az üvegliftet – amivel Willy Wonka utazik – ugyancsak nehéz feladat volt elkészíteni. Burton elképzeléseit elég nehéz volt megvalósítani, nem csoda, ha enyhén szólva nagy költségvetésű film készült 150 millió dollárból.

A Charlie-t játszó Freddie Highmore


De a filmet végignézve, úgy tűnik, megérte; az a mesterséges világ, amit létrehoztak hatásos és hiteles – legalábbis amíg a moziban ülünk. Valószínűleg a nézők többségének is ez lehet a véleménye, mert a produkció összbevétele


jelenleg 206 millió dollárnál tart.

Groteszk birodalmába büszkén, de ugyanakkor óvatosan vezeti be látogatóit Willy Wonka, hisz a gyárat saját magának építette; ide menekült apja és gyerekkora elől – derül ki a flash-backekből, amelyeket Burton adott hozzá az eredeti történethez.

Ezeknek a visszaemlékezéseknek köszönhető, hogy ez a furcsa figura hús-vér alakká kezd válni a néző szemében, és nem csak a négy, kihágásokat elkövető gyerek kegyetlen bírájaként tűnik fel a vásznon.

John August forgatókönyvíró remek dialógokat és szerepet írt Wonka/Deppnek. Így derül ki, nem szívesen készítene csokit abból, amibe az anyukakedvence Augustus belesett; nevetve jegyzi meg, hogy az áfonyává változott rágóbajnokon csak az segíthet, ha "kifacsarják, mint egy pattanást" (angol verzió); és valamivel később élvezettel igyekszik a megfelelő kulcsot nem megtalálni, mikor az akaratoskodó Verucát kéne mókusszerző akciójából kimenteni (majdnem megeszik a mókusok, így viszont csak a háromhetes szemétdombon landol).



Johnny Depp pedig, úgy tűnik,

szereti a különcök szerepét, mert ezúttal is megtalálta helyét a cilinder alatt. Jól is áll neki az állandóan ironizáló, kissé rosszindulatú, igazából azonban csak magát védő Willy Wonka-figura. Legalább ennyire helyén van Freddie Highmore, akiből annak ellenére, hogy már játszott néhány filmben (pl. Én, Pán Péter), egyelőre nem sikerült belőle koravén gyerekszerepeket játszó sztárt gyúrni.

A gyerekek és a mellékszereplők nagyrészt felületesen kidolgozott karakterek, de a jellemző gesztusok és a jelmez segítségével betöltik szerepüket a sztoriban. (Például mikor a látogatók először lépnek be a gyárba a két lány, a bajnoknak született Violet és az elkényeztetett Veruca a lehető leghamisabb mosollyal fogadják meg, hogy „legjobb barátnők” lesznek – a nagy barátság folytatásából nyilván nem látunk sokat a film során).


Nyilvánvaló, hogy az egyedül igazi

barátság, amit Dahl és Burtonék a sztori végére illesztettek, Charliet és Willy Wonkát köti össze. Még arról is sikerül meggyőzni a csokigyártulajdonost, hogy kibéküljön az apjával, aki történetesen fogorvos és gyerekkorában megtiltotta neki, hogy édességet egyen. Ennek a befejezésnek köszönhetően azonban a szülők nem csak a gyerekek elrontóiként jönnek szóba – Dahl verziójával szemben.

Willy Wonka már nem a gyár magányos tulajdonosa, hanem szeretni képes ember, aki boldogan élhet tovább két szerető család tagjaként. Vagyis visszatértünk a megható mesék terepére. Kár, hogy utána hirtelen felgyújtják a villanyt és kipakolnak a moziból.



Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS