2019. október 17. csütörtökHedvig
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Szélsőséges helyzetek, intim történetek: Berlinale 2007

Gyenge Zsolt 2007. február 13. 16:37, utolsó frissítés: 14:58

Tavaly már látszott, #b#valami készülődik#/b# a volt jugoszláv országok filmgyártásában: ezúttal mintha még jobb filmek jelennének meg arról a vidékről.





Egy esős reggelen kis piros Renault 4-es áll az útkereszteződésben. A szélvédőket mosó utcagyerek, meglátva az autót és a benne ülő értelmiségi családot, „önnek ingyen lesz” kiáltással nekiesik lemosni a koszt. A szélsőséges társadalmi helyzeteket és ennek megfelelő indulatokat generáló balkáni világot örökíti meg a Berlinálé első napjainak két kiemelkedő filmje.

A Grbavica által nyert tavalyi Arany Medve már jelezte, hogy valami készülődik a volt jugoszláv országok filmgyártásában, és érdekes módon, a tavalyi első fecske után most mintha még jobb filmek jelennének meg arról a vidékről. A fenti filmben egy privatizálás előtt álló állami építőcég főmérnöke költséges németországi operációt igénylő beteg gyereke miatt hajlandó bérgyilkosnak állni.

Srdan Golubovic: KlopkaSrdan Golubovic: Klopka


Srdan Golubovic rendező érdeme az, hogy képes volt élni hagyni színészei arcát és az általuk létrehozott helyzeteket a vásznon. A Klopka (A csapda) című film szinte szavak nélkül mesél el egy pszichológiailag, emberileg és társadalmi szempontból rendklívül komplikált történetet azáltal, hogy a rendező megbízik a rebbenő szemhéjak, a megránduló ajkak és a gyűrött arcok változó ráncainak a hihetetlen kifejező erejében. (Ez a fajta emberekre és képekre való hagyatkozás az, amit André Téchiné rendező annyi film után is képtelen megtanulni: az idén vetített Les témoins a mindent túlbeszélő francia film legrosszabb példái között marad fenn a filmtörténetben.)

Ognjen Svilicic: ArminOgnjen Svilicic: Armin


Armin a címszereplője annak a horvát filmnek, amely figyelmes történetmesélése és a történet mögött megbúvó emberi élethelyzetekre való odafigyelése által az idei Berlinálén az exjugoszláv filmezés hírnevét öregbítette. Mindkét film remekül megmutatta azt a fajta – jóbb híján balkáninak nevezhető – gondolkodásmódot, amelynek lényege, hogy az emberek, ha a belső értékrendjük (bármilyen legyen is az) és a külső világ összeegyeztethetetlenné válik, akkor a belső integritás megőrzése érdekében képesek a külső világban való boldogulás lehetőségét az ésszerűség határain is túlmutatva elutasítani.

Ezt teszi a harmonikázó Armin édesapja, amikor a német filmrendező anyagi biztonságot nyújtó ajánlatát visszautasítja, mert az ahelyett, hogy a fiú tehetségét mutatná meg, a család háborús traumáiról akar dokumentumfilmet készíteni. És ezt teszi az építőmérnök is, aki nem fogadja el az operációra felajánlott pénzt attól a nőtől, akinek a férjét korábban a pénzért megölte.

Nanouk Leopold: WolfsbergenNanouk Leopold: Wolfsbergen


Nagy fesztiválokon a filmek a társadalmi megközelítés és a intim személyesség széles skáláját fedik le. Az egyik legjobban megrajzolt személyes történet Hollandiából érkezett: három nővér képtelen feldolgozni az apjuk által körbeküldött levelet, amelyben az bejelenti, hogy felesége halála napján ő is öngyilkos lesz, mert nem látja értelmét így az életnek.

Nanouk Leopold Wolfsbergen című filmjében mindennapi gondokba, a párkapcsolatok kátyúiba vagy hiányába és az önmagukkal való elégedetlenségbe megfeneklett sorsokat figyelhetjük két óra erejéig. Hosszú snittekben szembesülünk az állandóan sírógörcsöt kapó fiatalabbal, az exével sosem igazán szakító középsővel és a saját teste öregedésének el nem fogadása miatt fájdalmas plasztikai műtétet vállaló idősebbikkel, akik körül a világot gondozó, házias, de az élet folyását nem irányító férfiak keringenek.

Richard Eyre: Notes On A ScandalRichard Eyre: Notes On A Scandal


A személyes történeteket visszavonhatatlanul befolyásolja a társadalmi környezet, amelyekben sorra kerülnek: Richard Eyre filmjében a szerelemnek egyrészről a tanár-diák státusz és a kettő közötti áthidalhatatlan távolság, másrészről a személyes magányból fakadó kegyetlenségre is képes elkeseredett társkeresés szab gátat. A Notes on a Scandal valójában Judi Dench és Cate Blanchett jutalomjátéka, akik tökéletesen tudják, hogy miként lehet az arc minden apró, szinte észlelhetetlen rezzenésének jelentést adni. Kettejük színészi és emberi jelenléte emeli ezt a filmet az átlag fölé – meglepődnék, ha valamelyikük nem részesülne a legjöbb színészi teljesítményért járó elismerésben.

Ám az igazán jó filmekben a társadalmi dimenzió szorosan összeér a személyessel, mint Eytan Fox The Bubble című alkotásában. A film különlegessége abban áll, hogy egyszerre teszteli politikai, vallási, faji és nemi toleranciánkat: Tel-Avivban élő háborúellenes meleg közösség életét látjuk, akik közül egyiknek az elfoglalt területekről szökött arab barátja van.

Eytan Fox: The BubbleEytan Fox: The Bubble


A mindkét oldal legnyitottabbjaiban is meglévő korlátoltságot bemutató film ugyanolyan felkavaró személyességgel tud beszélni szerelemről, szexről, barátságról, mint az izraeli-palesztin konfliktusról. A személyes történetek teljesen áthatják a társadalmiakat, amelyek viszont alapvetően szabják meg azokat a kereteket, amelyekben ezek az intim történetek egyáltalán létrejöhetnek.

És ahogy a közéleti helyzet belopózik a művészetbe, úgy lép be a politika a fesztiválra: a The Bubble rendezője filmje vetítései előtt az Amnesty Internationallal közösen írt nyilatkozatot osztogatott egy börtönbe zárt izraeli miatt, akit a hadkötelezettség megtagadása miatt ítéltek szabadságvesztésre.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS