2019. szeptember 20. péntekFriderika
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Helybe ragadt történetek és díjazottak – Berlinale 2007

Gyenge Zsolt 2007. február 19. 15:07, utolsó frissítés: 13:52

Vége a fesztiválnak, terek, helyszínek, vidékek kavarognak a szemem előtt: végtelen tájak, hosszú utak, szoba- és autóbelsők, luxusvendéglők, zsúfolt külvárosi bárok.






De mindenekelőtt városok, hatalmas, zsibongó, zsúfoltságukkal a mindennapi élet ritmusát meghatározó metropoliszok.

Negyvenes férfi száll fel a buszra, és egy fiatal lány mellett foglal helyet. A lány fülhallgatóval zenét hallgat, és a vele szemben ülő ötvenest figyeli a szeme sarkából, aki a maga során az utcai árus mellett álldogáló kövér fickóra vet egy gyors pillantást.



A kaotikusan zsúfolt Hong Kong a kerete

ennek a mindenki mindenkit megfigyel szituációnak, ahol mi nézők is néhány perc alatt rájövünk, hogy ha meg akarjuk érteni a sztorit, árgus szemekkel kell a várost figyelnünk – úgy, ahogy ezt a szereplők teszik.

Bo, a film főhősnője épp most lépett be a helyi rendőrség megfigyelő szolgálatába, ahol gyanúsítottak utcai követésével foglalkozik. A Panorama szekcióban vetített Eye in the Sky éppen ezért a városnak köszönheti a ritmusát, a lüktetését: Yau Nai Hoi rendező különös érzékenységgel találta meg azt a témát, amely lehetővé tette számára, hogy a hongkongi forgatagba ágyazza történetét.

Gen zong (Eye in the Sky). Rendezte: Yau Nai HoiGen zong (Eye in the Sky). Rendezte: Yau Nai Hoi


A film valójában a megfigyelés és a részvétel közötti vékony határ letapogatására tesz kísérletet. A megfigyelés művészetével még csak most ismerkedő fiatal lány nehezen tudja kivonni magát az érzelmi azonosulás alól, és ahelyett, hogy gondolkodás nélkül a parancsokat és az éppen aktuális ügyhöz tartozó személyeket követné,


minduntalan elragadtatja magát,

ha egy korábbi lezáratlan ügy gyanúsítottját pillantja meg. Az Eye in the Sky, amellett, hogy egy jól felépített, izgalmas thrillerként is megállja a helyét, a mélyben a nagyvárosi élet kommunikációs formáiról beszél: a mindenünnen körülvevő nagy tömeget csak úgy lehet elviselni, ha nem involválódunk a körülöttünk lévők életébe, ha tapintatosan elnézünk egymás mellett és megpróbálunk nem tudomást venni a körülöttünk lévő rengeteg ember millió problémájáról.

Ázsia egyik legdinamikusabban fejlődő metropolisza adja a keretet a versenyprogram talán legjobb (természetesen díj nélkül maradt) filmjének történetéhez. A Lost in Beijing valójában egy


személyes, néhány szereplős drámát dolgoz fel,

amely talán bárhol megtörténhetne, a város azonban mégis meghatározza az embereket. A hatalmas lábmasszázs-szalon tulajdonosa időnként szexuális kapcsolatot létesít fiatal alkalmazottaival – pechjére az egyik lánynak a férje ipari alpinista, és éppen a legrosszabb pillanatban mossa a szalon egyik szobájának az ablakát.

Ping Guo (Lost in Beijing). Rendezte: Li YuPing Guo (Lost in Beijing). Rendezte: Li Yu


A film lineárisan követi végig a teherbe ejtett nő, a férje és a tulaj harcát pénzért, párkapcsolatért és a gyerekért, és azt a folyamatot, ahogy ennek a háromnak az értéke rendre megváltozik a szereplők számára. Li Yu filmjének különlegességét az adja, hogy időnként megállítja a történetet, és többperces montázsszekvenciákban mutatja meg


Peking különböző arcait:

a nyugati autókkal zsúfolt széles utak dugóiban bosszankodó sofőröket, az utcai árusok és étkezdék körül ténfergő embereket, az égbe nyúló felhőkarcolók lábainál kéregető koldusokat, és a mellettük elsiető irodistákat.

Ezek a pillanatok azért fontosak, mert világot teremtenek a kiragadott történet köré: amíg főhőseink a maguk problémáival küszködnek, a rendező időről-időre figyelmeztet, hogy bár a filmekben általában úgy tűnik, minden néhány ember körül forog, valójában soha senki nincs egyedül saját drámájával. A város, amely körülvesz, teremt egyáltalán lehetőséget a személyes történetekre, szinte olyan számunkra, mint a levegő – még ha meglehetősen szennyezett is.

A vidéki Amerika sok mindenben a világvárosok szöges ellentétét képviseli, de a hely életmódot meghatározó ereje ebben az esetben is megkerülhetetlen.

A tágas, szélesvásznú Amerika

jelenik meg Jeff Nichols filmjében, ahol a hatalmas tér terpeszkedésre csábít, ahol a széles utakon hatalmas autók zötykölődnek és ahol a lazaságot semmi sem választja el a tunyaságtól. Egy szétesett család áll a Shotgun Stories középpontjában, a gyerekeit, feleségét elhagyó és új családot alapító apa halála után sokszoros halálesetbe torkolló konfliktus tör ki a féltestvérek között.

Shotgun stories. Rendezte: Jeff NicholsShotgun stories. Rendezte: Jeff Nichols


Ebben a csóró munkákat, szánalmas otthonokat és siralmas szórakozási lehetőségeket nyújtó világban hiányzik minden, ami az értékeknek alapot teremtene, ezért az emberek szélsőséges, néha erőszakos cselekedetekkel próbálnak tájékozódási pontokat, irányjelzőket elhelyezni a nagy semmiben, pillanatnyi túlzott reakciókkal próbálják a szinte állandósult semmittevést ellensúlyozni. Jeff Nichols széles, fekete-fehér képein


csontig hatolóan jelenik meg a hely ingerszegénysége

és az emberek ebből fakadó kommunikációképtelensége: az amerikai álom másik oldala.

A kilátástalanság és a tágasság teljesen más formája jelenik meg a világ túlsó felén, a mongol sztyeppéken. A Desert Dream főszereplője egy jurtában él a sztyeppe és a sivatag találkozásánál feleségével és halláskárosult kislányával.

Élete abból áll, hogy immár egyedüliként megpróbál faültetéssel a sivatag terjeszkedése ellen küzdeni: nap mint nap vásárolja a csemetéket, hordja nekik a vizet, és minden nap kihúzogatja az elszáradtakat. Az eredmény ígéretét sem hordozó munka, a fokozatosan elsivatagosodó táj az itt zajló életek céltalan kóborlásával, egy helyben topogásával szembesít.

A betegség súlyosbodásával a feleségnek muszáj a gyermeket kezelésre vinnie a fővárosba – hősünk azonban


halaszthatatlan munkájára hivatkozva

otthon marad. A film nagy részében a sztyeppének ez a sarka egyfajta átjáróhelyként működik, észak-koreai menekültek érkeznek, környékbeliek fordulnak meg.

Hyazgar (Desert Dream). Rendezte: Zhang LuHyazgar (Desert Dream). Rendezte: Zhang Lu


A megismert emberek életében csak a céltalanság a közös, cselekedeteik mögött ugyanolyan nehéz tudatosságot, a szervezettséget, a valamire való törekvést felfedezni, mint az elsivatagosodó sztyeppén az irányt, az utat megtalálni.

Zhang Lu koreai rendező lassú jelenetekkel, hosszú snittekkel és különleges kamerakezeléssel jeleníti meg ezt az életérzést: a kamera a kép főcselekményéről gyakran elmozdul, vagy nem követi megfelelő sebességgel az elhaladó szereplőket, és végül a főtéma nélkül, az üres tájon időz el a legtöbbet. Lemaradó, a világ ritmusát, gondolkodásmódját felvenni nem tudó és nem is akaró világ ez, ahol az elkésettséget csak azért nem érzékelni, mert


már a viszonyítási pont sem látszik.

Történeteket, érzelmeket, életeket hordozó helyszínek – talán nincs is megfelelőbb hely ilyen filmek vetítésére, mint a történelemtől terhelt Berlin, s az a Potsdamer Platz, amelynek helyén 17 évvel ezelőtt még a világokat elválasztó fal állt.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS