Cannes 2007: befutottak fesztiválja
Gyenge Zsolt 2007. május 15. 14:09, utolsó frissítés: 12:39Wong Kar Wai-nak, a Coën-testvéreknek, Tarantinónak bérelt helye lesz a 60., jubileumi fesztiválon. Az Eliade-műből forgató Coppolának viszont pechje lehetett a romániai kötődéssel.
Különleges volt a 2002-es cannes-i fesztivál, picit a szokásosnál is nagyobb felhajtás vette körül az eseményeket: akkor volt a cannes-i seregszemle 55. kiadása. Az idén másik, talán az előzőnél is nagyobb jubileum ad alkalmat az ünneplésre: 60. alkalommal görgetik le a vörös szőnyeget a fesztiválpalota lépcsőin.
A 2002-es, mindenki által évtizedek óta legjobbnak tartott programban olyan mára kultfilmmé alkotásokat láthattunk, mint A múlt nélküli ember (Kaurismaki), Irréversible (Gaspar Noé), Sweet Sixteen (Ken Loach), All or Nothing (Mike Leigh), Ararat (Egoyan), Isten városa (Fernando Mereilles), vagy a más okból, de ugyancsak elhíresült Bowling for Columbine (Michael Moore). Ha igaz az, hogy a szervezők és a filmesek az évfordulókra tartogatják remekműveiket, akkor az idén
legalább hasonló kaliberű élményre számíthatunk.
>> Kövesd Cannes- t péntektől Gyenge Zsolt mozizó blogjában! >>
A versenyprogramban felfedezhető nevek alapján erre valóban nagy lehetőség van, és akkor még nem is beszéltünk az Un Certain Regards, a Kritikusok hete vagy a Rendezők két hete szekciók felfedezettjeiről.
A fesztivált annak a Wong Kar Wai-nak a filmje nyitja meg idén, aki a tavaly zsürielnökként tevékenykedett a francia Riviérán – mindez jól jelzi a cannes-i fesztivál körül működő személyes kapcsolatrendszer hatalmas erejét. Nem véletlenül beszélnek arról, hogy egyes rendezőknek kvázi bérelt helye van a versenyprogramban: ha időre elkészülnek egy filmmel, akár anélkül, hogy a válogatók megnézhetnék, bekerülhetnek.
A szóbanforgó Wong Kar Wai előző filmjével, a 2046-tal annyira későn készült el, hogy az első sajtóvetítése el is maradt, külön repülőgéppel szállították Párizsból a kópiát valamikor hajnalban Cannes-ba. Idei bemutatója első angolul beszélő filmje, hatalmas sztárparádéval (Norah Jones, Jude Law, Tim Roth, Natalie Portman) viszont Christopher Doyle operatőri munkája nélkül.
A filmről kiszivárgott képek alapján egyszerre érezni a Wong Kar Wai-tól megszokott a sötét tónusú, érzelemdús színvilágot,
és a 60-as évek retró hangulatától való elszakadást.
A hírneves francia filmkritikai lap, a Cahiers de Cinéma és a cannes-i fesztivál ötvenes évekbeli gyökereiből fakadóan minden évben rendkívül szoros a kapcsolat az amerikai filmesekkel, közülük többen is a bérelt hellyel rendelkezők elit klubjába tartoznak. A Coën-testvérek, Tarantino vagy Gus van Sant például kivétel nélkül minden filmjükkel megjelenhetnek a riviérán, idén is lehetőségük lesz erre.
Coen-ék egy meglehetősen feketére sikerült filmmel jelentkeznek az idén, Tarantino pedig a C kategóriás horrorfilmek stílusában készült Grindhouse Film produkcióból hozza el a saját részét. Gus van Sant abban az örömben részesülhet, hogy egyszerre lehet versenyprogramban elmúlt éveinek legnagyobb mesterével, Tarr Bélával.
Magyar szempontból vitathatatlanul az a legnagyobb szenzáció, hogy végre hosszú évek óta újra szerepel magyar alkotás a cannes-i fősodorban. A londoni férfivel Tarr Bélának, akinek a Werckmeister harmóniák sikere óta megígérték, hogy következő filmjét beválogatják, az a tét, hogy bekerüljön a cannes-i bérletesek közé: ha most itt sikere van, nehezen esik majd ki az európai művészfilmes körforgásból.
Kelet-Közép Európát rajta kívül az előző filmjével (a tökéletesen megkonstruált Occidenttel) TIFF fődíjas Cristian Mungiu és a balkáni bazárt nyugati fogyasztásra egyre inkább alkalmassá tevő Kusturica képviseli.
A bérletesekkel ellentétes oldalon vannak a nehezen érkezők,
azok, akiknek több jelentős film után csak idén sikerült felkelteniük a francia válogatók figyelmét. A világ számtalan fesztiválján díjazott koreai zseni, Kim Ki Duk korábban a nagy konkurens, a berlini fesztivál kegyeltje volt, ám legújabb filmjét (Breath) itt mutathatja be.
David Fincher amerikai mivolta és korábbi filmjeinek minősége révén akár korábban is megjelenhetett volna a helyiek által csak bunkernek becézett fesztiválpalota lépcsőin, ám valamiért mindig kiesett a rostán. A Zodiac-kal most bebizonyíthatja: méltatlanul mellőzték.
A versenyprogram kiemelkedő pillanatait biztosíthatja az a Carlos Reygadas, aki néhány éve Batalla en el cielo című filmjével ugyancsak Cannes-ban keltett feltűnést. A hírek szerint idei filmje is hűség és szerelem, szellemi és testi vonzalom feloldhatatlan ellentétére kérdez rá végtelenül felkavaró módon. Az osztrák Ulrich Siedl Import/Export filmjét pedig az elképesztően jó Kánikula miatt előzik meg nagy várakozások.
Összességében a tavalyi kvázi fiaskó után keveset kockáztató
versenyprogramnak nézhetünk elébe, amellyel a franciák újra meg akarják mutatni, hogy az időnként fellángoló kételkedések ellenére még mindig az övék a legjobb filmfesztivál.
A cannes-i felhajtásban nem sok szó esik a lemaradókról, pedig sokan veszik készpénznek, hogy ott lehetnek május második felében a francia tengerparton, s aztán mégsem.
Francis Ford Coppola az idén például így járt, vele együtt mindenki arra számított, hogy az Eliade regényéből Romániában forgatott Youth without Youth része lesz a versenyprogramnak. Persze lehet, hogy a cannes-iaknak Mungiu és az Un Certain Regard szekcióban szereplő néhai Cristian Nemescu után már elegük volt a románokból. Szegény Coppolának pedig már csak azért is rosszul eshet a dolog, mert taknyos lánya, Sofia tavaly bezzeg itt feszíthetett a harmatgyenge Marie Antoinette-tel.