Leszbikus vs. pedofil: befejezetlen krónika két nőről
Vizi Boromir 2007. május 18. 15:51, utolsó frissítés: 14:16#i#Egy botrány részletei#/i#: a narrátor számára nincs büntetés, vezeklés, feloldás: az igazság felmutatása nem csinnadrattával történik, észrevétlenül múlik el.
Két nő, egy öreg és egy fiatalabb, a palló két oldalán; az egyik szeretne átmenni a másikhoz, de az nem is akar tudni róla, hogy a palló létezik.
Nem tudom, miért ugrott be Nietzsche palló-allegóriája a barátságról, lelki rokonságról és elidegenedésről a Notes on a Scandal (Egy botrány részletei) című film kapcsán. Egy olyan veszedelmes viszony, mint amilyen egy elfojtott szenvedélyektől és elhallgatott vágyaktól terhes kapcsolat két nő között – jobb szó híján nevezzük barátságnak – bizonyára taszította, vagy legalábbis hidegen hagyta volna a filozófust. Talán azért lehet releváns mégis, mert a film sztorijában óriási szerep jut a barátságról, rokonlelkűségről való gondolkodásnak, pontosabban
a nem tisztázott vonzalmak irodalmias elkendőzésének.
Barbara Covett (Judi Dench) ironikus, megkeseredett, másokkal kíméletlen, grafomán vénlány, aki egy gimnáziumban tanít évtizedek óta. A film kezdetén ő a mindentudó és lényeglátó elbeszélő, ám az általa választott, megörökítésre méltatott sztori végül elnyeli krónikását.
Barbara ugyanis krónikás: naplójában megörökíti nemcsak a saját gondolatait, hanem a körülötte történő eseményeket, természetesen csípős kommentárokkal fűszerezve. Ám írásainak egy idő után az öregedés szelétől épp hogy meglegyintett kolléganő, a még mindig gyönyörű (elvégre Cate Blanchettről van szó), hobbiművész-hobbitanár családanya válik főszereplőjévé.
Sheba Hart az a fajta nő, aki szőke haját és hófehér bőrét, egész tündérszerű szépségét úgy hordozza magán, mint valami ősi kultusz papnői a megkülönböztető, titkos és mégis látványos jelet. Láthatóan nincs tudatában saját szépségének, vagy legalábbis nem tulajdonít jelentőséget neki, annál is inkább a “klasszikus belső értékeknek”, úgymint család, együttlét, vidámság, barátok, alkotás.
Hogyan lesz belőle bukott angyal
– ennek a botránynak a krónikáját írja meg Barbara, ám ezzel párhuzamosan a filmben egy másik botrány, egy másik eltemetni vélt történet bontakozik ki. A narrátor botrányáé.
De térjünk vissza Shebához. A kamaszos báj úgy ütközik ki ezen a felnőtt, kétgyerekes anyán, hogy mindenki csak védelmezni, megóvni akarja, miután nyilvánvalóan érzéketlen férfi kollégái hódítási kísérletei iránt. Pedig nem elég, hogy a neve is különleges, hippis öltözködésével is kirí a köztiszteletben álló tanári gárda átlagos tagjai közül.
Különcsége ellenére személyiségének különleges aurája mindenkit meghódít, még az eleinte szkeptikus Barbarát is. Olyannyira, hogy az idős, diáknyúzó tanárnő egy idő után mély leki rokonságot vél felfedezni önmaga és a fiatal kolléganő között.
Meghívást kap kolléganője házába, ahol döbbenten és enyhén viszolyogva veszi tudomásul: Sheba férje egy évtizedekkel idősebb – nagyjából vele, Barbarával egyidős – férfi, két gyerekük közül a kisebb, a fiú értelmi fogyatékos, a 15 éves kamaszlány antiszociális és állandóan tévézik. Úgy érzi, Sheba ereje és vidámsága, amellyel családja körében ellátja feladatait, voltaképpen be nem vallott tettetés, színjáték, bár jószándékú.
A magányos rokonlelkek-elmélettel
ugyanis enyhén disszonáns a kolléganő jelenlegi életvitele: Sheba nem magányos, nem boldogtalan, kis műhelyében szabadon kiélheti alkotókedvét, és nagyon úgy tűnik, imádja a családját.
De Barbara valamit sejt a háttérben: frusztrációt, a korán kötött házasság megbánását, rettegést a kispolgári élettől, egy befejezettnek és lezártnak tűnő szereposztástól. És valóban van is valami Sheba életében: viszonyt kezdett egyik tizenéves tanítványával. Barbarát a felfedezés sokként éri, amit önmagának és később Shebának is úgy magyaráz, hogy erkölcsi érzéke hevesen tiltakozott ez ellen a polgárjogilag is büntetendő cselekedet ellen. Ám ráébred: hasznot húzhat a helyzetből.
Mivel csak ő tudja a titkát, zsarolhatja, kézben tarthatja Shebát, akivel az első erkölcscsőszi fejmosás után megígérteti, szakít kiskorú szeretőjével. Ezzel kétszeresen nyer: kiüti ringből a “riválist”, másrészt Sheba előtt önzetlen barátnak mutatkozik.
A kényes társadalmi vitákat kiváltó témát (az épphogy tinédzser tanítvány és a legalább húsz évvel idősebb tanárnője viszonya) a rendezőnek sikerül úgy megközelítenie és tálalnia, hogy nem moralizál, nem démonizál, így a néző nem fogja tudni zsigerből gyűlölni a pedofiloid tanárnőket.
Az az elejétől fogva világos, hogy a tanárnő és diákja viszonyában nincs szó megváltó szerelemről vagy valamiféle tabukat döntögető, “magasabbrendű eszmény” által igazolt kapcsolatról: a srác, akit Sheba korrepetál, nem zseni, tehetségéből annyira futja, hogy kikényszerítse a figyelmét, majd meghódítsa. Egy alsó középosztálybeli fiú, akit csak az különböztet meg kortársaitól, hogy
nemcsak poszterekkel kirakott szobájában álmodozik a szexi tanárnéniről.
Pont különös makacssága és esetlenül bájos ártatlansága az, amivel célt ér: Sheba a hozzá hasonlóan ösztönös félig gyerek-félig felnőtt előtt maga is tini fruskává válik, aki elgyengülve hagyja, hogy megcsókolják. Kicsivel több önkontroll, csipetnyivel több “társadalmi szereptudat”, kevesebb spontán ráhagyatkozás – és a románc ennyiben maradt volna.
Mégsem ér véget, és végül – miután a gesztusnyelven közölt visszautasítást megemészteni nem tudó Barbara kiszivárogtatja a pletykát – botránnyá dagad. Sheba a szemünk láttára vedlik át perverz ringyóvá, azzá, amilyennek szeretője anyja és a taburombolást megtorló társadalom látja.
Már-már úgy tűnik, a "feketeözvegy" győz, hálója bezárul. Barbara Sheba meghurcoltatásának napjaiban a legboldogabb, eljátszhatja a zárdafőnököt, aki megbocsátóan keblére öleli novíciáját (aki persze hálás, mert nem tudja: voltaképpen barátnőjének köszönheti, hogy a botrány kirobbant). Barbara azonban szemmel láthatóan
nem akar tudomást venni a személye körül gyűrűző,
második botrányról: kénytelen lemondani tanári pozíciójáról, mert felettesei rájönnek, régóta tudott Sheba viszonyáról. Ráadásul előveszik egy régi ügyét: egy előző kolléganő-áldozatát addig zaklatta, amíg az távoltartási végzést kért ellene.
De a narrátor önigazolási mechanizmusai remekül működnek. A naplóírás számára nem a személyes történelem dokumentálásának, az őszinte számvetésnek az eszköze: krónikájába úgyis csak az kerül be, ami őt jó fényben tünteti föl.
A fordulat: önigazolásának krónikája Sheba kezébe kerül. A szembesülés pillanatának képsorai olyanok, mint egy családi botrányt megörökítő házi videó: szaggatott, nyers szavak, a dulakodást követő kameramozgás.
A film legerősebb részei amúgyis a párbeszédekkel, monológokkal vagy néma szemvillanásokkal tűzdelt jelenetek, amelyekben valósággal vibrál a két nő közötti feszültség. Judi Dench és Cate Blanchett egyszerűen tökéletesen játszik; a 73 éves színésznőt idén Oscar-díjra és Golden Globe-ra is jelölték a filmben nyújtott színészi teljesítményéért.
Ám sem ő, sem a legjobb női epizódszerepre jelölt Blanchett nem kapta meg a szobrocskát. (A film egyébként az idei fesztiválok nagy vesztese: a Berlinálén sem kapott díjat, és a legjobb filmzenéért, valamint a legjobb adaptált forgatókönyvért járó Oscar-díjat is mások vitték el.)
Sheba titkának leleplezése és a leleplezés leleplezése után már rég nincs szó rokonlelkűségről. Erős jelenetek illusztrálják Barbara önmaga előtt is titkolt vonzalmát:
képtelen megérinteni az alvó, félig meztelen Shebát,
inkább anyáskodva betakarja. A kiábrándult Sheba a naplóval a kezében Barbarára támad, és nyersen a szemébe vágja: “Do you want to fuck me, Barbara?!” Az első és utolsó nyílt, verbális utalás Barbara rejtett homoszexualitására ebben a felfokozott pillanatban hangzik el.
A narrátor botránya nem az, hogy leszbikus, hanem hogy lelepleződik: élete önámítás és képmutatás. Magányos vámpír, aki bármit megtesz, hogy ne maradjon egyedül, mégis képtelen igazi kapcsolat kialakítására. Számára nincs büntetés, sem vezeklés, nincs megváltás, sem feloldás: az igazság felmutatása nem történik nagy csinnadrattával, észrevétlenül múlik el. Ahogy történni szokott.
Változatlanul.