2019. szeptember 20. péntekFriderika
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Neorealista komédia két kultúra ütközéséről és találkozási pontjáról

Kertész Melinda kérdezett:Kertész Melinda 2007. június 16. 12:38, utolsó frissítés: 2007. június 15. 19:03

Film, amelyből kiderül, hogyan #b#nem gazdagodik#/b# meg egy autentikus gábor cigány és egy autentikus erdélyi magyar az uniós csatlakozás előtt Romániában.


Lakatos Róbert filmrendezővel az utómunkálatok stádiumában tartó filmjéről beszélgettünk, amelyet a 39. Magyar Filmszemlén mutatnak be.


Transindex:


Amikor utoljára láttam a filmet, még számodra sem volt egyértelmű, hogy a film műfaja dokumentumfilm avagy játékfilm. Azóta sikerült eldöntened?

Lakatos Róbert: – A film szituációs dokumentumfilmként indult, aztán dokumentumfilmes játékfilm lett belőle. Nagyon nehéz megvonni a dokumentum- és a játékfilm közötti határt, viszont mint irányzat, nem teljesen új, még a magyar kultúrkörben sem, az egész budapesti iskola filmjei arról szólnak, hogy dokumentumfilmes módszerekkel, autentikus szereplőkkel készítettek játékfilmet.





Ha dokumentumfilmként vesszük, akkor mi az, amit rögzíteni szerettél volna ezzel a filmmel?

– A realista játékfilmek zömében, mivel valósághűek próbálnak lenni, sok dokumentum jellegű információ, de főleg képi információ kerül. Egy barátom találóan azt mondta erre a filmre, hogy ez egy neorealista komédia. A neorealista komédia a valóságot vette alapul, ilyen szempontból az is dokumentumfilm-jellegű. A producer szerint a film több síkon értelmezhető, ezért szólhat ugyanúgy a szélesebb közönségnek, mint a szakmának.

Akik a szereplőket személyesen ismerik, egészen másként értelmezik a filmet, mint a kívülállók. Ugyanakkor mást jelent a nyugati nézőknek: mindenki másképp dolgozza fel, hiszen mások az élettapasztalatok. Azonban oda kellett figyelnem arra, hogy a nyugati közönség számára is érthető legyen a film, mivel elég sok nyugati tévéadó már elkészülte előtt megvette a filmet.



Milyen stádiumban van a film?

– Kb. 33 óra nyersanyagot forgattunk. A forgatócsoport kis létszámú volt, összesen 5-6 személy: egy operatõr, egy kameraasszisztens, egy hangtechnikus, egy felvételvezetõ és én, a rendezõ. Volt még egy világosító is, de ő csak a forgatási idő felén volt ott, mert nem volt rá mindig szükség. No meg a producer is kilátogatott néha a helyszínre, hogy megnézze, hogy megy a forgatás. Ez általában egy klasszikus dokumentumfilmes stáb. Dokumentumfilm esetében nagyon jó, viszont játékfilmnek nagyon kevés, ha ennyi ember dolgozhat rajta.

Már két tévé-verzió is elkészült, egy 47 perces és egy egy órás. Most finomítjuk a film nyolcvan perces moziverzióját. Gyakorlatilat a képvágás stádiumában tartunk, a hangi utómunka még nem kezdődött el. Forgalmazási politika miatt a filmet nem mutatjuk be a Magyar Filmszemle előtt: a támogatók között ott van a Magyar Mozgókép Közalapítvány. Első körben valamelyik A kategóriás filmfesztiválra is ki szeretnénk jutni vele. Csak ezt követően kerül a film a mozikba.


Mesélted, hogy a forgatókönyv csak nagyvonalakban készült el, a párbeszéd nagyjából improvizáció. Nem használtál hivatásos színészeket: mennyire engedted meg nekik, hogy megőrizzék személyiségüket, mennyire kaptak szabad kezet?



– Nagymértékben az ő személyiségük alakította a filmet. Voltak olyan jelenetek, amelyeket kitaláltam, de nem illett az ő személyiségükhöz, így ezek nem is tudtak működni, mivel mesterkéltek lettek volna. Azok a jelenetek éltetik a filmet, amelyek az ő személyiségükből fakadnak.

Zömében olyan jelenetekről van szó, amelyekre nem is számítottam a forgatókönyv-vázlat írása közben. Amatőr szereplőimet nem zavarta a kamera, és még azt is megszokták, hogy amikor nincs beállítva a jelenet, ne fordítsanak hátat neki. Tulajdonképpen nagy színészek ők a hétköznapi életben is. Egyfolytában „megjátsszák” a hülyét, azon szórakoznak, hogy másokat szórakoztatnak, és közben saját céljaikat követik.

A forgatókönyvbe foglalt jelenetek ötleteinek nagy része a szereplőktől származik. Nagyon sok időt töltöttem együtt a szereplőkkel (tulajdonképpen kocsmacimboráim), és úgy gondolom, hogy sok helyzetben előrelátom viselkedésüket – tehát a forgatókönyvbe foglalt részletek a kamera jelenléte nélkül is előfordulhattak volna. Így a forgatás folyamán nem kötöttük magunkat erőltetett módon a forgatókönyvbe leírt részletekhez, a szereplők improvizálhattak, vagy menet közben újabb helyzetek találtak ki. A film mellékszereplőit is nagyrészt úgy választottuk ki, hogy lehetőleg önmagukat játszhassák.




Miért döntöttél úgy, hogy nem hivatásos színészekkel forgatsz?


– Dokumentumfilmként indult négy évvel ezelőtt, aztán fokozatosan jelentek meg benne a fikció elemei. Mivel dokumentumfilmként indult, nyilvánvaló, hogy autentikus szereplők játszanak benne. A film felkérésre született, 2003-ban egy osztrák cég, a Nicolaus Geyrhalter Filmproduktion produkciós iroda eldöntötte, hogy készíttet egy ötrészes, egyenként huszonöt perces dokumentumfilm-sorozatot az akkori EU keleti határa menti lét ábrázolásáról, a csatlakozás előtti állapotok megörökítése végett.



Ennek az ötletnek eredménye egy lengyel, egy cseh, egy szlovák, egy magyar és egy szlovén fejezet lett. Mindenik rész megalkotásához az öt országban egy-egy fiatal rendezőt választottak ki: elmentek az illető ország filmarchívumába és megnézték a fiatal rendezők filmjeit. Nekem akkoriban jelent meg a Csendország című filmem, ez alapján kértek fel. Nem tudták, hogy nem vagyok magyar állampolgár, de végül ez nem jelentett akadályt. Később úgy alakult a főszereplőim sorsa, hogy elgondolkoztam, érdemes lenne folytatni a filmet.

A film bizonyos kulturális különbségek ütközésére hegyeződik ki, nem nagy tragédiákhoz, hanem apró humoros helyzetekhez vezetnek. Nem klasszikus dramaturgiájú film, mert nincs benne egy első, nagy fordulópont és csúcspont. A két szereplő eldönti, hogy meg akar gazdagodni. Ez a döntés irányt ad az eseményeknek, de igazából nincs konfliktust generáló szerepe. Egyik helyzetből a másikba zuttyanunk bele, a szituációk nem mindig következnek egymásból. Muhi Klára rendező káosz-dramaturgiának nevezte ezt a fajta dramaturgiát.



Én is kíváncsi vagyok, hogyan működik majd. Bár a vagyonszerzési terv dugába dől, a két főszereplő nem kudarcként éli ezt meg. Az élet is egy kicsit ilyen, egyfolytába lehetőségekbe botlunk, különböző helyzetekben találjuk magunkat és alkalmazkodunk.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS