2019. szeptember 18. szerdaDiána
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Pezsgővel várják a moziba a román nézőket

Kassay Réka 2007. szeptember 17. 09:39, utolsó frissítés: 2007. szeptember 15. 14:50

Mi változik egy menő állásban dolgozó boldog családapa életében attól, hogy meglát #b#egy nőt a telefonfülkében#/b#? Érezhet valaki olyan vonzalmat egy ismeretlen iránt, hogy felrúgjon mindent, ami jól berendezett életéhez tartozik?




A După ea című film erre a kérdésre szürreális dramaturgiájával próbál választ adni: a szereplővel megmagyarázhatatlan dolgok kezdenek történni. Ugyanazt a nőt látja mindenhol: a stoplámpánál, az uszodában, a sztriptízbárban, sőt a férfi cége által nyomtatott óriásplakátokra is az ő arca kerül. A férfi megszállott módjára próbál a nyomára akadni.






Eliade-t olvasva (az ő szürreális világához hasonlították a filmet) képesek vagyunk elhinni, hogy létezik ilyen. A film azonban nem a legszerencsésebb eszközöket választotta a történethez. A szürrealista hatás kizárólag a cselekményben jelenik meg, a kép semmit nem tesz hozzá ehhez.

Inkább a hollywoodi romantikus vígjátékok, családi filmek stílusát utánozza, nem kevés klisészerű beállítást, jelenetet alkalmazva. A helyszínek és a szereplők gyakran azt az érzést keltik, mintha reklámokból léptek volna ki. Egy ilyen történet talán egy karakteresebb képi világgal lenne filmen is igazán meggyőző.



Ehhez képest elég idegennek érezhetjük az amerikai filmekben megszokott sikerember életéhez tartozó helyszíneket: az ultramodern lakást, az uszodát, a parkot, ahova főszereplőnk kocogni jár munkatársával, illetve a reklámügynökséget, ahol minden darab plakát és könyv centire pontosan úgy van beállítva, hogy látsszék a felirat: advertising. Mintha különben nem jönnénk rá 1-2 perc alatt, hogy miről van szó.



Kezdetben hasonlóan megkonstruáltnak tűnnek az egymást követő fordulatok, és egy darabig nem is egyértelmű, hogy egy másik valóság síkján történnek a dolgok. Később azonban néhány meglepő mozzanat (a lány fotói a műhelyben, a fotós megfulladása) egyértelművé teszi ezt.

Viszont, ha már elment ilyen irányba a film, a végén valami többet várunk, mint egy sablonos happy end. A szereplő lelki szemei előtt lepergő emléksor mintha kevés lenne ahhoz, hogy meggyőzzön: a férfi magától lezárta az egész problémát, és túljutott ezen az őrületen.



Honnan tudja egy nő, hogy mi játszódik le egy férfi agyában? – teszik fel többen a kérdést a film kapcsán, melyet nő rendezett és nő írta a forgatókönyvét. A kérdés jogos lehetne, de mi a helyzet azzal a sok „női filmmel”, kezdve a Bridget Jones-tól az I Really Hate My Job-ig, melyet férfiak készítettek? Azok hitelességét miért nem kérdőjelezi meg senki?

A kolozsvári bemutató után tartott sajtótájékoztatón a rendező elmondta: a film készítése előtt az összes férfi kollégájával és barátjával konzultált a témát illetően, s különben úgy gondolja, inkább személyiségtípustól, mint nemtől függ az, hogy hogyan viselkedik az ember egy ilyen helyzetben.



A román sajtó a filmet igazi forradalom utáni produkcióként üdvözölte, mely nem az utóbbi évtizedben megszokott témákat: a szegénységet, a forradalmat vagy a kommunizmus éveit dolgozta fel. Mégis van egy szegmens, mely teljesen ellentétes a film világával. A főszereplő Ştefan egy tömbházban keresi a szőke démont, ahol Nea Petrică-vel találkozik. Később együtt söröznek és miccseznek egy lerobbant bárban.

Az öreg kizárólag "baráti alapon" megoszt néhány pletykát Ştefannal. A mindenkiről mindent tudó lakó modorában, beszédében és viselkedésében is igazi balkáni figura. És ő az egyetlen, aki igazán hiteles, akinek a láttán rögtön tudjuk, hol vagyunk, és akinek a színészi játékában nincs erőltetettség.




Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS