A gnoszticizmus, ez a több vallást átfogó szimbólumrendszer – mely jelképeit főleg a perzsa vallás, a zsidó apokaliptika és a görög beavatási szertartások jelképeiből merítette, és amely főleg a Pax Romana alatt bontakozott ki – rányomta bélyegét az Újszövetség irataira, de hatása leginkább a János apostol neve alatt megjelenő kanonikus, illetve egyéb nem kanonikus szövegekben a legerősebb.

A jánosi corpusból (János evangéliuma, János levelei, Jelenések könyve) is leginkább a Jelenése könyve az, amelyik felhasználja a gnosztikus-apokaliptikus szimbólumokat.

Ez az a könyv, amely szimbólumrendszere két évezrede magyarázat és félelem tárgya, és azóta is


megihleti a keresztény kultúrkörben élőket.

Elég, ha a 12-13. század szegénységi mozgalmaira gondolunk – és Eco világsiker regényére, a Rózsa nevére, amely ennek irodalmi feldolgozása –, Dante Isteni színjátékára, Robert Merle Maleviljére, George Orwell 1984-ére, vagy az egész a művészettörténet számos, az utolsó ítélettel kapcsolatos alkotására, a millenarista egyházi mozgalmakra, amelyek mindmostanáig készen állva várják az utolsó ítéletet, és megpróbálják kiszámítani a világvége és a bekövetkező aranykor, az új ezredév biztos időpontját, vagy a New Age ezoterikus mozgalomra, amely egy új világkorszak beköszöntét várja, s vele együtt az aranykort, ami a történelem vége.

	János apostol Patmosz szigetén (Très Riches Heures du Duc de Berry, Condé Múzeum, Chantilly). A trónt négy szeráf fogja körül; a 24 vén bal- és jobbfelől ül. Fehér ruhájuk a tiszta- ságot, az aranykorona a méltóságot fejezi ki (Jelenések 4,4). A hagyomány a 24 vén alakjában Jákób 12 fiát és Jézus 12 ta- níványát látja; egy másik verzió szerint a 24-ek Izráel 12 törzse és a pogányság teljességét jelképezik (Wikipedia)

Ez a fajta időszemlélet azonban csakis az ún. nyugati világra érvényes, illetve a Könyv vallásai által behatárolt területre, amibe az muszlim vallás is beletartozik. Mindhárom vallás – a kereszténység, a judaizmus és az iszlám – lineáris az időszemlélete, szemben a keleti vagy a görög gondolkodásmóddal, ahol az idő ciklikus, a világ ciklusokban létezik és önmagába tér vissza, ami új kiindulópont is egyben.

A Könyv vallásai által képviselt időszemlélet szerint a világnak van kezdete, és vége is lesz egyszer. A laikus köznyelv az apokalipszis szóval jelöli ezt a végállomást.


A Jelenések könyvével csak egy probléma van:

ahhoz a szimbólumrendszerhez, amivel dolgozik, nincs meg a kód. Vannak ugyan egyértelműnek tűnő szimbólumok, mint a Bárány, ami nyilvánvalóan Jézusra utal, de a gonoszság szimbólumait, vagy az utolsó idők forgatókönyvét lehetetlen teljes egészében megfejteni.

Számtalanszor megpróbálták már ezeket a szimbólumokat történelmi helyzetekre és személyekre értelmezni – a babiloni nagy paráznán sokáig a pápákat értették például a szegénységi mozgalmak –, illetve többször is megpróbálták pontosan kiszámítani, hogy mikor kezdődik Jézus ezeréves birodalma, amely két háborús korszak között a béke szigete, de az emberi történelem még nem produkált olyan ezer évet, amelyben béke lett volna.

A Jelenések könyve, valamint Jézus kijelentései alapján keresztény kultúrkörben a világvégét a természeti katasztrófák, a Fenevad (Antikrisztus, Sátán, Sárkány) feltűnése, háború a Jó és a Rossz között, végén a Nagy Csatával, az igazak szenvedése majd az igazságszolgáltatás és a beköszöntő aranykor jellemzik.

A keresztény tipológia, vagy egyes részei akkor is fel-feltűnnek a szövegekben, a kultúra szövetében, ha az adott műalkotás nem is vallásos jellegű: a nyugati társadalom szimbólumrendszere – úgy tűnik – nem függetleníthető a kereszténységtől. Az utolsó időkről szóló keresztény tanítás és szimbólumrendszere szekularizálódott, és beépült a köztudatba, és újabban


a világkatasztrófától való félelem narratívájába épül bele.

	28 Days Later... (2002, Danny Boyle) – Cillian Murphy

	Cillian Murphy, Naomie Harris

>> 28 héttel később, 28 hónappal korábban: szólj hozzá Gyenge Zsolt mozizó blogján >>


Az atomkorszak, a globális háborútól való félelem, a környezeti-ökológiai katasztrófák, a globális felmelegedéstől és a bolygó élővilága, közte az ember teljes pusztulásától való félelem nagyon sok esetben felhasználja a Jelenések könyvének szimbolikáját.

Ez a szorongás a filmművészetben is kifejeződik: egymás után készülnek a katasztrófafilmek, ahol a gonosz szerepét, amely a világ vagy egy adott zárt rendszer társadalmát elpusztítja, betölthetik az ufók (Independence Day), a háború totális káosza (Apocalypse Now), természeti katasztrófák (The Day After Tomorrow), vagy egy különösen kegyetlen vírusfertőzés (28 Days Later, és a folytatása, a 28 Weeks Later).

Az utóbbi ötven évben koncipiált utópiákban nagyon kevés derűs vagy pozitív elképzelés akad (ezért inkább disztópiáknak nevezhetők): úgy tűnik, kevesen reménykednek abban, hogy az emberiség kibírna egy világméretű katasztrófát, és a társadalom összeomlása után képes lenne újrakezdeni a civilizáció építését. Üdítő kivételt képez a Galaxis útikalauz stopposoknak, ahol a világvégét egy adminisztratív döntés okozza: a galaktikus autópálya építésekor egyszerűen útban van a Föld – és ezért a vogon űrhajók lerobbantják.

A 28 nappal később és a 28 héttel később témája azt dolgozza fel, hogy mi történik akkor, ha az apokalipszis négy lovasa

	És láttam, amikor a Bárány feltörte a hét pecsét közül az elsőt, és hallottam, hogy a négy élőlény közül az egyik mennydörgéshez hasonló hangon szól: „Jöjj!” És láttam: íme, egy fehér ló, a rajta ülőnek íja volt, és korona adatott neki, és győzelmesen vonult ki, hogy újra győzzön. Amikor feltörte a második pecsétet, hallottam, hogy a második élőlény szól: „Jöjj!” És kijött egy másik ló, egy tűzvörös, és a rajta ülőnek megadatott, hogy elvegye a békességet a földről, sőt hogy öldössék egymást az emberek; és nagy kard adatott neki. Amikor feltörte a harmadik pecsétet, hallottam, hogy a harmadik élőlény szól: „Jöjj!” És láttam: íme, egy fekete ló, a rajta ülőnek mérleg volt a kezében. És hallottam, hogy egy hang szól a négy élőlény között a középen: „Egy mérce búza egy dénár, és három mérce árpa egy dénár, de az olajat és a bort ne bántsd”. Amikor feltörte a negyedik pecsétet, hallottam a negyedik élőlény hangját, amint így szól: „Jöjj!” És láttam: íme, egy fakó ló, a rajta ülőnek neve Halál, és a Pokol követte őt; és hatalom adatott nekik a föld negyedrészén, hogy öljenek karddal, éhínséggel és döghalállal, és a föld vadállatai által. Jelenések könyve 6,1-8

vírus formájában végigvágtat egy egész társadalmon.

A járvány, mint az isteni igazságszolgáltatás eszköze régi narratívája a zsidó-keresztény irodalomnak. Bibliai történet és irodalmi mű is foglalkozik a témával: az Egyiptomból való szabadulás története, Boccacio Dekameronja, Edgar Allan Poe A vörös halál álarca, Albert Camus A pestise – kortól, írótól és társadalmi környezettől függetlenül, ugyanazon személytelenül pusztító halál megfogalmazásai.

A kérdés ugyanaz: mi az egyes ember személyes sorsa akkor, körülötte elszabadul a pokol, ki hogyan képes megbirkózni a társadalom helyén tátongó űrrel, a törvények szétfoszlásával, létezik-e belső, erkölcsi parancs, etika, amely kényszerít arra, hogy helyesen cselekedj, vagy csak a brutalitás és cinizmus marad.

Amikor Angliában elszabadul a veszettség egy nagyon agresszív vírustörzse, a brit szigeteket karantén alá vonják, majd megkezdődik az újjáépítés – ez a 28 nappal, illetve a 28 héttel később alapszituációja. A sorozat első darabja – a Trainspottinggal kultuszrendezővé vált Danny Boyle filmje – tényszerűen, néhány ember személyes sorsán keresztül mutatja be, mi történik akkor, mikor


egy egész társadalom fertőződik meg, vagy pusztul el.

	28 Weeks Later (2007, Juan Carlos Fresnadillo) – Catherine McCormack

	28 Weeks Later – Jeremy Renner, Mackintosh Muggleton, Imogen Poots, Rose Byrne

	28 Days Later – Cillian Murphy

	28 Days Later – Marvin Campbell, Luke Mably

A túlélőknek olyan kérdésekkel kell szembenéznie, mint: meg tudom-e ölni a legjobb barátomat, anyámat, apámat, szeretőmet 20 másodperc alatt, ha elkapja a kórt – mert máskülönben ő kap el, fertőz meg engem –, érdemes-e más túlélőket keresni, és ha megtalálom őket, lehet-e bennük bízni egyáltalán.

Az első rész a karakterekre hegyezi ki a történetet, a második rész pedig – rendező: Juan Carlos Fresnadillo; Boyle a film executive producere volt – azt tematizálja, hogy egy eddig sohasem tapasztalt helyzettel egy intézmény hogyan tud megbirkózni, és egy vezető pozícióban levő ember hibás döntése miatt hogyan szabadul el ismét a pokol, hogyan válik szükségessé 15 ezer ártatlan ember életének kioltása, s ez a nagyon drasztikus megoldás hogyan válik végül teljesen sikertelenné, így értelmetlenné is.

A 28 nappal később filozofikusabb alapvetésű: megfogalmazódik a filmben az, hogy az ember csak azt kapja a vírus révén, amit megérdemel, az válik fizikailag nyilvánvalóvá, amit eddig is mindenki tudott. „Ezelőtt négy héttel is emberek öltek embereket. Most is emberek ölnek embereket. Semmi különbség nincsen” – foglalja össze a film mondanivalóját egy barokk palotát kvázi bunkernek berendező Henry West őrnagy (Christopher Eccleston).

A második részben inkább egy adott rendszer kritikája jelenik meg: hogyan válik képtelenné a világ lehető legjobban szervezett hadserege arra, hogy


az újból elszabaduló vírus támadását megfékezze.

A motívumok: félelem, rettegés, a pusztulás és halál egyetemes képei, a könyörtelen igazságszolgáltatás, az utolsó ítélet előrevetítése, a halál modern angyalai, akik válogatás nélkül ölnek, egy asszony testében megjelenő, és fiára továbbörökített megoldás lehetősége mind-mind a keresztény iratokban felmutatott tipológiára rezonál.

	28 Weeks Later

A képek, amelyekkel Fresnadillo dolgozik (operatőr: Enrique Chediak, látványtervező: Mark Tildesley), nagyon erőteljesek, olyan az egész, mint egy düreri apokaliptikus festmény, a hirtelen beálló csendek, idilli környezet, majd az elszabaduló pokol, a basszusokkal dübörgő aláfestő zene (John Murphy munkája), a zombitámadásos snittek képszakadásos vágása mind a félelemkeltés eszközei.

A Jelenések könyvének gonosz szimbólumai pontosan azért olyan félelmetesek, mert ez a gonosz személytelen – mint ahogy a filmben is az –, nem ember, hanem egy vírus, egy járvány, s ezt nem lehet Nürnbergbe (vagy Hágába) idézni és elítélni, nem lehet igazságot szolgáltatni, vagy az igazságosság látszatát fenntartani:

	Az Antikrisztus nem személy. Nem ember, nem lény, nem test-lélek-szellem olyan egysége, mint amilyenek mi vagyunk. Az Antikrisztus éppen a személytelen. A nem-ember, a nem létező, a semmi, a hiábavaló, az üres, a sötét, a bűn, a tagadás, a nem valami, nem valaki, hanem a semmi, amit az ember akkor tapasztal és él át, amikor szembekerül az átkozott és buta kényszerrel, a személytelen erőszakkal, azzal, amely mögött nem áll ember. Azt lehetne mondani, hogy generális kényszerképzet és rettenetes őrület. Mi a borzalmas személytelenben? Az, hogy megszólíthatatlan. Az Antikrisztus az aperszonális legázoló szükségszerűség. Az anonim borzalom, ami például a hivatal vagy a technokrácia, vagy a rémállam, az irtózatos tény, amellyel szemben védtelenek vagyunk, nem, mert tőlünk független, hanem ezt mert a nem-létezőt mi valósítjuk meg és mi csináljuk és mi tartjuk fenn és mi ragaszkodunk hozzá. Hamvas Béla: Hénoch (Silentium; Medio Kiadó, Szentendre)

Hasonló, kevesebb akcióval,

de több társadalmi mondanivalóval dolgozó, sőt egy adag rendszerkritikával megspékelt film Az ember gyermeke (Children of Men).

A cím is már elég egyértelmű utalás az újszövetségi Emberfiára, ami Jézus egyik megnevezése (rendezte és a forgatókönyvet írta: Alfonso Cuarón, aki az Anyádat is / Y tu mamá también óta ismerős).

A menekülttáborban lezajló jelenet, amikor a gyermekkel a főszereplők levonulnak a lépcsőn s egy pillanatra elhallgatnak a fegyverek, a betlehemi istállóra és Jézus születésére emlékeztet, a szökés pedig Mária, József és a Gyermek Egyiptomba való menekülésére. A film szituációja szerint a világvége már bekövetkezett: a nők képtelenek szülni, az emberiség számára nincs jövő, a társadalom felbomlott,


az egész világon káosz uralkodik.

	Children of Men (Alfonso Cuarón, 2006) – Clive Owen, Julianne Moore

	A férfi főszereplő, Theo Faron karakterét Clive Owen játssza

A film társadalmi aktorokat megjelenítő szereplői közül mindenki gonosz. Az alapszituáció a következő: a világ totális háborúban áll, ahol Anglia a béke szigete, és a kormány, hogy megvédje a saját állampolgárait, koncentrációs táborokba kényszeríti a menekülteket.

De arra is szükség van, hogy a saját állampolgárai közt a félelmet fenntartsa, ezért állandó háborús készültséget tart fent (nagyon hasonlít ez az orwelli világra), kávézók robbannak fel csak úgy – kormány áll a merényletek mögött, hangzik el a replika a tisztességben megőszült, epres marihuánát termelő hippi ellenálló, Jasper szájából (Michael Caine).

Az államrenddel, a rendszerrel szembenálló, társadalmi igazságosságért harcoló forradalmárok, a Halak sem különbek: noha céljuk nemes – hiszen el szeretnék érni, hogy a menekültek angol állampolgári státust kapjanak –, de ehhez a célhoz bármilyen eszköz megteszi, a terrorista akcióktól kezdve saját vezetőjük, Julian (Julianne Moore) legyilkolásáig.


A kormány menekültpolitikája emberileg tarthatatlan.

Viszont a Halak a születendő gyermeket – az egyetlent – a mozgalom zászlójaként akarják felhasználni, és semmitől sem riadnak vissza, hogy maguknak kaparinthassák meg a bevándorló Kee (Claire-Hope Ashitey) lányát, és céljaik érdekében felhasználhassák. Számukra a csecsemő nem egyszerű gyermek – vagy csoda –, aki a meddőség korszakában egyszercsak megszületik, hanem ügy, és ez démonivá teszi cselekedeteiket és céljaikat.

	Claire-Hope Ashitey

A film kulcsmondata egy volt szülésznő szájából hangzik el: „Mivé lesz a világ gyereksírás nélkül?” . A film, úgy tűnik, az etikus cselekvésre való képességet az utódok nevelésének problémájához köti, ez az, ami motiválhat egy társadalmat, hogy megszervezze önmagát. Ha ez nincs, a társadalom széthullik, mert úgysincs értelme semminek.

„Aki utoljára hal meg, kapcsolja le a villanyt”, látjuk a klasszikus graffitit a film negyedik jelenetében, a kődobálók miatt berácsozott vonat ablakán keresztül, miközben a jármű zártláncú tévéjén az angol hadsereg reklámja a többi világváros totális káoszának képeivel sokkolja az utasokat, illetve a film nézőjét (látványtervező: Jim Clay és Geoffrey Kirkland).

A gyermeket minden társadalmi csoporttal szembefordulva kell megvédeni, és ebben a feladatban segítőtársra csak egyénekben lelnek a főszereplők – lásd az Oana Pellea alakította cigányasszony, Marichka figuráját –: tragikus képe ez az egyén és társadalom szembenállásának.

Az Ember gyermeke hasonlóan erőteljes beállításokkal dolgozik (operatőr: Emmanuel Lubezki; érdekesség, hogy Alex Rodríguez mellett maga a rendező vágta a filmet), mint a 28 nappal később, csak itt a képek brutalitása nem az akcióban, hanem a lassúságban és a noir környezetben rejlik. Kicsit olyan hangulatú az egész, mint a Stalker. Nem a félelemre, hanem a depresszióra épít, és ebben a nyomott, világvége hangulatban a Gyermek jelenti, jelentheti a reményt.

	Bár igen sok temetetlen holttest hevert szanaszét a városban, a szokásuk szerint hullákon táplálkozó madarak és négylábú állatok a közelükbe sem mentek, vagy ha igen, megdöglöttek. A halandóság az orvosok között volt a legmagasabb, mert ők gyakrabban kerültek érintkezésbe a betegekkel. Semmiféle orvosságot nem találtak, mert ami az egyiken segített, az a másiknak ártott. Nem használt semmiféle más emberi művészet sem. Hiábavalónak bizonyult az orákulumokhoz való folyamodás és a templomi könyörgés, így az embereket végül annyira leigázta a szerencsétlenség, hogy tartózkodtak az efféle módszerektől. (...) A szerencsétlenség annyira ellenállhatatlan volt, hogy az emberek, nem tudván, mi lesz velük, közömbössé váltak minden szent és világi törvény iránt. (...) A pestis más tekintetben is akkora törvénytelenségeket hozott, amilyeneket még soha nem ismertek. Az emberek kezdték nyíltan kielégíteni olyan vágyaikat, amelyek kielégítését előzőleg csak titokban gyakorolták. (...) Az embereket nem korlátozta se az istenfélelem, se a törvény. Az isteneket illetőleg úgy tűnt, teljesen mindegy, imádja-e őket az ember vagy nem, látván, hogy a jók és a vallástalanok egyaránt elpusztulnak. Ami pedig az emberi törvények megsértését illeti, senki nem számított rá, hogy megéli, hogy felelősségre vonhassák rossz cselekedeteiért. Joseph Heller: Képzeljétek el (Árkádia, Budapest, 1990)