Valaki rossz buszra száll a mennyország felé
Kassay Réka 2007. szeptember 24. 17:13, utolsó frissítés: 16:40Egy város, ahol nincs szenvedés, halál, nincsenek problémák, de érzelmek sem. Egy szerelmes, aki szenved, aki el akar menekülni. Egy film azoknak, akik élvezetüket lelik egy kis egészséges borzongásban
Andreas, a jóvágású, negyvenes férfi furcsa városban találja magát, és azt sem tudja, hogy került oda. Elsőre minden tökéletes. Jó állása, lakása van. A munkatársak kedvesek, a csinos kolléganő is szívesen veszi a közeledését – ez az alapszituációja Jens Lien norvég rendező filmjének, melyet azután mutattak be Romániában, hogy már láthattuk a Transilvania Film Festival (TIFF) Árnyak szekciójában.
Együtt kezdik építeni új otthonukat. Igaz, ebbe az idillikus környezetbe egy kis groteszk is vegyül: erre utal már a film első perceiben néhány enyhén ironikus elem, például a hatalmas WELCOME tábla, amit érkezése után mindjárt le is szerelnek, vagy a mosolygó, tollaslabdázó idős bácsik, akiket elhagy út közben.
Mintha egy mennyország torz mása lenne ez a világ: a gyomorforgató részletességgel bemutatott incidensek mind megoldódnak. Szereplőnk levágott ujját percek alatt visszavarrják. Az öngyilkos, karóba esett kolléga beleit fapofával takarítják fel a földről, másnap már kutya baja.
“Csak azt akarjuk, hogy tudd: az emberek boldogok itt” - mondja Andreasnak egy kedves, idős néni. A köréje gyűlt emberek pedig lelkesen bólogatnak: bizony Andreas, mi mind boldogok vagyunk.
De főhősünk nem tud beilleszkedni ebbe a világba. Beleszeret egy lányba, aki nem tesz különbséget férfi és férfi között. Nem is érti az érzelmekre vonatkozó kérdéseit. Az exbarátnő a szakítás hírét úgy fogadja: “dehát szombatra vendégeket várunk”.
A főnök, akinek a férfi elmondja, milyen furcsa hiányérzete támadt, biztosítja, hogy hamarosan megérkezik az új felszerelés az irodájába. Mindenki logikusan gondolkodik és racionálisan cselekszik, és nem értik őt, aki az ösztöneire, az érzelmeire hallgat.
Andreas a sínekre dobja magát, de hiába kaszál rajta végig háromszor a metró. A fizikai szenvedésből nem váltja meg a halál, mert itt az sem érvényes. Gyengébb idegzetűek jobb, ha félrenéznek ennél a jelenetnél (vigyázat, spoiler következik), melyben a kamera a metrókocsi által felkapott és magával sodort szereplő szemszögéből mutatja az eseményeket.
Az egyre nyomasztóbbá váló hely képe kellemes, többnyire hűvös tónusokban tárul elénk. A képkompozíciók tökéletesek, a gyönyörűen bevilágított esti utcaképek mégis sivárságot sugallnak.
Andreas végül egy lyukat fedez fel a falban, melyen keresztül gyönyörű zene hallatszik. Meggyőződése, hogy ez a rés jelenti a szabadulás útját. Megszállott módjára fúrni kezd és majdnem átjut a túloldalra, ám ekkor elkapják, letartóztatják. A büntetés: visszaküldik ugyanazzal a busszal, amivel érkezett, de ezúttal nem utasként, szabadon, hanem a szűk, sötét csomagtartóba zárva.
Nem volt méltó arra, hogy ebben a városban éljen. Vagy inkább csak nem volt alkalmas rá, sugallja a film. Viszont érkezik egy másik utas, egy idős néni, és a megállóban már szerelik is vissza a WELCOME-feliratú táblát.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!