2017. november 20. hétfőJolán
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Kit érdekel a politika, ha reménytelenül szerelmes?

Fülöp Noémi 2007. december 18. 15:29, utolsó frissítés: 14:17

Főszereplő és olvasó sorstársakként bokros politikai ideológiák között ténferegnek, aztán megtalálják azt, ami őket érdekli. Závada Pál: A fényképész utókora. #b#[könyvespolc]#/b#




Szeretem a régimódi regényeket: ahol vannak szereplők, vannak jellemrajzok, van történet, amelyik elkezdődik és véget ér. Nem utolsó sorban vannak mondatok, nagybetűvel az elején, vesszővel, gondolatjellel, kettősponttal a közepén és ponttal a végén.

A fényképész utókorában vannak mondatok. Nem is akármilyenek, hullámként felkorbácsolódó, habos tarajban csúcsosodó, majd megtörő és elsimuló mondatok. Erejük van, elkapják és magukkal sodorják az olvasót, hogy aztán útjára engedjék egy gondolatmenettel arrébb.

Nagy szükség van rájuk: amikor a cselekmény cserben hagyja az olvasót, az egy ideig kínlódik, már felháborodva becsapná a könyvet, de ilyenkor



nyakon csípi egy-egy mondat,

az olvasó pedig elégedetten hátradől, fütyülve a tartalomra, és engedve, hogy Závada Pál mondatai muzsikáljanak benne, mint egy vérprofi kamarazenekar.

Mert A fényképész utókora legzavaróbb tényezője, hogy a szereplők időnként belebonyolódnak valami végeérhetetlen politikai vitába, amit néha mintha még ők sem tudnának követni. A legfőszereplőbb főszereplő, Koren Ádám pedig idegenként ténfereg a bokros ideológiák közepette, érdektelenül és mit sem értve.

Furcsa figura ez a Koren Ádám. Flauberttől kölcsönvett, mégis ízig-vérig a hetvenes, nyolcvanas, kilencvenes évek Magyarországában élő, igazából felnőni nem tudó srác. Balek hősszerelmes, lézengő diák, folyton a rivaldafénybe igyekszik, hogy észrevegye az áhított nő, de a reflektor mindig


éppen egy hajszállal húz el mellette.

Kamaszkorát és egyetemista éveit egy-egy óriási, reménytelen szerelem tölti ki: tanítónője lánya, Nyemcsok Éva, majd a vonaton megismert férjes asszony, Adler Viola iránti szenvedélye irányítja minden mozdulatát. Közben zajlik körülötte az élet, egy rendszer megbukik, egy másik megerősödik, az egykori osztálytársak tisztes családapákká avanzsálnak, nem is olyan ritkán még egy-egy nő is bebújik Koren ágyába.

Ám mindez elrobog mellette, mint a gyorsvonat a mucsai bakterház előtt. Nem firtatja azt sem, ki van a címadó, véletlenül megtalált fényképen, amely a történet egyik fontos kezdőpillanatában készül – ahogy Koren olvasmánya, a Flaubert-regény elnyeli a könyvjelzőként használt fotót, a fiú szerelmei úgy nyelnek el minden, a külvilágból érkező üzenetet.

Az imádott nők mellett az egyetlen szereplő, aki képes megérinteni Koren Ádámot, Viola apja, Adler Jenő. Maga is örök lúzer, ám


az ő lúzersége vállalt sors,

Adler Jenő ugyanis Dohányos Lászlóért rajong. Azért a Dohányosért, aki falukutató szociográfusként indul, de az “örök miniszteri” posztig kapaszkodik, hogy aztán bukjon egy nagyot, és kénytelen-kelletlen visszatérjen a tudósi pályára.

Adlert legtöbbször észre sem veszi, pedig a zsidó fiú, majd férfi folyton felbukkan, amikor segítségre van szükség, '56 után egyenesen a börtönbüntetést vállalva Dohányos helyett. Akkor végre észreveszik, pontosabban Dohányos felesége, Gerle Mária szárnyai alá veszi Adler magára maradt feleségét és lányát. Adler Viola pedig a maga rendjén Dohányos fiát, Mihály-Michelt terelgeti majd ugyanígy.

Az első pillantásra egymástól független szálak a regény végére egyetlen szalagba futnak össze, akár a formabontó tartalomjegyzék, amely első pillantásra


elárulja az olvasónak, mi folyik itt.



Vannak a Holtak, rabok, miniszterek – azaz Dohányos, Adler, Dusza János (aki az aratók közül válik ki, később szintén miniszteri székbe kerül) története.

Aztán ott van az Érzelmek és iskolák – Koren Ádám szerelmei, Flaubert Érzelmek iskolája című regényének újra- és átírása. A kettő között pedig a másik Koren-szál, a Nótafák és biciklisták: a holtak, rabok, miniszterek és falustársaik gyerekei, akiket aztán felnőttként is viszontlátunk. Ám míg Korennek nagyon is vannak érzelmei (egyebe alig), Dohányos vagy Dusza magánélete szinte mellékes a politikához képest.

Mindkettőnek vannak ugyan szeretői, majd feleségük, Dohányost megcsalják, Dusza megunja a maga Zsofkáját, ám az olvasó minderről csak egy-egy elejtett mondatból értesül. Mindketten a hatalomvágy színtelen, szagtalan lenyomatává,


ideológiáik testetlen megtestesítőjévé

válnak. A szereplők és olvasó közötti távolságot csak növeli a harmadik személy, többes számú elbeszélő, akiről gyakran nem derül ki, mit keres a helyszínen, egyféle Nagy Testvér, aki mindent lát (azt is, amit a logika szabályai szerint nem láthatna), sőt, néha véleménye is van, de itt aztán megáll és tapodtat sem megy közelebb a főszereplőkhöz.

Mit kezdhet ezzel a regénnyel a magamfajta, politikatörténetben járatlan olvasó, aki ráadásul túl fiatal ahhoz, hogy a viták tárgyát képező eseményeket és rendszereket a bőrén tapasztalhatta volna? Teheti azt, amit elmulasztottam: utánaolvashat a részleteknek, remélve, hogy ezáltal megvilágosodik számára valami.

Vagy választhatja a passzív ellenállást, akár jómagam, mondván: senki-semmi nem kötelezi arra, hogy őt az elméleti politika érdekelje, és inkább elszórakozhat az összefüggések keresgélésével, a szálak bogozgatásával, ami szórakozásnak egyáltalán nem utolsó. Kiszúrhatja magának azt a néhány pillanatot is, amikor a politika (például Adler Jenő sorsa kapcsán) emberközelivé válik.

Ám ezáltal ugyanolyan ténfergővé válik, mint Koren Ádám. Vállalja azt, hogy így a fiú életének történései vezetik végig a regényen, amely csak a felén is túl válik igazán élvezhetővé számára, amikor azonosul azzal a világgal, amelyet maga is ismer. Amelyet számára megfoghatatlan, értelmezhetetlen folyamatok irányítanak, és az egyetlen követhető vezérfonal benne egy életre szóló szerelem.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS