Animáció egy iráni lányról – európai szemmel
Kassay Réka 2008. május 23. 09:28, utolsó frissítés: 2008. május 22. 18:13... amikor kéz alatt terjedt a Metallica lemeze, miközben politikai foglyokat végeztek ki, és a lányokat lefátyolozták.
Úgy mentem el a Persepolis vetítésére, hogy biztos érdekes kulturális élmény lesz: az utóbbi időben csak három dimenziós, a legapróbb részletekig valósághűen kidolgozott animációkat láttam. Néhány perc azonban elég volt, hogy feloldódjon a történet technikai kerete, a vonalakból álló rajzok úgy tudtak bevonni a film világába, ahogy a színészek arcán tükröződő érzelmek hatnak.
Úgy néztem végig a filmet, hogy időnként rácsodálkoztam az ötletes formai megoldásokra - de nem azzal az analizáló tekintettel, amivel az animációkat szoktam nézni. Egy lány történetét láttam, aki prófétának hiszi magát a hazájában, Iránban. Egy lány mindennapjait az iszlám forradalom és az azt követő diktatúra időszakában, amikor kéz alatt terjedt a Metallica és Michael Jackson lemeze, miközben politikai foglyokat végeztek ki, a kétnyelvű iskolákat bezárták, és a lányokat lefátyolozták.
Az önéletrajzi ihletésű film Marjane Satrapi: Persepolis – gyerekkorom Iránban című, nagy sikerű képregényéből készült, Vincent Paronnaud társrendezésével, aki mozgóképpé alakította a képregényt, megőrizve annak letisztult, minimalista formai világát, ugyanakkor kihasználva az animációban rejlő lehetőségeket.
A Persepolis elnyerte a zsűri nagydíját a 2007-es Cannes-i filmfesztiválon, 2008-ban pedig jelölték Golden Globe-ra a legjobb idegen nyelvű film kategóriában, illetve Oscar-ra a legjobb animációs filmnek járó díjra.
Marjane Satrapi története a forradalom idején kezdődik, amikor még pajtásaival az iskola udvarán játssza az akasztósdit. Később a szülei Bécsbe küldik tanulni, ahol még a szubkultúrának számító alternatív társasága is csodabogárnak nézi.
Az élmények, bulik, szerelmek és csalódások után rájön, nem tud beilleszkedni, és hazautazik családjához, ahol viszont ugyanúgy meg kell küzdenie az idegenség érzésével, az elfogadás feladatával. Marjane élményeit azonban pátosz és szenvedő felhang nélkül állítják elénk az alkotók.
A film a kislány, majd ifjú hölgy nézőpontján keresztül mutatja be az eseményeket, olyan részleteket emelve ki a valóságból, melyek megragadják egy fiatal lány figyelmét. Ettől válik a történet annyira életszerűvé, ezért élvezhető és követhető annak is, aki nem rendelkezik különösebb történelmi vagy politikai előképzettséggel.
A filmet elsősorban a markáns karakterei teszik emlékezetessé: a főszereplő naív, néha önmarcangoló, bátor és jóindulatú figuráján kívül ilyen a nagymama is, akinek 70 éves korában is feszes a melle, jázminvirágok illatát árasztja, és bölcs tanácsokkal látja el Marjanet. A dramaturgia azonban sokat köszönhet azoknak az elemeknek, melyek európai szemmel nézve érdekesek, a popkultúrából átvett idézeteknek, illetve az ezekből adódó poénos helyzeteknek.