Csernus Imre: A nő
Fülöp Noémi 2008. június 05. 17:12, utolsó frissítés: 16:58A fülszöveg szerint a pszichológus könyve azt firtatja, mitől nő egy nő. Szerintem egészen mást: főként azt, mivel ronthatja el egy nő az életét. #b#[könyvespolc]#/b#
Adott egy könyv, amit nem nekem írtak. Nevezzen bárki nyugodtan sznobnak, de nem tartom magam annak a célcsoportnak, amelyik csak a bazdmegekből ért, és ha szépen mondják, elereszti a füle mellett. Szóval indulásból egy rossz pont Csernusnak a trágárság miatt, még akkor is, ha a fentiekkel megindokolja a használatát.
Ha viszont eltekintek a káromkodástól, az élő beszédre emlékeztető, laza nyelvezet üdítően hat, felment a szakkifejezésekkel való küszködés terhe alól. Mintha a doki ott ülne velem szemben,
és éppen vitatkoznánk.
Bőven van amin: Csernus szerint az emberiség, és főleg annak nőnemű része (bár néhányszor a férfiakat is lekapja a tíz körmükről) rossz szülőminták, frusztrációk, gyávaság béklyózta görcsökből áll. Ha valaki rosszul csinálja, hát az nagyon rosszul csinálja, és ugye mindenki rosszul csinálja.
Szinte-szinte belefulladok a közhelyes “Magyarországon mindenki szarul él” szövegbe, és már várom, mikor bukkan fel a rendszer, mint bűnbak. De csak szinte, mert a doki időnként, egy rövid pillanatra elismeri: van azért olyan is, aki nem görcs, hogy azt ne mondjam, boldog.
Közben kikapja a könyvet a kezemből a hímnemű, azonnal megakad a bazdmegeken, kiszúrja, hogy Csernus itt meg ott hülyeséget beszél, de azért olvassa tovább. És éppen
ettől bestseller a bestseller,
hogy azután is olvasod tovább, miután már leszögezted, hogy hülyeség.
Most jön a csavar: nem áll szándékomban kilyukadni arra, hogy Csernus írt egy szar könyvet, nabumm. Még azzal együtt is, hogy első perctől kivontam magam a célközönség soraiból, nem érzem elpocsékolt időnek, amit a doki könyvére szántam.
Csernus nagyon gyakran elkalandozik a bestseller-címtől (hogy a maga felállította, Mitől nő a nő? témakörről ne is beszéljek), hát így jártunk. Ehelyett kapunk sok párkapcsolatot, szülő-gyerek kapcsolatot, önértékelést, bátorság-gyávaság kérdést.
Elvonul az olvasó előtt az elrontott élet – ahogy Csernus nevezi: a vegetálás – mindenféle formája.
A nő, aki hagyja, hogy eltartsák,
ám így szépen csendben a saját férje kurvájává válik. (Nem én mondtam, hanem a doki.)
Vagy a mártír, aki egész életében körbeugrálja a családját, folyton azon siránkozva, hogy senki nem értékeli az erőfeszítéseit. Vagy az anya, aki azért lett anya, hogy gyereke által a rosszul működő párkapcsolatának létét igazolhassa.
A szeretőikhez futkározó nők és férfiak, akik ahelyett, hogy a saját házuk táján rendet tennének, inkább kimenekülnek belőle. A vérszívók, akik egy másik emberre tapadva léteznek, ahelyett, hogy a saját életüket élnék. Megannyi csapda és zsákutca, rövid történetekkel, saját tapasztalatokkal illusztrálva.
A doki nem mászik bele a problémák társadalmi hátterébe, nem firtatja, mi áll a görcsök mögött – csak arra és annyira koncentrál, ami bárkit személyesen érinthet.
Alaptétele, hogy helytelen bűnbakokat keresni:
mindenért, ami rosszul megy, te vagy a felelős.
Csernus könyvének legnagyobb értéke, hogy kérdezésre késztet. Az ember azon veszi észre magát: kinéz a könyvből, a saját életére vonatkoztat, választ keres a kérdésre, hogy “én ezt vajon hogyan csináltam?”
És hogyan csinálták a szüleim? És hogyan érint engem az, hogy a szüleim hogy csinálták? Folyton vitatkozom a dokival, közben pedig tudom, hogy éppen ez volt a célja. A végére pedig (vigyázat, spoiler!) kiderül, Csernus nem fogja elárulni, szerinte mitől válik jó nővé valaki.
Mint ahogy azt a könyv elején leszögezte: ő nem ad megoldásokat, csak kérdez, piszkálgat, szembesít. És még akkor is, ha az ember nem hajlandó a doki kedvéért vegetáló görcsnek érezni magát, vitatkozás közben valószínűleg rájön egy-két hasznos dologra a saját életével kapcsolatban.
Amúgy pedig kíváncsian várom A férfi című Csernus-könyvet.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!