Esterházy Péter: Semmi művészet
Kertész Melinda 2008. június 18. 16:58, utolsó frissítés: 15:46Anya, apa, kórház, halál, aranycsapat, és a foci mindenekelőtt és -fölött. A felélesztett anya és emlékek regénye.
Anyaregény? Szavakból összeállított szobor az Aranycsapatnak, avagy emlékezés a gyerekkorra? Valószínűleg mind a három téma és persze '56, talán még a halál és a kommunizmus, különálló történetekből összekovácsolva, egy regénybe ötvözve, amelyeket majd az olvasónak úgy kell összeraknia, mint egy puzzle-t.
Különleges időutazás, amelyben az elbeszélő én hol gyerekszerepet kap, hol majdnem hatvanévesen főszereplője a saját maga írta hol reális, hol elképzelt eseményeknek, amelyben visszatérő elem a foci, sőt a focirajongó édesanya. Valójában a foci mindent átitat, mindenhol jelen van.
Mert náluk a családban egy kicsit másként történnek a dolgok: adott az apa, akinek mindig fáj a feje, és alszik a ház egy lesötétített szobájában, és az anya, az elfogult focirajongó, az úrihölgy, aki úgy tudja
pocskondiázni a bírót
és az ellent, hogy a többi szurkoló által előidézett tapsvihar közepette távolítják el a biztonságiak a lelátóról. És aki fiából focistát akar faragni. No, nem mindenáron.
És akkor ott az Aranycsapat: Ferenc, maga a Puskás, akit talán egyedül Lilike úrnő nem szólított Öcsinek, és Bozsik Cucu: a kivétel, akit Lilike becenevén szólított. Ismeretségüket egy rongylabda alapozta meg: a kispesti grund előtt Lilikének földbe gyökerezik a lába, amikor meglátja Puskást és Bozsikot játszani. A rongylabda miatt leállt a játék: a selyemharisnyába burkolt labda megpuhult, újabb harisnyára lenne szükség, így Lilike legörgette kreol lába szárán a harisnyát...
Családregény? No nem éppen egy Régimódi történet, azonban nem is ez a célja az írónak. A rokonság egyik érdekes figurája Sárli bácsi, aki csak úgy létezik a világban: vele a dolgok csak úgy megtörténnek. Véleménye nagyjából semmiről sincs, s ha mégis, csak annyit mond,
nincs ez így rendben,
és ezt mondja a nyári időszámításkor az óra átállítására is.
A másik emlékezetes alak a mindig kacagó és jó kedélyű Emma néni, Lilike sógornője, aki nem hagyta magát a társadalom és szokások korlátai közé szorítani, így nem átallott három gombóc fagyit kérni, amikor a keresztény mértéktartó etikett legfennebb kettőt engedélyez...
A szemérmes, már-már prűd, ám mindenek fölött kíváncsi gyerek Esterházy képezte a legjobb közönséget annak a 1945-béli történetnek a meghallgatására, mikoris reggeli közben berontott egy mongol származású szovjet katona, és miután enni kapott, megragadta Emma néni karját, berángatta a szobába és megerőszakolta.
A rosszmájú rokoni vélemény szerint Emma néni nem védekezett azzal a vehemenciával, amivel egy magafajta társadalmi osztályból származó úrilánynak illett volna. Kommentárként Emma néni hozzáfűzte, a rokonság azt hiszi, hogy a megerőszakolás egyenlő a kúrással. Majd bevallja, hogy másnap ez utóbbi is megesett, a mongol barna szeméből pedig patakokban folytak a könnyek.
És akkor van a kórház,
a halál és ami még azután jön. És a kórházi ágy, amelyen a haláltusában fekvő édesanyának el kell magyarázni így, utoljára a lesszabályt, nehogy szégyent valljon a Fennvaló előtt, ha kérdőn néz rá, hogy nos asszonyom, les volt ez, vagy kuglóf?
Az író finoman érzékelteti, hogy adott helyzetben mit mondana az édesanya, aki futballistákkal barátkozik, piros szoknyát visel és kivétel nélkül minden vasárnap elmegy a meccsre, ahogy mások templomba járnak.
A regény mintha nem is íródna, mintha az író előbb a felolvasó szerepét töltené be, aki hangosan prezentálja a szöveget az anyának, aki hozzáad, kijavít, pontosít és irányít, és ezekkel a módosításokkal, végső formájában immár az íródeák szerepét betöltő Esterházy gondosan lejegyzi.