2020. február 25. keddGéza
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Antonia Arslan: Pacsirtavár

2008. június 24. 14:30, utolsó frissítés: 14:30

Az örmény genocídiumot feldolgozó regény nemigen jelent meg magyarul a Musza Dagh negyven napja óta. Mostanig.



Az 1915-ös törökországi örmény genocídium eseményeit feldolgozó irodalmi mű nemigen jelent meg magyar nyelven Franz Werfel regénye, a Musza Dagh negyven napja óta, mely 1933-ban íródott.

Ezt a hiányt pótolja most Antonia Arslan Pacsirtavár című regénye, amely miután világszerte tíz nyelven látott már napvilágot (az eredeti olaszon kívül például angol, francia, görög, német, japán, svéd, spanyol nyelvre is lefordították), most magyarul is megjelenik, a marosvásárhelyi Mentor Kiadó gondozásában, Király Kinga Júlia fordításában.

A regény alaptémájául az 1915–17 között az Oszmán Birodalomban véghezvitt örmény népirtás, valamint az azt előkészítő történelmi események szolgálnak – Arslan regénye azonban inkább családregény mégis, mely az írónő


örmény származása ellenére sem tükröz egyoldalú szempontot.

A szerző bevallása szerint az szolgált ürügyül a családi visszaemlékezés megírására, hogy önnön örmény gyökereit felfedezte, és az „örmény valóság” közel jött hozzá, még ha akkor nem is tudta egészen pontosan, mit jelent számára mindez. „És leültem egy májusi délutánon, hogy kigabalyítsam egymásból ennek a történetnek a szálait, hogy meghallgassak mindenkit, és megírjam őket, a történet pedig magától szövődött, úgy, mint egy csodaszőnyeg.” – vallja a szerző a regény fülszövegében.

Családja kalandos-szörnyű történetét követi, főleg Henriette nagynénje emlékezéseit alapul véve (azé a nagynénijét, aki kislányként túlélte a népirtást és a sivatagi erőltetett menetet, az ádáz török katonák és a sivatagi vadállatok pusztító támadásait, és akinek a szerző e könyvet ajánlja), hogy kiderítse az igazságot azoknak az igazságtalanságoknak mentén, amelyek az örmények anatóliai közösségét érték a nevezett történelmi időszakban.

Antonia Arslan regénye, annak ellenére, hogy érezhetően első regény, azért is lehet remekmű, mert elfogulatlanul bogozza ki ennek az igazságnak a szálait.

>> Olvass bele: két részlet a Pacsirtavárból (PDF, 78 Kb) >>


A regény szívbe markoló részletességgel mutatja be az Ifjútörökök idejének borzalmait – a józan emberi ésszel felfoghatatlan fanatizmust, amellyel százezreket mészároltak le kegyetlenül, örmény férfiakat és fiúgyerekeket, és amellyel száz meg százezer örmény nőt, gyereket, öregembert vetettek a hosszú és keserves exodus útjára, amelynek végső állomása Szíria sivataga volt: ott a biztos halál várt rájuk.

Sokszázezer embert semmisítettek így meg, akiknek egyetlen bűnük az volt, hogy örménynek születtek.


Mégis, a regény úgy teszi emberközelivé ezeket a sorsokat,

hogy nem ítélkezik, hanem csupán bemutat, a lehető leghitelesebb részletességgel, szinte mintha az írónő is szemtanúja lett volna a rettenetnek: elsősorban arra törekszik, hogy az Anatóliában végbement borzalmakról tudasson, de az emberi szolidaritást sem hagyja ki a leírásból.

A regényben az Anatólia lankáin élő szorgalmas, békésen és maguk teremtette jólétben élő örmény közösség megsemmisítésének történetéről van szó – de úgy, hogy az elbeszélés mentén valódi emberi jellemek bontakoznak ki, emberi hibákkal és erényekkel, a hozzájuk tartozó sorsokkal. Ezáltal kel életre az elveszett, békebeli világ, amelyre váratlanul csap le a pusztulás.

Ez az emberközeli ábrázolásmód teszi igazán hitelessé a regényt: az ellenség soraiban is van olyan, aki az emberi értékek védelmében ellenszegül a gyilkos harci szándéknak, lehetőségei szerint, messzemenően vállalva ezért a kockázatot. Örménymészárlás volt Törökországban – de ezért a mészárlásért nem lehet felelős valamennyi, török etnikumhoz tartozó egyén, ez a mű végkicsengése.

Az írónő a történet felépítésében nagy empátiával világít rá az élet kvintesszenciájára: a szeretetre, az emberi összefogás megnyilvánulásaira, melyek olykor képesek ellensúlyozni a legnagyobb szörnyűségeket is. Az eltűnt anatóliai örmény világot pedig úgy tartja életben, hogy életben tartja női és gyerekszereplőit, akik továbbvihetik a reményt, az életet.

Az olvasó maga is mélyen átérezheti ezeket a sorsokat, nyomon követheti bizonyos szereplők megmenekülését, amely kalandregényhez hasonló izgalmas fordulatokkal érkezik el a végkifejlethez – és ezek által válik a mű irodalmivá,


vetkőzi le a pusztán történelmilecke-státust.

Mintegy annak hangsúlyozásaképpen, hogy a szeretet örök, s talán a túlságosan is nyers borzalmak ellensúlyozására, a regényben helyet kap egy gyönyörű szerelmi szál is, amely igen fontos ideológiai szempontból: ugyanis e vonzalom egy örmény lány, Azniv, és egy török tiszt, Dzselál között szövődik – akik tudvalevőleg két ellenséges néphez tartoznak (lásd a letölthető dokumentumban található első regényrészletet) .

E két ellenpólus között feszül a regény íve: az emberi érzések, a béke, a reménység és szeretet, szerelem szegül benne ellen a pusztulásnak, amely végigvonul a regényen (második regényrészlet) .


Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS