A BestFestről, idén utoljára
Balázsi-Pál Előd 2008. július 08. 10:54, utolsó frissítés: 2008. július 07. 11:19Harmadik nap: az átváltozóművész, a Szandi-hangú díva és a zenész, akit minden fesztiválozónak látnia kell legalább egyszer.
A nagy fesztiválokon van egy olyan általános jelenség, hogy a törzsvendégek elfáradnak a végére, és csak valami igazán jóval lehet őket kimozdítani ebből az állapotból. Nálam ez az állapot vasárnap délután, a Stereophonics koncertjén áll be. Azt hittem, szeretem őket, de a tökig feltekert basszus két szám után elűz a színpadtól. Energia áramlik bőven a csapatból, csak én negatív előjelűként receptálom, így a színpadok közti, aránylag zajmentes övezetben kucorgok jó félórát.
A másik színpadon a kanadai The Last Supper rockbanda nyomja, bennük számomra az az egyetlen érdekes vonás, hogy valóságshowt csinálnak turnéjukból, amellyel rekordra hajtanak: a világ minél több országába akarnak eljutni. Románia kipipálva.
Őket a finn Sunrise Avenue követi – jaj, ne, miért kell minden fesztiválon finn rocknak lennie? Igaz, ők nem a HIM-Rasmus-féle lóvémetál vonalat követik, és volt egy nagy slágerük is, de nem tettek eléggé kíváncsivá. Finn zenekar kipipálva.
Roisin Murphy
Pedig igazán belenézhettem volna a Sunrise Ave.-be, Roisin Murphy ugyanis késik. Nem is kicsit: technikai gondok miatt egy kerek órát csúszik a kezdés, márpedig ennek nagy részét az ő játékidejéből kell levágni. De ahogy kezdetét veszi a show, azonnal kiderül: érdemes volt várni. Meglepően sokan vannak, és sokan ismerik is a Moloko énekesnőjének szólódalait. Én ugyan csak érintőlegesen, de ez mostantól változni fog, hiszen a hölgy olyan showt csinál, amelynek minden pillanata élmény, zeneileg és látványban is.
Egy full elektronikus szettel kezd, a trackek egymásba olvadva követik egymást, leginkább onnan tudni, hogy ez már egy másik dal, hogy Roisin minden szám után átöltözik. Külön gardrób van berendezve neki a színpad sarkában, és nincs hiány extravagáns göncökben. A negyedórás elektró-őrület után visszavesz a tempóból.
Korábbi BestFest-anyagaink:
>> A fesztivál, ami túl korán ér véget >>
>> Kaiser Chiefs-őrület a BestFesten >>
Feljönnek az élőzenészek, és funk-alapokat nyomnak a gyönyörű hangú örökmozgó lánynak, aki ma este Björk és Nicole Kidman keverékeként csapódik le az agyamban. Aztán szép lassan visszaszivárog az elektronika a zenébe, a közönség önfeledten táncol, Roisin pedig egy rojtokból készült ruhában énekel egy szélgép mögött, mintha csak egy videóklipben lenne. Hihetetlen, mit ki tud hozni ez a törékeny, bájos brit lány magából. A másik színpadon már negyedórája Manu Chao zenél, de nehezen tudom rávenni magam, hogy átmenjek. Lemaradok Roisin végéről (egyébként a két koncert a technikai malőr miatt csúszik egymásba), és vágtázok át.
Manu Chao
Manu Chaónak valami nagyon nagyot kell alakítania, hogy ne bánjam meg a döntést. És igen, Manu nagyot alakít. Ha Roisin nagyon-nagyon jó volt, akkor Manu Chao még egy nagyonnal jobb. Ő az a zenész, akinek még véletlenül sem kell ismerni egyetlen dalát sem (pedig van slágere bőven), és mégis első pillanattól az utolsóig jól érezhetjük magunk a fellépésén.
A tömeg hatalmas, és mindenki táncol, ugrándozik, tapsol, énekel. Az első negyedórában, amit látok, minden dal ska-vágtázással záródik, majd visszavesznek a tempóból, spanyol dalok következnek, gyönyörű gitárjátékkal, közönségénekeltetéssel, majd egy reggaes átvezetés után ismét skáznak.
Manu Chao meghatóan közvetlen, ő az a sztár, akivel biztosan lazán el lehet beszélgetni a sarki kisboltban, aki tényleg tudja, hogy most Romániában van, és az ország nem egy hotelszobát jelent számára (amúgy piros-sárga-kék focimezt visel). Csapata is kiváló zenészek és nagy showmanek gyülekezete, akik állandóan biztatják a közönséget. Ők azok, akiket minden becsületes fesztiválozónak látnia kell egyszer az életben.
Nelly Furtado
Most rühellem, hogy újságíró vagyok, egyébként maradnék még, de lehet, hogy van olyan olvasónk, aki Nelly Furtado fellépésére is kíváncsi, ezért átvágtatok hozzá. A BestFestnek sikerült kiválasztania azt az aktuális popdívát, aki Gwen Stefani mellett az egyetlen, akire nem lehet rásütni a ciki jelzőt, elsősorban debütlemezének köszönhetően.
A ráadást kapom el. Első ránézésre, illetve hallásra nem győz meg. A látvány a Like a Virgin-periódusában lévő Madonnát juttatja eszembe, négy táncos produkálja magát a színpadon, látszólag spontánul, a zenekar pedig a háttérben marad. De legalább élő. Nelly hangja, amit egyébként különlegesnek tartok és szeretek, ma este Szandit juttatja eszembe. Bár Manu Chao után lehet, hogy Madonna is szandisnak tűnne.
A műsor a Maneater és az All Good Things (Come to an End) című slágerekkel zárul, előbbinél nyoma sincs Szandinak, utóbbinál azért van, ennek ellenére stílusos befejezése a koncertnek és a fesztiválnak. Nem érte meg Nelly miatt lemaradni a Manu Chao-ráadásról, de így is jó.
Végszó
A fesztivál sokat fejlődött tavalyhoz képest, a szervezők és a támogatók idén figyeltek, hogy a korábbi gondok ne ismétlődjenek meg. A BestFestnek kezd tényleges fesztiváljellege lenni, jóval több tennivaló akad mint korábban, két koncert közt sem öli az embereket az unalom, a hűsülésről legyezőkkel, a felfrissülésről oxigénbárral, a pihenésről homokos plázzsal és ülőkékkel, a kikapcsolódásról tucatnyi játékkal gondoskodtak. Az egyetlen komoly gond továbbra is a korai villanyoltás, bár ezt is kitolták valamennyire, a Silent Disco éjjel 2-ig üzemel.
Továbbra sem tartom jó helyszínnek a Romexpót, de hallottam már olyan pletykát, hogy jövőre zöld környezetbe költözik a fesztivál. Bárcsak igaz lenne. Ami számomra meglepő, hogy a nagy nevek ellenére viszonylag kevés látogatója van a rendezvénynek (második napon hivatalos adatok szerint 10-12 ezres közönség volt).
Ezzel a Sziget-nagyszínpad léptékű lineuppal jóval több embert meg lehetne mozgatni mondjuk októberben, amikor nem mindenki a tengerparton sütkérezik, és az egyetemisták is Bukarestben vannak, de egy vidéki helyszín és egész napos programkínálat is segítene (lásd Félsziget). De ez már a szervezők dolga és döntése, akik azért jó munkát végeztek idén is.