Batman: a sötét lovag
B.P.E., K.B. 2008. augusztus 22. 17:12, utolsó frissítés: 16:18Nolan hőse nem szuper, és a hősiesség is megkérdőjeleződik. Bemutatjuk az utóbbi évek legjobb szuperhős-filmjét, Joker főszereplésével.
Az új Batman-filmre, amely nagy későre elérkezett hozzánk, nehéz előítéletek nélkül beülni: Heath Ledger halála, majd az IMDB-s 9,2-es értékelés máris elég ahhoz, hogy vagy meg akarjunk győződni arról, hogy a film túl van értékelve, vagy arról, hogy valóban jó.
Ha ehhez még hozzáteszem, hogy az első Batmant, amit Nolan rendezett (Batman Begins) halálosan untam, akkor érthető, miért voltam ennyire kíváncsi a kritika és a közönség által agyondicsért filmre.
Ilyenkor könnyű csalódni, és azzal legyinteni a filmre, hogy túlértékelt. Nos, nem teszem. A Sötét lovagnak vannak ugyan gyenge pontjai, de gyenge filmnek nevezni nevetséges lenne.
Már csak azért is, mert egy akkora alakítást láthatunk benne, amelyhez foghatót utoljára Anthony Hopkinstól kaptunk a Bárányok hallgatásában – már ami a gonosz-szerepeket illeti. Természetesen Heath Ledger Jokeréről beszélek.
Ez a Batman elsősorban a színészi alakításokról szól, és egyértelműen Ledger viszi a prímet. Jokere köszönőviszonyban sincs a Jack Nicholson Jokerével – és végülis ez az egyetlen járható út a gonosz megformálásában. Smink ide vagy oda, Ledger teljesen átváltozik, két és fél óra alatt egyszer sem őt látjuk, mindig a Jokert.
És a Joker mindig fenyegetően közel van, mindig kiszámíthatatlan, irracionális, egy őrült zseni, aki a V for Vendetta főszereplőjéhez közelebb áll, mint hinnénk. Ez a Joker képes nem csak a filmbeli várost, hanem bennünket is mindenestől felforgatni. Nincs eredettörténet (illetve egyszerre több is van), nem lehet tudni, honnan jött, mit akar. Nincs motiváció: Joker a mi lelkünkben turkál, a mi gonoszságunkat teszteli, és még csak azt sem tudjuk, miért. Ettől félelmetes.
Ellenpontja, Gotham városának őrzője, Batman átengedi a terepet Jokernek. A Christian Bale által megformált figura szinte végig a háttérben marad, és végig az az érzésünk, ez a hős nem a várost akarja menteni, hanem önmagát. Az előző részhez hasonlóan most is keveset kapunk az álarc mögé rejtőzött szuperhősből, az akció hiányáért azonban bőven kárpótol a pörgős, komplikált cselekmény.
Ez a Batman távol áll a tipikus szuperhősök kétdimenziós világától, még azzal együtt is teljesen hús-vér, gondolkodó embernek látjuk, hogy néha denevérfüles latexmaszkot húz. Nincsenek szuperképességei, és Nolan törekszik arra, hogy ne is tűnjön úgy, mintha lennének: a film számos perce megy rá az általa használt kütyük részletező bemutatására. A technika az emberi mivoltot hangsúlyozza itt. Batman inkább James Bond, mint Superman, ha úgy tetszik, de Bond magabiztossága nélkül. Batmannek ugyanis döntéseket kell hoznia, mérlegelnie kell, és nem mindig egyértelmű még számunkra sem, mi a helyes út. Már ha van egyáltalán ilyen.
Joker és Batman árnyalt jellemábrázolásához képest Aaron Eckhart Harvey Dentje eléggé egysíkú, semmivel sem életszerűbb, mint ha egy választási plakátról nézne le ránk. Pont ebben rejlik a szerepe kulcsa, mivel ő a megtestesült tisztaság, korrumpálhatatlanság és megfélemlíthetetlenség, már-már ő az álarc nélküli Batman: ő a fehér lovag. És pont ettől erős a Joker teóriáját és erejét bizonyító átváltozása.
Michael Caine, Morgan Freeman és Gary Oldman hozza a megszokott formáját, az egyetlen gyenge pont számomra Maggie Gyllenhaal, akiről végig az az érzésem, hogy a díszlet és nem a cselekmény része.
A film forgatókönyve remekmű: bár a cselekmény eléggé szövevényes és több szálon fut, nincsenek üresjáratok, öncélú jelenetek, és nem is veszünk el a Joker trükkjeire felhúzott eseménysorban. A párbeszédekben helyenként tetten érhető némi patetikusság, de ezt hol az előző történések semlegesítik, hol némi humor oldja. Ahol meg egyik sem történik meg, ott legfennebb megvonjuk a vállunk – ennyi maradt a szuperhőszsánerből, egy kis magasztos szónoklat.
Christopher Nolan rendezőt elsősorban azért illeti elismerés, mert egy olyan filmet készített, amely a képregények iránt nem rajongók számára is teljeskörű élvezetet nyújt. Azt sem kell tudnunk, ki ez a denevércsávó, mert ez egy jó thriller, amely magával ragad, realisztikus és hihető. Semmi köze Tim Burton gótikus-önreflexív vagy Joel Schumacher parádés Batmanéhez, és mindkettejüknél közelebb áll a képregény világához is. A sötét lovaggal eldőlt a kérdés, hogy lehet-e jó képregényfilmet csinálni, és arra is megvan a válasz, művészetnek tekinthető-e a képregény-műfaj.
Hogy Batman hős marad-e a végén? Hős az, aki hajlandó lemondani arról, hogy hős legyen?
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!