2019. május 23. csütörtökDezső
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Salman Rushdie: Az éjfél gyermekei

B. D. T. B. D. T. 2008. szeptember 05. 09:41, utolsó frissítés: 07:27

Boszorkányok, tükrökben bóklászók, időutazók és egy gondolatolvasó, aki az élükre áll(na). De India Pecsorinjai szétszórattatnak és könnyűnek találtatnak. #b#[könyvespolc]#/b#



Az ezeregy gyerek, aki egyszerre születik meg Indiában, Indiával, a függetlenné válás éjjelén, természetfeletti képességekkel bír: ők az éjfél gyermekei, vannak köztük varázslók, boszorkányok, tükrökben bóklászók, időutazók és szó szerint vakítóan szépek.

Kiskamaszként tenni akarnak valamit, néhányan közülük magasztos célt keresnének, “a közös jó” szolgálatába állítva képességüket, másokat csak a hatalomvágy hajt, a többség pedig befolyásolható – a frakciók csatája pedig narrátorunk, Szalím Szinai fejében zajlik,


aki be tud hatolni az óriási ország bármely zugában élők gondolataiba,


sőt saját elméjével összekapcsolja őket, hogy aztán ezen a gondolati agorán közös mederbe igyekezzen terelni a sokszínű és -nyelvű társaságot.

A regény megírását felelevenítő író legelső jó könyvének nevezi Szalím Szinai szájába adott történetét, felidézi azt az örömöt és felszabadulást, ahogy rátalált erre a hangra, sok kísérletezés és átdolgozás után.

Szalímmal született meg a világhírű író, átvéve a korábbi zöldfülű kezdő helyét – Szalím, azaz Holdacska Fika Foltos Kopasz Hapci, az elcserélt gyerek, aki, akárcsak Salman, hangok százait vette birtokába, férkőzött be a fejekbe és a gondolatok és emlékek közé, furcsa-rendetlen, öntörvényű, bonyolult és kusza, mégis ismerőssé váló világot alkotva.

Hogy megérthessenek engem, le kell nyelniük egy világot, mondja Szalím. Ez az a világ, ahol a nemzeti ikonoknak is látszik a sötét (fekete-zöld) arca, ahol különleges, vissza-visszatérő főszerepet kap egy ezüst köpőcsésze, ahol a középkorú tőzsdemágnás impotens lesz, amikor befagyasztják vagyonát, s egy vörös-szeplős gyarmatosítóvérű lány lesz a helybeli kissrácok főnöke.


Ez az a világ, ahol valóban minden mindennel összefügg,

s ahol messzemenő és súlyos következményekkel jár az is, ha valaki perverz vonzalmat érez a szennyesládák iránt. A gyakran humoros, de legalábbis tragikomikus helyzeteken végigkalauzoló mesélő végül nemcsak a haját, egyik ujját és részben a hallását veszíti el, hanem végül magát Indiát, mágikus képességét, sőt családját is.

Muzulmán létére „buddha” lesz, emlékek és érzések nélküli héj. A gondolatolvasásért „cserébe” kapott képességét – rendkívüli szaglásával nemcsak emberek, de érzelmek és lelkiállapotok szagát is képes megkülönböztetni egymástól – nyomkeresőként kamatoztatja a pakisztáni hadseregben, a Banglades, vagyis az akkori Kelet-Pakisztán ellen indított véres háborúban. Egy kígyómarástól kapja vissza régi önmagát, öntudatát, majd kalandos úton tér vissza szeretett Indiájába.

Az éjfél gyermekeit azonban sötét alteregója, Siva elárulja a hatalomnak, és az Özvegy (Indira Gandhi) saját hatalmát féltve többmillió emberrel együtt


bebörtönzi, majd kasztráltatja őket

(azt, aki a nemét tudja változtatni, kétszer is: egyszer férfiként, majd nőként). Az álom, hogy összefogjanak, és tegyenek valamit „a közjóért”, soha nem valósul meg – ők India Pecsorinjai, szétszórattatnak és könnyűnek találtatnak.

Mégis van folytonosság, Szalím fogadott fia személyében, így a privilégium és átok továbbszállhat az éjfél mindenkori gyermekeire: a tehetségesekre, a különlegesekre, akiknek sorsa széttéphetetlenül összekapcsolódik India Anyáéval.

A Sátáni versek később fatva-sújtotta írójának ezt az 1981-ben megjelent regényét lehetőleg hétvégén, kasmíri tea és ánizsos-mézes aprósütemény társaságában érdemes fogyasztani, és az sem árt, ha egy kattintásnyira vagy karnyújtásnyira elérhető közelségben van egy valóságos vagy virtuális könyvespolc, rajta mitológiai kislexikon és India, Pakisztán és Banglades (testvér)harcának története. Mégsem hermetista konstrukció:


azt is el tudom képzelni, hogy olvasható sci-fiként,

mintha meg sem történt volna a mágikus realizmusnak nevezett fordulat. A szövevényes családi kapcsolatok kibogozásához azonban elkelne segédeszközként egy családfa-ábra: főképp, hogy hősünkre saját bevallása szerint több anya- és apafigura is hatott, a valódi szüleitől a nevelőszülein keresztül a kígyóbűvölőig mindenki. (Mint ahogy a Szégyen régi kiadásában is van családfa. Az Ulpius-ház életműkiadásának erényeként tudom felhozni az egységes borítótervet; ám mire kiolvastam a több mint 700 oldalt, a könyv szét is esett. Akárcsak a főhős.)

Salman Rushdie regényét minden idők legjobb Booker-díjas könyvének választotta az olvasóközönség - az 1968-ban alapított neves irodalmi díjat odaítélő zsűri az eddigi díjazottakból hat regényt választott ki, ezekre lehetett szavazni. Hogy mindez mit mond el a magyar olvasóközönségnek – kábé annyit, hogy igenis találkozik néha a kritikusok ízlése az örömolvasókéval.


Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS