2017. december 12. keddPandora, Gabriella
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Anilogue fesztivál: Idióták és angyalok

K. R. 2008. december 02. 14:29, utolsó frissítés: 2008. december 01. 03:12

Egy nagyvárosi, frusztrált, még jónak sem nevezhető angyal, aki nem akarja a szárnyait. Allegorikus mese sok szép formai ötlettel és még több poénnal.



Bill Plympton tavaly a fesztivál meghívottjaként már mutatott részleteket készülő új filmjéből, idén pedig a teljes művet bemutatta az Anilogue Nemzetközi Animációs Fesztivál, mely november 27 és december 3 között zajlik Budapesten és Bécsben.

Az ötlet egy francia rövidfilmfesztiválon tett látogatás alkalmával született, számolt be a rendező. Eldöntötte, hogy az új filmje minden szempontból különbözni fog az azelőtt befejezett Hair High-tól.



Kafka és Svankmajer munkásságából ihletődve egy sötét, misztikus, cartoon noirt készített, melyben saját bevallása szerint jellegzetesen kelet-európai hangulatot szeretett volna teremteni.


Bár főleg a német expresszionizmusból inspirálódik, a noir nem egy európai műfaj, az Idióták és angyalok-ban azonban inkább egy univerzális világ jelenik meg, arctalan városlakókkal, köztük valóságos jellemvonásokat megjelenitő embertipusokkal.



A történet a nagyváros egy lakójáról szól, aki stresszelt az ébresztőóra, a forgalmi dugó, a parkolás és még sok minden más miatt. Leginkább egy bárban ücsörög, ahol néhány másik szimbolikus szereplő a törzsvendég: a báros, az érzéki, bombanő felesége, egy másik, kövérebb és közönségesebb nő, aki mindenen vihog, valamint néhány időnként betévedő vendég.

A bonyodalom ott kezdődik, amikor főhősünk, aki, ha túl elunja magát, beleköt valakibe, de az sem okoz gondot neki, hogy eltegyen valakit láb alól, egyik reggel zuhanyozás közben furcsa kinövéseket fedez fel a hátán, melyek egyre nőnek, majd idővel szárnyakká alakulnak.



A lassan angyallá váló férfi minden lehetséges módon küzd ez ellen, mindent megpróbál, de a szárnyaitól nem tud megszabadulni. A történetet a rendező sajátos humora, néha szinte izléstelennek nevezhető poénjai fűszerezik.

De ez egyáltalán nem zavaró: a karakterábrázolás ugyanis nagyon őszinte és valóságos, a szereplők gondolatai, vágyai, piszkos fantáziájának szüleményei mind felszinre kerülnek. Egy kicsit a társadalomról, az egymás közti viszonyokról is szól az a pár bevágás, mely a szereplők elképzeléseit jeleníti meg: leginkább arra gondolnak, hogyan tudnák a saját javukra fordítani az aktuális eseményt. Ugyanakkor ezek a jelenetek tele vannak szexuális töltettel.



A film képi világát minimalista ábrázolásmód jellemzi: szürkés tónusok, néhány hangsúlyosabb vonásból álló karakter alkotja meg azt az erőteljes hangulatot, amely a film noirt idézi.

Szintén ismerősek lehetnek a műfaj tipikus képei és jelenetei: a bárpultnál magányosan iszogató férfi, aki a báros feleségét bámulja, a szivarjából szünet nélkül szivárgó füst, a közelképek az italról, melybe jegek pottyannak, a falon táncoló hatalmas árnyak, vagy az ajtó, melyben mindig megáll valaki úgy, hogy a kintről beáramló fényben csak a sziluettje látszik és a hosszú árnyéka végigkigyózik a helyiségen.



Mindez egy olyan rendszerrel párositva, melyben a vonalak mindig újabb és újabb formává alakulnak, mindig új jelentést kapnak és új elem képét rajzolják ki, és amely tulajdonképpen az anináció egyik legszebb, legkreatívabb lehetősége az ábrázolásra.

Mindemellett és azzal együtt, hogy a filmben nincs párbeszéd, csak hangeffektusok, a technika sosem vonja el a figyelmet a történetről, a helyzetek, a karakterek ebben az elvont és nagyon kifejező ábrázolásban is hitelesek és élvezhetőek maradnak.


Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS