2017. október 23. hétfőGyöngyi
11°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Ki is valójában az angyal, aki hamarosan levizitel?

K. A. Á. 2008. december 18. 13:42, utolsó frissítés: 12:14

Találtunk a boltban egy könyvet, amiből többet megtudunk annál, hogy az angyalok pufók gyerekek, vigyáznak ránk és tapintatosak. Ez #b#Andrei Pleşu#/b# #i#Angyalok#/i# c. kötete.



A könyvet 2006-ban adta ki magyar fordításban a Koinónia (Székely Melinda munkája), s mint megtudtam, nem volt különösebb piaci sikere rommagyar közegben, sokkal inkább Magyarországon. Pleşu egy kicsit olyan Magyarországon, mintha valamiféle román Umberto Eco lenne.

Az anyagot Pleşu abban az időszakban írta, amikor politikusként is tevékenykedett, a Dilema alapítójaként folyamatosan vállalt “civil”közéleti szereplést is. Ő úgy fogalmaz, hogy az anyagot kapkodva, fojtogatva írta, nem valamiféle kolostori-kontemplatív nyugalomban.

Ez volt az a projekt – írja – amihez mindig vissza lehetett térni. Tíz évig írta ezt a könyvecskét. És olyan intenzív is. Amúgy Pleşu, aki a 90-es években két alkalommal is miniszterként dolgozott, látható örömmel citálja Aquinói Tamást, aki úgy tartotta: a közéleti szerep pótlólagos angyali támogatással jár, mert ez szükséges a feladatkör jó ellátásához.


***

A New Age-es angelológia közepette, miközben a mozivásznokon sorra jelennek meg a fantasztikus szárnyas lények, de még akkor is, ha az utolsó vizuális élményünk a berlinfölötti lég angyalpopulációjának keserédes VHS minőségű világa, nagyon messze vagyunk attól, amit Andrei Pleşu levetít a köztes világokról.

A reneszánsz után az angyal alakja kezdte elveszíteni hagyományos, ünnepélyes külsejét, hogy a kelleténél jobban elemberiesedjen, s érzelmes rózsaszínekbe csússzon át. A barokk és rokokó gyermeki és nőies dimenzióját szentesítette, amelynek az angyal szentírási és dogmatikus valóságához semmi köze. Kérem a teremben ülő hölgyeket, ne ítéljenek túl kegyetlennek ezért a hímsovén, megkülönböztető megjegyzésért. De az “aranyos”, a hajadon lány csábító aurájába burkolt angyal szellemi elfajulás eredménye. Mármint a mi elfajulásunké, nem az övé. Nos, Rilke ismét beszél az angyal igazságáról. A Duinói elégiákban ismét szigorú, ha nem inkább borzasztó, félelmetes arcával találkozunk – írja Pleşu, aki később mérleget von az ember és angyal sorsa között. A következtetés: az ember erősebb: Az ember élete drámai. A megtestesült lélek élete ez, azé a léleké, amelynek nagyon nehéz, majdhogynem lehetetlen sors jutott. Testbe zártan mi erőfeszítés árán nyerjük el azt, ami az angyalnál természettől adott.


***

Miért Pleşu angyal-mániája? Két rövid szövegrésszel zárom:

Gyerekkorunk óta úgy vagyunk “idomítva” – írja Souriau –, hogy vakon elválasszuk azt, ami van, attól, ami nincs. Az eredmény lesújtó.

Nem árt, ha szellemi látókörünkben legalább néha-néha kevésbé magától értetődő, kevésbé aktuális dolgok is felbukkannak. Különben ízületeink megmerevednek, és meghalunk az unalomtól.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS