Gyergyótekerőpatak titkai: mit is jelent a Visszafolyó?
Ferencz Enikő 2009. január 06. 10:18, utolsó frissítés: 10:18Még sosem ültünk ennyi bajnokkal egy asztalnál. Tekerőpatakon ezt nem nehéz összehozni, a település síugrás- és sífutásban jeleskedik.
Molnár János, a tekerőpataki Visszafolyó csapat vezetője már vár bennünket, sűrűn integetve jelzi, merre kell letérni a kereszteződésnél. Az iskolaudvaron ott pompázott a feldíszített karácsonyfa is, sajnos a papírból-kenyérből készített díszek a nedvesség áldozatai lettek.
Az iskolában időközben összesereglett a csapat. Körülnézve ismerős arcokat látunk, ők ugyanis régi motorosok, részt vettek már az első Webvidéken is. A csapattagokkal várt bennünket Marika néni is, akit híres főztjei miatt tart számon a település, és immár a Wevidék olvasótábora is, hiszen ő volt az első Webvidék főzős próbájának szakácsnője. Ildikóval és Melindával a brüsszeli út alkalmával találkoztunk. Éppen ezért időszerű volt már, hogy röviddel a második verseny vége előtt ugyan, de sor kerüljön a személyes találkozásra is, hiszen
a csapat egyike a legkitartóbbaknak:
mindkét verseny során kivétel nélkül minden próbát megoldottak. A csapat lelke Molnár János matematikatanár, egy örökmozgó, vállalkozó szellemű ember. Szemmel láthatóan a csapatra is jó hatással van kiegyensúlyozott, derűs kedélye. A verseny számukra talán Molnár János számítástechnika iránti lelkesedésével kezdődött – emlékeznek vissza a csapattagok.
Amikor ő a versenyfelhívással találkozott, arra gondolt, hogy éppen kapóra jön a tematikája miatt, hiszen írt ő már korábban egy 50-60 oldalas monográfiát, amelyből – gondolta – legfönnebb egyszerűen feltölt odaillő részleteket. No, hát ebből semmi sem lett. Még a bemutatkozó szöveget is kicserélte, amit először a monográfiából rakott fel a verseny elején – emlékszik vissza nevetve.
Az ember azt hinné, hogy a tekerőpataki csapat esténként összeül és megoldják a feladatokat, úgy ahogyan azt több csapat is elmesélte. A helyzet azonban
ennél valamivel bonyolultabb.
Török Ildikó gyergyóalfalusi – de mivel Tekerőpatakról írta az államvizsga dolgozatát, mint szakértő működik együtt a csapattal. Szívesen játszik, mondja. Bár az ősszel megpróbálta rávenni az alfalusi iskolásokat is, hogy benevezzenek a második versenyre, végül mégsem állt fel a csapat, így maradt ő is a Visszafolyó tagja. Melinda, Molnár János lánya, Újfaluban lakik, így aztán a csapat az utolsó napokban telefonon és chat-en kommunikál. Nem ritka az sem, hogy az utolsó napon éjszakába nyúlik a dokumentumok körbeküldözgetése, javítgatása.
A szövegeket Csedő István plébános írják meg. Majdnem mindig kifutottak az időből – mondja a plébános – a szövegeket rendszerint utolsó nap írták. Nevetve mesélik, hogy miután ismerős volt a szöveg már a hibákat sem látták, csak aztán másnap bosszankodtak, amikor a feltöltött munkát ismét elolvasták.
Az anyaggyűjtést körültekintően szokták elvégezni, igyekszenek megkeresni a településen fellelhető legilletékesebb személyeket. Még Bajna György gyergyószentmiklósi nyugalmazott újságíró is ellátta őket javaslatokkal. Nevetve megemlítik amit mi már a gyergyószentmiklósiaktól tudunk: a Gyergyói Piricskétől sem sajnálta javaslatait. Általában a fotókat is többszáz felvétel közül választják ki, mostanra már
kiállításra elegendő anyagmennyiséget gyűjtöttek össze.
A csapat szemmel láthatóan sajátos stratégiát követett a játék során. Amikor erről kérdezzük őket, összenéznek, majd szélesen elmosolyodnak és elmesélik, hogy ők elég korán eldöntötték: elsődlegesen az idegenbe elszármazott tekerőpatakiakra koncentrálva készítik el a bejegyzéseiket. Éppen ezért néha a próba követelményrendszere által megszabott terjedelmi-tematikus korlátokat is átlépik, túlteljesítve a feladatot.
Ez persze alkalmanként a zsűri rosszallását váltja ki, de ők szívesen vállalják ezt, hiszen mindeközben tudják, saját közösségüket büszkeséggel tölti el a munkájuk. A szerszámos próba esetében például egyértelműen egyszerűbb lett volna egyetlen eszközt bemutatni, ők azonban a fonáshoz kapcsolódó általuk hozzáférhető legteljesebb eszközkészletet ismertetésére koncentráltak. Elégedetten hallották, hogy az általános iskola igazgatójának lánya Németországban élő barátainak le is fordította a bejegyzést.
A családfa próbával rengeteget dolgoztak: a szerteágazó, több generációra visszavezetett családfát ők maguk rajzolták. Munka nagyon sok volt vele, éppen ezért el is kedvetlenedtek kissé amikor feltöltés után kiderült, hogy
nem olvasható a kicsinyítés miatt a munkájuk.
A csapat igen figyelemreméltó megoldást nyújtott a boldogság-próbára. A bejegyzésekben a versenyzők azt próbálták kideríteni, mit jelent egy átlagosan élő ember számára a boldogság. Ők azonban interjúalanyokon gondolkodva természetesnek tartották, hogy olyasvalakiket is megkérdezzenek, akik esetében – mint az égési sérüléseket szenvedett Bálint család esetében – közel sem egyértelmű e kérdésre adott válasz.
Kolumbán Csilla, szintén csapattag – a boldogság próbában is megszólalt. Hittantanárként nem csupán a gyerekek lelki gondozására koncentrál, hanem emellett felvállalja zenei oktatásukat is. Hirtelen három kislány libben be a terembe kissé zavart- kedvesen megkérdezik, hogy meghallgatjuk-e furulyajátékukat. Az imént még nevetgélő egymás szavába vágó társaság elcsendesedik, olyannyira, hogy csak a kinti fagyos szél zaját hallani és
a kislányok játszani kezdenek.
Az ugrándozó, néha el-elbotló ujjacskák alatt felcsendül a Pásztorok, az Ó gyönyörű szép titokzatos éj, a Kiskarácsony dallama. A bemutató végeztével a lányok Csillával együtt nagyon gyorsan távoznak: betlehemezni indulnak a falu közé. A plébános szintén kimenti magát: őt a hívek várják a templomban.
Fórika Tihamér, Molnár János egyik tanítványa, eddig figyelmesen ülve, szinte észrevétlenül hallgatta végig a beszélgetést. Amikor azonban a pillanatnyi csendet kihasználva ő is menni készült, elárasztottuk kérdésekkel. Nem, ő nem csapattag, magyarázta.
Ő a csapat egyik nagy drukkere – sietett azonnal a segítségére János bácsi – nemcsak szavaz, hanem részt is vesz, amiben csak lehet. Olyannyira, hogy az őrült szánkózás során még az orrát is sikerült összetörnie szegénynek.
A síugrók pályáján csúszott szánkóval,
világosítanak fel bennünket, hogy érthetőbb legyen a helyzet. Bizony, az ott lévő 15-20 méteres szöktető szánkós számára nem veszélytelen, ahogyan azt Tihamér pórul járt orra is tanúsítja.
E kis incidens azonban váratlan irányba tereli a beszélgetést. Kiderül ugyanis, hogy mind János bácsi, mind pedig az iskola igazgatója egészen fiatal koruktól aktív sportolók. János bácsi mind a mai napig atletizál, mindemellett pedig sífutó versenyeken vesz részt, mégpedig kiváló eredményekkel: immár 3. éve országos bajnok atlétikában és sífutásban, illetve 1500 méteres síkfutásban Balkán bajnok.
Lelkesen mesélik, hogy utánpótlás nélkül nem maradt a téli sportokat illetően a település, hiszen a fiatalok nemzetközi díjakat hoznak el, egyiket a másik után. Antal Zsolt,
az egykori tanítvány például négyszeres olimpikon.
Ha a Kőrispatakon hagyományos szalmakalapot nem fogjuk elfeledni Kalapfalva csapata miatt, úgy azt hiszem, a síugrópálya és a tekerőpataki sportolók legalább olyan emlékezetessé tehetők az idelátogatók körében, vagy éppen egy következő Webvidék versenyen.
Búcsúzás közben kérdezi azt kérdezi a csapat, van vajon még, amit ki lehet találni próba gyanánt, hiszen ők az eddigi mintegy 30 próba után már semmi újra nem tudnak hirtelen gondolni. Kérdésre talán hirtelen mi sem, de minden egyes látogatás arról győz meg, hogy ezrével rejtegetik a válaszokat a települések. Ki tudja vajon, a téli sportok kedvelőin és a környékbeli lakosokon kívül, hogy milyen nagyszerű téli sportlehetőségeket rejteget ez a település, amelynek még a patakja sem mindennapi, hiszen időnként meg-megfordul: ezért is hívják a csapatot a patak után Visszafolyónak.