2018. január 20. szombatFábián, Sebestyén
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

The Reader: adalékok és dilemmák a gonosz banalitásához

Vizi Boromir 2009. február 02. 18:48, utolsó frissítés: 18:28

Második világháború utáni Németország, tiltott szerelem, náci háborús bűnök: véresen komoly játék a nézői empátiánkkal.



A háború utáni Németország nyomasztó, városi-polgári környezetében kezdődő történet látszólag egy titkos és tiltott szerelmi kapcsolatról szól: egy 15 éves kamasz és egy 36 éves villamoskalauz nő véletlen ismeretségéből erotikus viszony szövődik. Egyszerre bájosan romantikus és felkavaróan érzéki jelenetek, szűkszavú szereplők, korhű háttér, meggyőző színészi játék – a film első fele önmagában is erős, anélkül, hogy tudnánk, hogyan folytatódik, és voltaképpen mire megy ki ez a


véresen komoly játék a nézői empátiánkkal.

Női főszereplőnk, Hanna Schmitz (Kate Winslet) egyszerű, pragmatikus lélek, aki képes megfelelni az élet mindennapi kihívásainak a személyisége részévé vált rutint alkalmazva – ugyanolyan gyakorlott kézzel mosdat le egy emberi testet, mint ahogy a jegyeket lyukasztja a villamoson, sőt, ha vulgárisan fogalmaznék, ugyanilyen gyakorlottan vezeti be kezdő partnerét a szexualitás világába.


Hanna Schmitz (Kate Winslet)Hanna Schmitz (Kate Winslet)


Eközben mégsem válik vulgárissá, éppen azért, mert annyira természetesen viszonyul dolgokhoz és emberekhez; a jelenben él, két lábbal a földön, ugyanakkor képes megérteni és valamiképp viszonozni ifjú szerelmese rajongását. Sőt ő is képes rajongani: áhítattal hallgatja a Michael (David Kross) által felolvasott irodalmi szövegeket.

Hanna akkor kerül bajba, amikor rutinján túlmutató feladatot kap, és nem vallhatja be, hogy nem képes rá. Nem lát más megoldást, csak a menekülést – Michael egyik nap már nem találja a lakásán. És ezen a ponton kezdődik valójában a film, amely két, egymással feleselő idősíkban fut: az idős Michael Berg mindennapjai a jelenben, illetve az ötven-hatvanas évek retrospektívje a joghallgatóvá avanzsált ifjú Michaellel. Mint a háború után született/felnövő nemzedék képviselője,


neki is szembesülnie kell az előző generáció bűnével,

a nácizmus rémtetteivel. Azzal, hogy egyszerű, hétköznapi emberek hunytak szemet vagy működtek közre aktívan az Endlösung nevű össztársadalmi projektben. Joghallgatóként tanára elviszi egy tárgyalásra, ahol koncentrációs táborok volt őrei ellen folyik a per. Nyolc év után ott látja viszont Hannát: a vádlottak padján.

Eichmann Jeruzsálemben című könyvében a híres perről tudósító Hannah Arendt azt írja, a vádlottak padján ülő, a Holokauszt infrastrukturális-szervezési hátteréért felelős náci hivatalnok leginkább „az elkövető felületességével” döbbentette meg. Eichmann nem fogta fel, mit tett, képtelen volt elgondolkodni azon, morálisan miért rossz cselekedet emberek milliói kiirtásának félelmetesen hatékony megszervezése és lebonyolítása.


Azzal érvelt, hogy parancsot teljesített,

illetve hogy ő maga soha életében nem ölt meg senkit. A Harmadik Birodalom vakengedelmes hivatalnok-katonájának alakja így vált a gonosz banalitásának megtestesülésévé.

A banális, vagyis ostoba, gondolkodásra és a beléje sulykolt parancsok felülvizsgálatára képtelen gonosz képében ül Hanna is a bíróság előtt. Ellene az a vád, hogy egy zsidó nőkkel teli, égő templomból nem engedte ki a foglyokat. Érvelése ugyanarra a mintára épül, ő is a kötelességre, parancsra, ésszerűségre hivatkozik.

Hogy végül a többiek bűnét is magára veszi, adja a morális csavart a történetben; személyére innentől áldozatként kell tekintenünk. Voltaképp saját hiúsága, korlátoltsága, naivsága hozza ebbe a helyzetbe, ám innentől tragikus hőssé válik; és nemcsak a filmbeli Michael érzi magát csapdahelyzetben, hanem a néző is. Egy koncentrációs tábor őre mint tragikus hős –


kényelmetlenül szentségtörő gondolat.

Hanna számára nincs megbocsátás. Ugyanakkor az ítélkezők és statiszták sem menekülnek: képmutatásuk lelepleződik, a nácit kiáltó öregasszony vagy a Hannára valló családanyák bűnrészessége is kétségtelen. Az új nemzedék dilemmája pedig az, hogyan ragadja meg leegyszerűsítés, profanizálás és a felelősség elutasítása nélkül a holokauszt témáját. Ahogyan a film forgatókönyvírója, David Hare fogalmazott, "felkutatni és megérteni a náci bűntényeket veszélyes és nehezen megvalósítható vállalkozás – akaratodon kívül sérthetsz meg határokat."

A film egy Németország- és világszerte bestseller önéletrajzi regény, Bernhard Schlink A felolvasó című műve alapján készült. Kötelező tananyag Németországban mint a német önvizsgálat irodalmi igényű kordokumentuma. A The Reader is kötelező mozi a Schindler listája és a Sorstalanság-film mellé. Kate Winslet Hannája pedig német akcentus, szigorú szőke konty, zárkózottság, érzéketlenség és sebezhetőség kémiai képlethez foghatóan pontos vegyülete; alakításáért megérdemelten kapott Golden Globe-ot. Nem hiszem, hogy az Oscar-zsűri másképp gondolná.


Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS