Peter Strickland: Katalin Varga
Gyenge Zsolt 2009. február 13. 16:52, utolsó frissítés: 16:52Bemutatták a Berlinálé versenyprogramjában a román-angol-magyar koprodukciót – a külföldi kritikusoknak tetszett.
Archaikus mítoszokba és mély vallásosságba burkolózott, világtól távol élő emberek világa tárul fel Peter Strickland kissé amatőrnek ható, naiv elsőfilmjében, a Katalin Vargában.
Valamelyik távoli székely faluban egy fiatalasszonyról kiderül, hogy tíz év körüli gyermeke nem a férjétől van. A falu szemében szégyenben maradt férfi érzelmei ellenére elüldözi otthonról a nőt és a kisfiút, akik szekéren indulnak fel a hegyekbe, állítólag a beteg nagymamát meglátogatni.
Útközben derül azonban ki, hogy az anya annak idején erőszak áldozata volt, és az események ilyen fordulata készteti őt arra, hogy
megbosszulja a tíz éve történteket.
Sötét erdei képek, tábortűz fényében szilajul táncoló férfiak, ködbe burkolózó hegyek között halad előre a történet, azonban titokzatosság helyett vizuális közhelyek lepik be a vásznat. Győri Márk operatőr néhány jobban sikerült kompozíción kívül egyszerűen nem tud mit kezdeni a tájjal, a színészekkel és a mozgásokkal.
Ráadásul a forgatókönyv sem segíti a filmet: túl szélsőségesek az érzelmek, extrémek a reakciók és mesterkélten balladisztikusak a szituációk. Mindezt tovább rontják a rendkívül papírízű dialógusok, amelyekkel láhatóan kínlódnak a túl szépen beszélő színészek – a berlini sajtótájékoztatón Péter Hilda panaszkodott is a szövegre, elmondta, hogy sokat küszködtek, míg sikerült valamennyire magukévá tenni.
Habár napjainkban játszódik a történet, az az érzésünk, hogy olyasvalaki készítette, aki valamiért nem tud távolságot tartani a közegtől, aki túlzottan komolyan veszi magát és az ábrázoltakat. A Katalin Varga alapkoncepciójából
hiányzik egy csipetnyi felülemelkedés,
a jótékony irónia, ezért még az sem segít, hogy a nagy vallomás-jelenet a tavon körbenforgó csónakon remekül sikerült.
Egy nagy hozadéka van ennek a filmnek – ami egyébként már a magyar filmszemlén bemutatott Boszorkánykör című Zsigmond Dezső-filmből is kiderült – hogy Pálffy Tibornak hihetetlenül jó arca van a filmvásznon. Itt lenne az ideje, hogy olyan rendező kezébe kerüljön, aki ki is tudja ezt használni.
A Berlinálén közepes volt a film fogadtatása, a Variety és a Screen kritikusai egyaránt értékelték a mindentől elzárt, archaikus távoli világ ábrázolását, a természeti zajok erőteljes, merész használatát, és azt a tényt, hogy ebben a vendetta-történetben semmi sincs a bosszú édességéből. A forgalmazónak sem lehet oka panaszra, több európai országban sikerült már értékesíteni a Katalin Vargát.