2017. aug. 19. szombatHuba
20°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Gordon Ramsay és a repülő ravioli

Fülöp Noémi 2009. február 25. 12:51, utolsó frissítés: 16:03

Egy luxusétterem konyháján legalább annyira kemény az élet, mint az amerikai haditengerészetben: egy háromcsillagos séf önéletrajzi kötete.



Gordon Ramsay az amerikai sikertörténet tipikus példája – azzal az apró különbséggel, hogy Nagy-Britanniából származik. Egy koldusszegény, négygyerekes család, egy alkoholista apa, aki terrorizálja a gyerekeket és édesanyjukat: adja magát a következtetés, hogy a Ramsayt hajtó, kifogyhatatlannak tűnő energiaforrás a múltjában keresendő.

Főleg hogy a másik verzió, a gyerekkora óta a konyhában sertepertélő kisfiúé esett – Ramsay szívesebben lett volna profi focista, mint szakács, ám az előbbi egy pályán szerzett sérülés miatt lehetetlenné vált. Úgyhogy az egyik városból a másikba költöző, szociális lakásokban tengődő, alultáplált kissrácból háromcsillagos séf lett, és mindezt úgy, hogy senki nem segített neki. Egy ennyire könnyfacsaró történetet nehéz úgy leírni, hogy


ne váljon émelyítően cukormázassá.

Ramsaynek mégis összejött: a Nem piskóta című önéletrajzi köteten nem a sokadik szakácskönyv után valami bulvárosabb sztoriért kuncsorgó kiadó nyomása, hanem a szerző mesélhetnékje érződik. Hogyha a szakács egy éjszakába nyúló borozgatás közben mondaná el a történetét, valószínűleg nem sokban különbözne a könyvben leírtaktól – még ha talán kicsivel többet káromkodna is.


Ettől függetlenül persze a sztorit a sokcsillagos séfek kulisszatitkaiba való betekintés teszi igazán izgalmassá. Ramsay maga is figyelmeztet: felejtsük el azt a sztereotípiát, miszerint a főszakács sipkáját igazgatva affektál egy satnyább murok fölött. Frászt, a főszakács fogja az egész láda répát, és hozzávágja a szerencsétlen kuktához, hogy csak úgy repül.

A kukta pedig nem fog az ügyvédjének telefonálni, mert nagyon jól tudja: a világ bármelyik sokcsillagos séfjének konyháján ugyanezt kapná. Egy luxusétterem színfalai mögött legalább annyira kemény az élet, mint az amerikai haditengerészetben, annyi különbséggel, hogy senkinek nem kell kommandíroznia, mert magától is tudja mindenki a dolgát. Ramsay könyvében nem egyszer


repülnek a forró étellel teli tányérok vagy fazekak –

ha a bouillabasse helyett trutymó sikeredett, ha összekeverték a félig, közepesen és teljesen puhára főzött raviolit, de alkalomadtán simán csak azért is, mert a séfnek éppen rossz napja van. Igaz, rendes séf csak akkor hisztizik, ha oka van rá.


Gordon Ramsay csak tudja, elvégre több világhírű séf konyháján inaskodott, és mindenhol a legaljáról kezdte. Az egyik séfnél ugyanis nem számít a másik séf ajánlása, hiába volt az ember helyettes főszakács az előző helyen, a következőn akkor is mosogatófiúként kezdi.

A ranglétra viszont nyitott, Ramsay számára legalábbis az esetek többségében elég néhány hónap ahhoz, hogy sous chef, azaz helyettes séf váljék belőle. Ennek ára azonban a hajnaltól éjjelig tartó munkaidő, a magánélet szinte teljes hiánya, az az őrült tempó, amit csak egy olyan feleség tud elfogadni, aki maga is hasonlóan munkamániás apa mellett nőtt fel.


A hajsza a Michelin-csillagokért folyik –

a világ leghíresebb éttermekalauzába már egy csillaggal bekerülni sem kutya, a kettő már vállalható dicsőség, a profik azonban a háromra hajtanak. A három Michelin-csillag azt jelenti, bárki, bármikor, bármit rendelhet az illető étteremben, a színvonal mindig ugyanaz lesz: kifogástalan.

A szintet álruhás ellenőrök csekkolják rendszeresen, és ha valaki elengedi magát, szigorúan visszaminősítik. Ramsay rémálma saját bevallása szerint, hogy egy szép napon arra ébred: három csillaga helyett már csak kettőt osztottak neki az aktuális Michelin-kalauzban. De azt is tudja már, mit tesz majd, ha rémálma valóra válik – összeszorítja a fogát, és addig főz, amíg visszaszerzi azt a kibaszott csillagot.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS