2017. december 16. szombatEtelka, Aletta
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Závada Pál az író játékairól mesél

lejegyezte:Fülöp Noémi 2009. május 22. 09:42, utolsó frissítés: 14:47

“Én így nem írnék, de ezzel a pasival megírathatom” – a magyarországi író számos mesterségbeli fogásról vall a kolozsvári közönségnek.



“Elnézést, hogy izzadok, mint egy ló” – szólítja meg a közönséget Závada Pál a valóban fullasztó hőmérsékletű teremben. A Kolozsvár Társaság patinás főtéri épületben rejtőző székhelye amúgy otthonos, egyedi légkörű helyszín a Korunk Akadémia szervezte írói esthez. Az írót Selyem Zsuzsa és Balázs Imre-József kérdezgetik, a beszélgetőkre klasszikus és kortárs magyar szerzőink sok reprodukcióról ismerős, Balázs Péter kezéből származó portréi tekintenek le a falról.

A beszélgetés a fotóktól indul: Závada Kulákprés című Tótkomlós-szociográfiája kapcsán merül fel a régi felvételek témája, amelyeket az író az ábrázolt témától függetlenül tótkomlósinak nevez. Kiderül, amellett, hogy kiegészítik a tárgyi adatokat, a magyarországi falu archívumából származó fotók az írásban is segítséget nyújtanak.

Írók, költők tekintete figyeli a beszélgetőket a falakrólÍrók, költők tekintete figyeli a beszélgetőket a falakról

Aztán az ábrázolás tágabb értelme kerül szóba – Závada a filmekben alkalmazott technikákkal rokonítja a regényeiben előforduló ábrázolási módokat. “Van, hogy egyik arcról a másikra ugrik a kamera, vagy forog, esetleg a narrátor szemszögéből mutatja meg a többi szereplőt” – sorolja az író. Hozzáfűzi, néha nehéz a távolságtartás, “jó volna elcsábulni, közelebb menni, az utolsó pillanatig –


ilyenkor mi húzzuk be a féket”.

Egy olyan narrátor, aki nem azonos a szerzővel, egyéb játékokra is alkalmas. “Elcsábítani az elbeszélés szellemét valami szörnyű beszédmodorba, amelytől aztán visszaretten” – határozza meg a folyamatot Závada Pál. Jóval később aztán elhangzik a konkrét példa is erre: “Ondrist a Jadviga párnájából azért szeretem, mert belehelyezhettem azokat a tulajdonságokat, amelyeket nem szeretek. Én így nem írnék, de ezzel a pasival megírathattam” – vallja be az író.

A mesélő azonban ilyen esetben nem szólhat közbe, ha valaki nem mond igazat. Závada a Jadviga párnájában ezt úgy oldotta meg, hogy ironizáló, leleplező ornamentikájú megfogalmazással próbálta jelezni a mellébeszélést – amit már az olvasó dolga érteni. És hasonló játék folyt a regényben szereplő különböző etnikumok különböző nacionalizmusainak gyakran ironikus kölcsönhatásait illetően is.

“Lányomnak mondom, menyem is értsen belőle” – fűzi hozzá az író. Ami pedig a női szereplőket illeti, azt vallja: velük jobban kell vigyázni, hogy az ember ne legyen keményebb igazságosztó, mint a férfiakkal szemben.


“Azt mondják, az író bármit megtehet.


Ám a figura meg kell tudja súgni, mit tehet meg vele a kitalálója” – véli Závada Pál.

Leszögezi azt is, a több elbeszélői szemszög használata egy regényben számára nem azt a célt szolgálja, hogy mindentudóvá avassa az olvasót, hogy a több szemszögből kiderüljön az igazság. “Nem hiszem, hogy ettől közelebb kerülünk az igazsághoz. A könyvek igazsága a sorok között van, nem egyik vagy másik szólam viszi. De mégis közvetíteni kell – régen szégyellősebb voltam, de most már bevallom.

Závada Pál az Idegen testünkből olvas felZávada Pál az Idegen testünkből olvas fel

Az új irodalomra ez nem jellemző, vagy legalábbis nem jellemző bevallani” – magyarázza az író. Aztán a félreértések kerülnek szóba: vagyis amikor az olvasó kikéri magának a többes szám első személyű, kollektív elbeszélőt, kijelenti, ehhez a mi-hez ő nem kíván tartozni.

Závada Pál egy mondatot említ A fényképész utókorából, amelyben egy igazságtalan katonai gyilkosságról beszélve, a főbelőtték-et némi gondolkodás után módosította főbelőttük-re. Az író felnőttnek tekinti magát és az olvasóját: feltételezi, hogy az olvasó érteni fogja, mennyi az ő része a mi kollektív felelősségéből – fogalmazza meg a szerző. “Egyértelmű, hogy a gyilkosságban egyikük sem vett személyesen részt,


de azért van egy felkiáltójel.


Tehessük ezt meg anélkül, hogy szószerint lennénk értve” – mondja Závada. Legújabb regénye, a magyarságtörténetként emlegetett Idegen testünk kapcsán kerülnek szóba a források.

Az író játékairól mesélAz író játékairól mesél

Az író többféle megközelítést is vázol: azt, amikor a szerző minden forrást bedarál, és azokból alakítja ki a maga világát. Illetve azt, amikor a régi szövegek felismerhető mozaikdarabokként szerepelnek az új műben. Magáénak az utóbbit érzi. “Az Idegen testünkben nincs olyan mondat, amelyikbe ne daráltam volna már létező forrásokból kis cserépdarabkákat” – fogalmaz.

Aztán magára az írás folyamatára terelődik a szó. Olvasás, jegyzetelés, darabkák bedarálása a készülő mondatokba, aztán másnap az egész elölről – sorolja a munkafázisokat Závada Pál, azt is elárulva, nehézkesen ír, sokszor átfogalmazza a már kész szöveget. Ám hozzáfűzi: “ha már megy, nem kínlódás – amennyire lassan megy, annyira öröm”.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS