2017. december 11. hétfőÁrpád
-0°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

A BBC-nél versenyez Székely Csaba rádiójátéka

kérdezett:Fülöp Noémi 2009. június 23. 15:37, utolsó frissítés: 2009. június 24. 12:26

Az elmegyógyintézetben elmesélt, '89 előtti és utáni élményekből gyúrt dráma bekerült a pályázat döntőjébe.



Székely Csaba marosvásárhelyi író is esélyes a BBC rádiójáték-pályázatának fődíjára. A Do You Like Banana, Comrades? (Ízlik a banán, elvtársak?) című dráma a szerző Transindexen közölt, azonos című sorozata alapján született.

A nagy-britanniai rádióadó évente meghirdetett, World Drama című pályázatára angol nyelvű, legfeljebb hat szereplős darabokat várnak. Két kategóriában lehet versenybe szállni: külön bírálják el az angol, illetve a más anyanyelvű szerzők drámáit. A fődíj 2500 font, emellett a BBC a szerző jelenlétében felveszi és persze sugározza is a nyertes műveket. Eredményt szeptember végén hirdetnek, novemberben pedig már bemutatják a kész rádiójátékot.


Volt már tapasztalatod drámaírás terén, amikor jelentkeztél a pályázatra?


– Először írtam drámát – nincs ilyen irányú kikötés, lehetsz befutott világhírű drámaíró vagy tejfelesszájú kezdő, mint én. Az előző évek nyertesei között voltak olyanok, akiknek már több drámáját is játszották például Amerikában.


Az alkalom szülte az ötletet?


– A Transindexen elkezdett és be nem fejezett szöveg-sorozatomat írtam át rádiójátékká. Elkezdtem a sorozatot, de nem igazán tudtam, mi lesz belőle konkrétan, csak úgy írtam, ha volt időm. Aztán már nem volt időm.

>> Székely Csaba írásai a Transindexen >>

És akkor egy kedves kolléganőm felhívta a figyelmem erre a pályázatra – nem akartam belemenni, mert hát nem tudok elég jól angolul, gondoltam, és nem is vagyok elég jó ilyesmihez, szintén gondoltam. Aztán eszembe jutott, hogy ezt előnyömre is fordíthatnám: ha a főszereplő/narrátor valamilyen okból nem tud jól beszélni, például nem tud jól angolul, akkor az teljesen rendben van.

Elővettem a transindexes szöveget, és abból gyúrtam egy rádiójátékot. Átírtam, hozzáírtam, történetszálat és befejezést találtam ki neki. Az a lényeg, hogy a narrátor, egy fiatal romániai férfi, egy londoni elmegyógyintézetben meséli el emlékeit a '89 előtti és utáni időszakról.


Hogyan befolyásolta a szöveget az, hogy rádióban kell majd elhangzania?

– A rádiójátéknak szigorú formai szabályai vannak, akárcsak egy forgatókönyvnek. Mindig jelölni kell az olyanokat, mint konkrét helyszín, hangeffektek. Például: külső, park, madárcsicsergés, nyugdíjas tata mormogása egy bokor alól.


Fontos az, hogy ne legyenek túl hosszú, bonyolult mondatok?

– Nem, ilyen szempontból szabad vagy, írhatsz több oldalas mondatot is. Az én szövegem eléggé szaggatott, töredezett, mivel formailag úgy néz ki, hogy valaki mesél, és amit mesél, az időnként megjelenik – pontosabban: halljuk.

Ezért előadható monológként is, mondjuk úgy, hogy egyetlen színész beszél, és utánozza az összes többi szereplőt, de sokszereplős darabként is, ebben az esetben vannak olyanok, akiknek csak egysoros szerepük van. De ezt rádiójátéknál megoldják: gyakran egy színész játszik két mellékszerepet.


Hány színészre képzelted el a drámát?

– Az én elképzelésem nem sokat számít, azt úgysem fogják figyelembe venni, ha netalántán elkészítik. Szívem szerint külön hangokat használnék minden szereplőre, ez körülbelül hat szereplőt jelentene – de lehet, hogy többet.

Viszont elolvasta egy barátom, és azt mondta, szerinte színpadon is működne, monodrámaként: valahogy úgy, ahogy mondjuk Marie Jones darabjai működnek. Egy-két szereplő egy halom szerepet játszik el, és mégsem keverjük össze.


Szerinted félteni kell a rádiójátékot a feledésbe merüléstől?

– Őszintén, nem tudom. Amikor elkezdtem írni, nem igazán tudtam, hogyan kell megcsinálni egy rádiójátékot – mert hát a Szabó családról való emlékeim elég homályosak. Ezért meghallgattam a Portugál című kortárs magyar dráma brit feldolgozását, és akkor tisztult a kép.

Angliában valószínűleg nem kell félteni, a BBC-t rengetegen hallgatják. Magyar nyelvterületen szerintem át kell gondolni, hogyan lehet a hallgatósággal megszerettetni a műfajt. A tévézés előtt sokan hallgatták nálunk is, akkor ez volt a "tv" – és ez ilyen generációs dolog is maradt, ma is azok hallgatják, akik akkor. Ha még élnek.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS