2019. október 22. keddElőd
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Fáklyás felvonulással emlékeztek Arany Jánosra Nagyszalontán

2017. március 02. 19:47, utolsó frissítés: 19:47

Gyertyás felvonulással tisztelgett csütörtök este Nagyszalonta lakossága a városban kétszáz évvel ezelőtt született Arany János nagysága előtt.

A bicentenárium nagyszalontai ünnepségsorozata délután a város központjában álló szoborparkban kórusművekkel, szavalatokkal, majd Arany János szobra megkoszorúzásával folytatódott.

A költőt egy lócán ülve megjelenítő szobor mellett mondott beszédében Cseke Attila, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szenátora többek között arról beszélt, hogy Arany János életpályája bizonyság arra, hogy szorgalommal és kitartással a legszerényebb lakból is el lehet jutni az akadémia nagyságáig. "Soha nem fakuló költészete pedig azt példázza, hogyha a tudás és a tehetség az anyanyelv és a szülőföld iránti alázattal párosul, akkor halhatatlan, elpusztíthatatlan lesz az eredmény" - fogalmazott Cseke Attila.

A rendezvényen felszólaló Németh Szilárd országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy Nagyszalontán az Arany-emlékévben nyithatja meg kapuit a magyar kormány támogatásával már felépült kollégium, amely a dél-bihari szórványban élő magyar gyermekek számára teremti majd meg az anyanyelvi továbbtanulás lehetőségét. Németh szerint a kollégium és az Arany János Gimnázium biztosítja, hogy a költő születésének a háromszázadik évfordulóján is beszéljenek a városban magyarul.

A bicentenáriumi nagyszalontai rendezvénysorozat este a nagyváradi Szigligeti Színház Honnan és hová - Arany János költészete című előadásának a bemutatásával zárul. (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS