2017. november 18. szombatJenő
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Helyszínváltozás és bő programkínálat: vasárnap startol a Partiumi Magyar Napok

2017. augusztus 17. 13:21, utolsó frissítés: 13:21

Augusztus 20 és 27-e között színes programokkal várja az érdeklődőket a Partiumi Magyar Napok, a régió legnagyobb kulturális rendezvénye. A rendezvény 8 napja alatt 5 színpaddal és több mint 150 programmal, koncertekkel színházi előadásokkal, kiállításmegnyitókkal és könyvbemutatókkal várják a résztvevőket. A szervezők közel 70 ezer látogatóra számítanak idén.

A 16. Partiumi Magyar Napok szervezői sajtótájékoztatón számoltak be az utolsó simításokról és a részletes programról, ahol kicsik és nagyok egyaránt megtalálják a kedvükre valót. Szőcs Péter, az Identitas Alapítvány elnöke, a rendezvény társszervezője köszöntötte a jelenlévőket, kiemelve, hogy az alapítvány a kezdeményezője volt a rendezvénynek. Az volt a cél, hogy a szatmári magyar közösség megmutathassa értékeit, a minőségi rendezvényekkel és az együtt lét révén megerősödjön. 2002-ben szervezték meg először a Partiumi Magyar Napokat, amely akkor csak egy pár ezres tömeget mozgatott meg, de mára már ez a szám elérte a közel 70 ezret, és a régió legnagyobb kulturálisa rendezvényévé nőtte ki magát. Az alapítványi elnök kiemelte a kezdés időpontját is, hiszen a rendezvény augusztus 20-án, Szent István király napján, a keresztény magyar állam alapításának ünnepén indul, ami már önmagában is kifejezi a rendezvény jellegét és céljait.

Pataki Csaba, a Szatmár Megyei Tanács elnöke, egyben a Partiumi Magyar Napok egyik megálmodója gratulált a szervezőknek, akiknek idén is sikerült egy színvonalas programösszeállítással, tartalmas kulturális kínálattal meglepniük a szatmáriakat. A Partiumi Magyar Napok egy igazi „Szatmárikum”, amely közelebb hozza egymáshoz a nemzetiségeket is. Ugyanakkor a tanácselnök méltatta azt a vállalkozói összefogást is, amely révén a rendezvény évről évre megvalósulhat. Pataki köszönetet mondott a helyi vállalkozóknak, valamint a magyar és román kormánynak is a támogatásért és reményét fejezte ki abban, hogy a jövőben is sikerül majd együttműködniük ennek a példaértékű rendezvénynek a szervezőivel. Szatmárnémeti polgármestere, Kereskényi Gábor is gratulált a szervezőknek hiszen a rendezvény felpezsdíti a város életét és turisztikai szempontokból is kedvező a megyeszékhelyre nézve, mivel letagadhatatlan tény, hogy a Partiumi Magyar Napok évről évre egyre több látogatót vonzanak a színes programkínálattal. A polgármester szerint a rendezvény igazi értékeket és minőséget képvisel, amely szatmárnémeti minden lakosának szól és rendezvényszervezés szempontjából az önkormányzat is tanulhatna a civilszervezetektől. Fontos változtatásról is beszámolt a városvezető, miszerint a szervezők egyeztettek a közlekedésrendészettel és tekintettel vannak a Szatmárnémetiben kialakult közlekedési nehézségekre. Nem szeretnék jobban megnehezíteni a szatmárnémeti gépkocsivezetők helyzetét, így a Széchenyi utcai színpadot új helyszínre, azaz a Református Gimnázium udvarára költöztetik át, hogy a Partiumi Magyar Napok bőséges programkínálata senkinek se okozzon keserű perceket.

Hasonlóképpen vélekedett Magyar Lóránd, parlamenti képviselő, a rendezvény társszervezője is, aki szerint a Partiumi Magyar Napok abban is értéket képvisel, hogy megmozgatja és cselekvésre ösztönzi a fiatalokat, hiszen több mint száz önkéntes segíti a szervezők munkáját. A képviselő elmondta, hogy mindig is szükség volt egy olyan rendezvényre, amely a helyi termelőket is támogatja. Kiemelte, hogy a rendezvény jól gazdálkodik úgy az emberi erőforrásokkal, mint a beérkezett anyagi támogatásokkal. "Van jövő Szatmárnémetiben, van jövő a Partiumban, hiszen értékes fiatalok érkeznek haza, akik tovább viszik a rendezvényt és annak üzenetét" - mondta. A képviselő egyébként előadást is tart majd a rendezvényen Szatmár megye mezőgazdaságának stratégiájáról, a fenntarthatóság és gazdaságosság címszavak mentén.

Stier Péter
, főszervező a sajtótájékoztatón ismertette a 16. Partiumi Magyar Napok részletes programját, amelyet bárki könnyen elérhet a rendezvény megújult honlapján a www.partiuminapok.ro oldalon, valamint a PMN Facebook-oldalán, ahol folyamatos tudósítások és friss tartalmak érhetőek el, hogy senki se maradjon le kedvencéről. Ugyanakkor, a teljes program a FestivApp applikáción is elérhető. A főszervező köszönetet mondott a több mint száz vállalkozó támogatónak akik a rendezvény költségeinek egyharmadát biztosították. Ugyanakkor a 25 civil szervezetnek is köszönetet mondott, illetve az önkénteseknek, akik fáradhatatlan munkája nélkül idén sem valósulhatott volna meg a Partiumi Magyar Napok. (közlemény)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS