2017. október 23. hétfőGyöngyi
11°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Kiértékelték a Filmszeredát: több mint 6000 látogatója volt

2017. október 03. 19:16, utolsó frissítés: 19:16

Több mint 6000 jegyet váltottak a szeptember 21. és október 1. között a Filmszereda valamelyik filmjére, 6 alkotás vetítésénél pedig teljesen megtelt a rendezvény helyszínéül szolgáló csíkszeredai moziterem – számolt be szervezőként Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere az eseményről.

Ráduly azt is bejelentette, hogy a nagy érdeklődésre való tekintettel még négyszer fogják vetíteni a Kincsem című magyar filmet a Csíki Moziban, szerdán és csütörtökön 18.30-tól és 21.00 órától. Jegyek már kaphatók a bilete.ro oldalon.

A fesztivál 11 napja alatt – nem számítva az utófesztivál vetítéseit – 6114-en váltottak jegyet valamelyik filmre. Az esemény két legnépszerűbb filmjének az Anyám és más futóbolondok a családból és a Testről és lélekről bizonyult a közönség szavazatai alapján. Az eseményt kiértékelő sajtótájékoztatón azt is elmondták, hogy 6114 jegyből 1045 olyan kedvezményes gyerekjegy volt, amikor intézményes keretek között érkezett a Legendárium rajzfilmjeinek vetítéseire. Rajtuk kívül 5069 néző váltott jegyet valamelyik filmre, az eladott jegyekből pedig 80 035 lej bevétel származott. A két említett filmen kívül megtelt a moziterem a Brazilok, az Ernelláék Farkaséknál, a Fehér isten és a Liza, a rókatündér vetítésein is, nem beszélve a két utolsó napról, amikor a Kincsem című magyar megaprodukció töltötte meg a termet. A polgármester a folytatásról is beszélt.

„Tavaly elindult az intézményes kulturális nevelést célzó program Csíkszeredában, megerősítenénk ennek a filmes részét azzal, hogy több filmet is levetítünk a diákoknak a Filmszereda programjából. Várhatóan a fesztivál két legnépszerűbb filmje bekerül az iskolásoknak vetítendő filmek közé, figyelembe véve a korhatárbesorolást” – vázolta az elképzeléseket Csíkszereda polgármestere. Mint mondta, egyértelműen megfogalmazódott az igény a folytatásra: a közönség elsöprő többsége azt kéri, azt várja, hogy legyen újabb kiadása a fesztiválnak.

„A visszajelzéseket illetően több városból is jöttek mozizni Csíkszeredába, olyan sepsiszentgyörgyi is eljött, aki saját bevallása szerint otthon nem jár moziba, de Laczikó Enikő, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának (DRI) vezetője is jelezte, hogy támogatnák a Filmszereda következő kiadását” – részletezte a fesztivál ötletgazdája.

A folytatást vagy júniusban, vagy szeptemberben szerveznék, figyelembe véve a szervezésnél azt is, hogy más kulturális intézménynek épp ne legyen programja, és a célközönség (diákok, családok) is Csíkszeredában legyenek. Emellett arra is figyelnének, hogy ne akkor legyen, amikor a Filmtettfesztet tartják. Ugyanakkor nagyobb figyelmet fordítanának arra, hogy több alkotó, filmes szakember tisztelje meg jelenlétével a fesztivált. „Ez idén nem sikerült maradéktalanul, mivel most csak a De ce eu? című film egyik társproducerét sikerült meghívni” – értékelt a polgármester.

„Úgy gondolom, hogy a hideg időjárás ellenére a fesztiváludvar egy tetszetős hely volt, ahol találkozhattak az emberek. Igaz, az érdeklődés az időjárás miatt a vártnál alacsonyabb volt a szabadtéri programokon, de enélkül a fesztiváludvar nélkül nem lett volna olyan, amilyen” – mondta Ráduly, és ígéretet tett, hogy a most felmerülő hibákat korrigálni fogják a következő kiadásig.

„Nyolc napot meg lehetett most tölteni minőségi filmvetítésekkel, ennek ellenére még nem döntöttük el, hogy a következő kiadás hány napos lesz" - jelentette ki a polgármester.

Ráduly előrelépésként értékelte, hogy a filmfesztiválra elektronikusan lehetett jegyet váltani, így mindenki ellenőrizhette a jegyvétel előtt, hogy van-e még hely az által megnézni kívánt filmre. A fesztivál ötletgazdája azt is kiemelte, hogy szerinte a kulturális intézményeknek már rég be kellett volna vezetniük az online jegyrendszert. (közlemény)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS