2018. február 22. csütörtökGerzson
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Kisebb botrányt kavart Nagyváradon a nemzeti ünnepre tervezett előadás rendezője

2018. január 15. 17:00, utolsó frissítés: 2018. január 16. 09:52

Alig kezdődött el a 2018-as év, máris nyakra főre kapjuk a nacionalistábbnál nacionalistább műbalhékat a szemünk közé. Legalábbis nem tudjuk másként értelmezni azt a bombát, ami Nagyváradon a napokban robbant.

A helyzet úgy alakult, hogy a Szigligeti Színház Nagyvárad Táncegyüttesének Senki madara című bemutatója, amelyre az együttes már október óta lefoglalta próba és előadás céljából a Regina Maria Színház nagytermét, keresztbe tett Eugen Ţugulea rendező január 24-i A mi zászlónkra az Egyesülés szó van írva című előadásának, amelyet a Kis Egyesülés évfordulóján akart bemutatni a rendező ugyancsak ott, ahol a Szigligeti Színház Nagyvárad Táncegyüttesének lettek volna a próbái 23. és 26. között.

Eugen Ţugulea úrnak elmondták az illetékesek, hogy a terem már le van foglalva régóta, és ezt most így nem lehet, és ha van kedve menjen át a Nagyváradi Állami Filharmónia szép előadótermébe, és ott tartsa meg az előadást.

De erre Ţugulea úr egy sajtótájékoztatón jól megnyilatkozta a ebihoreanul.ro-nak, hogy január 24. a román nép második legfontosabb ünnepe, és hát még sincsen rendben, hogy ő a Regina Maria Színház nagyterme helyett valamiféle Nagyváradi Állami Filharmónia előadótermében tartsa meg az előadást, amíg valami magyar táncegyüttes ott ropja az ő színháza színpadán.

Aztán a dolognak az lett a vége, hogy Pásztor Sándor, a Bihar Megyei Tanács Elnöke Czvikker Katalinnal, a Szigligeti Színház Nagyvárad igazgatójával és Daniel Vulcuval, a Regina Maria Színház igazgatójával közösen arra a döntésre jutottak, hogy mégis csak jobb lesz ha megengedik Tuguleu úrnak, hogy január 24-én este 19:00 órakor a Regina Maria Színház nagytermében mutassák be a címéből nemzeti sziruposnak ígérkező előadást.

Így a dolog úgy ahogy elrendeződött, de mégis lett belőle harag, és nagy szemöldökösszevonás.

Az ügyel kapcsolatosan a Szigligeti Színház sajtóközleményben reagált, amelyben tisztázzák az esetet.

Az írják, hogy Senki madarának, és az azt megelőző — szokásosnál kevesebb! — három nap egybefüggő próbalehetőség (2018 január 23-26-ig), október óta egyeztetett időpont volt a két színház között.

A két színház vezetősége határozottan visszautasít minden olyan feltételezést és rosszindulatú értelmezést, amely nemzeti, politikai vitát akar generálni egy pusztán szakmai problémából.

Mint írják a Regina Maria Színház és a Szigligeti Színház hosszú évek óta dolgozik együtt művészi barátságban, kölcsönös megértésben, gördülékenyen: egymás szakmai szempontjait, bemutatóit, fesztiváljait és nemzeti ünnepeit tiszteletben tartják és figyelembe veszik.

Az elmúlt években többször is előfordult olyan eset, hogy valamelyik intézmény a másik javára, illetve a színházi működés javára döntött, és bizonyos — nem kimondottan színházi eseményeket — más, külső és éppoly méltó helyszínén tartották meg a városnak.

Sajnálják, hogy Ţugulea rendező úrnak nem felel meg a Nagyváradi Állami Filharmónia szép előadóterme a január 24-i román nemzeti ünnep megtartására, mert ezzel komolyan veszélyezteti a Nagyvárad Táncegyüttes hónapok óta január 26-ra meghirdetett bemutatóját.

Különösen sajnálják, hogy egyhangúlag megfogalmazott szakmai érveik nem találtak nyitott fülekre, ezért megpróbálnak a létrejött helyzethez igazodni, „Elsősorban azért, mert minden szakmai veszteség kisebbnek tűnik annál, mint hagyni, hogy bárki megpróbálja szakmai szempontjainkat félreértelmezni, egymás megbecsülésén alapuló munkakapcsolatunkat megrongálni”.

Az írják még, hogy nem kívánnak olyan konfliktusok gerjesztésében eszközzé válni, amelyekhez semmi közük, és amelyek ellen sokat próbálnak tenni előadásaikkal. (hírszerk)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS