2018. december 17. hétfőLázár, Olimpia
-1°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Élettel tölti el a nézőt: közönségelőadással készül az évad utolsó bemutatójára a KÁMSZ

2018. június 06. 16:51, utolsó frissítés: 16:52

Olyan előadást szeretne, amely élettel és energiával tölti meg a nézőt, mondta Mihai Măniuțiu rendező a Kolozsvári Állami Magyar Színház legújabb bemutatójáról. A rendező a már jól bevált csapatát is elhozta Moliere klasszikus komédiájának, az Úrhatnám polgárának a színreviteléhez. A bemutató június 10-én, vasárnap 19 órától lesz a színház nagytermében.

"Hiszek az olyan előadásokban, amelyek energiát adnak, életerőt ébresztenek, amelyek végén nem elszontyolodva, hanem feltöltődve megy haza a néző" - fogalmazott a rendező, aki szerint az Úrhatnám polgár ilyen előadás lesz. Elmondása szerint igazi közönségelőadás lesz, amely elsősorban azt a célt szolgálja, hogy minél több embert bevigyen a színházba, hogy az megtartsa a közönségét.

Előtérben Mihai MăniuțiuElőtérben Mihai Măniuțiu


Minden esetre Moliere klasszikusa jó alapnak ígérkezik. A komédia története szerint a szemtelenül gazdag Jourdain úr szinte bármit megengedhet magának. Mégis úgy érzi, valami hiányzik az életéből: kulturálttá és rafinálttá szeretne válni, olyanná, amilyennek ő a társadalom felsőbb rétegeihez tartozókat, a high life tagjait elképzeli. Ebből a felemelkedési vágyból próbál háztartásának minden tagja hasznot húzni, ami számtalan komikus helyzetet eredményez.


Nem táncszínházi előadás, hanem színház balettel

- hangsúlyozta Măniuțiu a készülő előadás műfajáról. Molière műfaji meghatározásával összhangban az előadás komédia balettel, prózában. A rendező ugyanakkor azt is elmondta, hogy Moliere szövegét kortárs környezetbe helyezték, emiatt az eredeti szöveg egyes részeit ki is hagyták, amelyeket nem lehetett az előadás modern világába beilleszteni. A szövegkönyv Mészöly Dezső fordítása alapján készült.




Ezt az életteli hangulatot erősíti a koreográfia és a zene is. Előbbit a sepsiszentgyörgyi születésű Andrea Gavriliu készítette el. Elmondása szerint tíz évvel ezelőtt végzett Bács Miklós osztályában a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem színész szakán, és régi vágya teljesült azzal, hogy most egy olyan produkcióban vehet részt, amelyben Bács Miklós játssza a főszerepet. Bemutatkozójában Gavriliu azt hangsúlyozta, hogy olyan koreográfiát készített, amely a prózai részeket és a komikus-irónikus hangulatot egyaránt erősíti az előadásban.

Az előadás jellegzetes zenei világát a romániai elektronikus zene egyik úttörője, a Şuie Paparude együttes egyik alapító tagja, Mihai Dobre jegyzi, aki szintén rendszeresen dolgozik együtt Măniuțiuval.

Szintén a rendezővel jött a színházhoz Luiza Enescu jelmeztervező, aki elmondása szerint nem egy bizonyos kornak az öltözékeit akarta rekonstruálni az előadásban, ezek megformálásánál inkább azt tartotta szem előtt, hogy minél jobban segítse a színészeket a karakterek megformálásában, illetve illeszkedjen a darab zenés és táncos jellegéhez.


Fotók: Biró IstvánFotók: Biró István


Bács Miklós mellett még Kató Emőke, Imre Éva, Bodolai Balázs, Váta Lóránd, Albert Csilla, Viola Gábor, Farkas Lóránd, Laczkó Vass Róbert, Sinkó Ferenc, Balla Szabolcs, Orbán Attila, Dimény Áron, Vindis Andrea és Csutak Réka látható az előadásban. Az előadás díszletét Adrian Damian készítette, amelyet Cristian Pascariu videói egészítenek ki. A dramaturg Demeter Kata, míg a rendezőasszisztens Veres Emőke.

Az előadásra jegyek vásárolhatók a színház jegypénztárában, valamint online a www.biletmaster.ro weboldalon. Következő előadások: június 20., szerdán, június 27., szerdán 19 órától lesznek. (mti/hírszerk.)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS