2018. szeptember 20. csütörtökFriderika
19°Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Több mint negyedmilliós látogatottsága volt az idei Kolozsvári Magyar Napoknak

2018. augusztus 29. 13:38, utolsó frissítés: 15:01

Több mint 250 000-es látogatottsága volt az augusztus 19-26. között megszervezett 9. Kolozsvári Magyar Napoknak.

Erdély legnagyobb kulturális fesztiválja rekordokat döntött: 630 különböző program várta az érdeklődőket – a történelmi-kulturális előadásokon, bemutatókon keresztül, a gyermek- és felnőttprogramokon át a könnyűzenei koncertekig.



A Kolozsvári Magyar Napokat szervező Kincses Kolozsvár Egyesület, a 110 fős szervezőcsapat és a 140 önkéntes mellett 165 partnerszervezet működött közre a fesztivál sikere érdekében, s ennek köszönhetően közel 60 programhelyszínen várták a több mint egy hetes kulturális kavalkád résztvevőit. Jövőre augusztus 18-25. között kerül majd sor, az akkor már jubileumi, tizedik KMN kiadására.

A legnagyobb látogatottságnak Rúzsa Magdi és Demjén Ferenc koncertje örvendett, melyek során hozzávetőlegesen 30 000 érdeklődő fordult meg a Főtéren, a vasárnapi zárógálára pedig, ahol a világhírű 100 Tagú Cigányzenekar lépett fel – a rossz idő ellenére is – több mint 20 000-en voltak kíváncsiak.

Ugyanakkor elmondható, hogy a három zenei színpad további 33 koncertjére, valamint a több száz tematikus előadásra, foglalkozásra, kiállításra és számos egyéb tevékenységre is óriási érdeklődés mutatkozott.

A programkínálat 105 gyermekfoglalkozást, a rendezvény központi helyszínének számító Farkas utca – az állandó eseményeket és a vásárt leszámítva – 53 programpontot, 36 vezetett sétát, közel 50 filmes- és sportprogramot, 128 kerekasztal-beszélgetést és előadást, valamint 22 klasszikus zenei koncertet kínált.

A Borutca ismételten a Fogoly utcában várta a Kárpát-medence borkultúrája iránt érdeklődőket, az Egyetem utcában pedig ismét a gasztronómiáé volt a főszerep – csakúgy, mint a szombat reggel az Apáczai Csere János Elméleti Líceum udvarán megszervezett örömfőzésen és ökörsütésen. Az idén először megszervezésre került KMN-Donaton Futóversenyre közel 400-an jelentkeztek, akik nagyrészt teljesítették is a három előre kijelölt táv valamelyikét, a fesztivál első két napján látogathatóvá vált Szent Mihály-templom tornyára pedig 855-en voltak kíváncsiak.

Idén először támogatói karszalagok megvásárlásával a magyarnapok megszervezését lehetett segíteni, s így az adományozóknak hála 24 199 lej gyűlt össze, melyet a szervezők ezúton is köszönnek.

A 9. Kolozsvári Magyar Napok az online térben is tömegeket szólított meg a rendezvény közösségi oldalán található tartalmak 313 000 személyt értek el, akik 284 000 esetben reagáltak a megosztottakra, a KMN honlapját pedig 52 000 felhasználó kereste fel.


Két történelmi évforduló, két kiemelt programhelyszín


Idén két fontos történelmi eseményről is megemlékeztek a 9. Kolozsvári Magyar Napok szervezői, melyek hangsúlyosan visszaköszöntek a programkínálatban is: Mátyás király születésének 575-ik évfordulóját ünnepelték – csatlakozva a Kárpát-medence-szintű Mátyás király-emlékévhez –, valamint a vallásszabadság tordai kihirdetésének 450-ik évfordulójáról is megemlékeztek.

Mindezek szellemében a Bánffy-palota udvara Mátyás király uralkodói címereibe öltözött – a programkínálatban is közel 50 esemény foglalkozott az igazságos király személyével és uralkodása időszakával, valamint négy kiállítást is megnyitottak e téma kapcsán –, s a Bánffy-udvar – koncerttér és magyar kézműves sörudvar napközbeni tevékenységeknek, esti koncerteknek és afterpartyknak is helyt adott.

Ugyancsak a rendezvény kiemelt helyszínének számított a nemrégiben felújított, impozáns Vallásszabadság Háza, melyet vezetett séták során fedezhettek fel a látogatók, s mely számos közéleti- és kulturális előadásnak is helyet biztosított. (közlemény)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

MultikultRSS